HTML

khívától keletre

"Ejha!" - Frei Tamás

"Tyű!" - Vujity Tvrtko

"Aszta!" - Chrudinák Alajos

"Fúúúú!" - Kepes András

Szerinted hova menjünk legközelebb? Tippeket, trükköket, tanácsokat és gyakorlatilag bármi hasznos egyebet küldj nekünk a khivatolkeletreKUKACgmail.com cimre!

naptár

június 2017
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30

linkblog

A kirgiz vízum

2007.05.18. 18:17 |  Bede Márton

Négy vízumot kell elintéznünk, mielőtt elindulnánk: az üzbéget, a tádzsikot, a kirgizt és a kínait. Szerencsére ezeken kívül terveink szerint már csak egy ország lesz, amelybe a bejutás komolyabb papírmunkát igényel (Myanmar, egyébként), úgyhogy az előzetes fáradságért cserébe legalább út közben nem nagyon kell majd idegen országokban más idegen országok követségein sorban állnunk. Ennek a négy vízumnak a megszerzését viszont lényegesen nehezíti, hogy Kirgizisztán kivételével az összes ország hülye feltételeket szab a belépni kívánó turistáknak, valamint hogy négyük közül csak Kínának van Magyarországon diplomáciai képviselete.

Üzbég, tádzsik és kirgiz nagykövetség egyaránt van Bécsben, ami ugyan nem ideális megoldás, de ahhoz képest, hogy a tádzsikoknak például csak három helyen van egész Európában képviselete, kifejezetten mázlisták vagyunk. Legalább nem kell Berlinig kiutaznunk ügyintézni. Elvileg valamennyi követséggel le lehetne bonyolítani postai úton is az egészet, de egyrészt épeszű ember semmi fontosat nem bíz a Magyar Postára, másrészt jobb ott lenni a helyszínen, amikor beütik az útlevélbe a pecsétet, mert ha valamit elírnak rajta (márpedig ezek hajlamosak ezt-azt elírni), akkor majd jó nagyot szívnánk valami obskurus határátkelőhelyen.

Mivel papíron és különböző internetes beszámolók szerint a kirgiz kör tűnt a legegyszerűbbnek – hiszen a három közép-ázsiai országból csak ők azok, akik nem nyűgnek, hanem legalább fejőstehénnek nézik a turistákat – velük kezdtük. Néhány telefonba került csak egy sem németül, sem angolul nem túl képzett követségi alkalmazottal, hogy kiderítsük a nyitvatartást, valamint azt, hogy hajlandóak még aznap kiállítani a vízumot és így ne kelljen három nap múlva megint vezetni 480 kilométert. El is terveztük, hogy délelőtt gyorsan elintézzük őket, és délután még arra is lesz időnk, hogy eldobjuk az útleveleket a közeli tádzsik követségre, akik ugyan három nap alatt hajlandóak csak pecsételni, viszont azért ezzel is gyorsítanánk az eseményeket.

Reggel tízre sikerült is megtalálni a Ringhez egész közeli címet (Invalidenstrasse 3/8), egy első emeleti ablakból kilógott a kirgiz nemzeti lobogó, piros mezőben sárga tunduk, a hagyományos jurta hagyományos struktúrájának hagyományosan legfontosabb eleme. Tudtuk, hogy jó helyen járunk, azt viszont még nem, hogy ez mégsem lesz egy gyors kör. Először csak annyi derült ki, hogy a konzul úr még nincs bent, jöjjünk vissza negyven perc múlva. Elmentünk, visszajöttünk, és közben tényleg megjött a nagyjából harminc éves, Borat-öltönyt és a klasszikus széles, közép-ázsiai lángosarcot viselő konzul. Kitöltöttük a kitöltenivalókat, szépen megköszöntük, hogy elintézi nekünk egy nap alatt a vízumot, ráadásul csak annyi pénzt kér az egészért, mintha nem expressz, hanem standard lenne az ügyintézés, tehát hatvan eurót. Az idegesítően érzelemmentes arcú konzul háromra rendelt minket vissza, ami ugyan nem volt optimális, de még mindig elég időt hagyott ahhoz, hogy a délután ötkor záró tádzsik követségre is elérhessünk.

Befizettük a bankban a kétszer hatvanat, elmentünk a Práterbe bratwurstot és käsekreinert enni, magunkat is meglepve sikerült jegyeket szerezni a június 4-i White Stripes koncertre, majd egészen optimistán háromra visszamentünk a kirgizekhez, ahol a titkárnő először meglepődve nézett, majd miután telefonon konzultált a nyilván még otthon lévő konzullal megkért minket, hogy jöjjünk vissza egy óra múlva. Ekkor már tudtuk, hogy a tádzsikokkal aznap nem jutunk semmire, és elkezdtünk abban is kételkedni, hogy egyáltalán a kirgizeken túl tudunk esni.

Egy óra múlva visszamentünk, egy nap alatt negyedszerre is megtekintettük a szép antik liftet, viszont a konzul még mindig nem ért vissza. Ekkor megjelent egy idősebb, jól öltözött, angolul remekül beszélő, ám szintén erősen kirgiz-fejű ember, akit mi a nagykövetnek gondoltunk, és nagyon kedvesen megkérdezte, hogy kérünk-e kávét vagy teát. Nem kértünk, viszont sajnos az is nyilvánvaló lett, hogy ő nem tud vízumügyileg segíteni. Húsz percet üldögéltünk, megpróbáltuk megfejteni, hogy Kirgízia ausztriai nagykövetségének miért egy Szlovákia-térkép van a falán, amikor végre megérkezett a konzul, és pontosan két perc alatt beütötte útleveleinkbe a vízumot, amit nyilvánvalóan már reggel fél tizenegykor is megtehetett volna.

Legalább egy kicsit megkóstoltuk, hogy milyen is a közép-ázsiai államapparátus, amelynek egyes csápjai (konkrétan a rendőrök és a határőrök) azon nagyon kevés dolgok között vannak, amelyeket viszonylag aggódva várunk az úton. Vízumaink szeptember 1. és október 1. között érvényesek, előbb biztos nem lépünk be, és ha esetleg tovább akarnánk maradni, akkor elvileg Biskekben már viszonylag egyszerű a hosszabbítás, bár ugye erről a körről is azt hittük, hogy az lesz. A következő kaland június 4-én egy White Stripes-koncerttel egybekötött tádzsik túra.

Címkék: vízum ausztria utazás előtt kirgízia