HTML

khívától keletre

"Ejha!" - Frei Tamás

"Tyű!" - Vujity Tvrtko

"Aszta!" - Chrudinák Alajos

"Fúúúú!" - Kepes András

Szerinted hova menjünk legközelebb? Tippeket, trükköket, tanácsokat és gyakorlatilag bármi hasznos egyebet küldj nekünk a khivatolkeletreKUKACgmail.com cimre!

naptár

szeptember 2017
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30

linkblog

A magyar ember az életben kétszer szerez üzbég vízumot: először és utoljára

2007.07.30. 13:31 |  Bede Márton

Ha most választhatnék, hogy legközelebb amerikai, észak-koreai vagy üzbég vízumot szerezzek, csak az első kettő jöhetne szóba. Budapestről elintézni, hogy az ember független turistaként beléphessen Üzbegisztánba kellemetlenebb dolog, mint egy autó átiratását lebonyolítani a IX. kerületi önkormányzaton. Tele van az ostoba bürokrácia kanyarjaival, ráadásul még borzasztóan drága is.

Az alapvető probléma abból származik, hogy az üzbégek olyan nagyon nem szeretnék, hogy mindenféle nyugati turisták idegenvezető nélkül rohangáljanak az országukban. Illetve az üzbégeknek valószínűleg nem lenne ezzel semmi bajuk, a kormányuknak viszont egy csomó. Ezért számtalan akadályt gördítenek a vízumra vágyó külföldiek elé, amelyek mindegykének átugrásához jó sok türelem és pénz kell.

Ma üzbég turistavízumot csak az kaphat, akit valaki meghív Üzbegisztánba. Ez a valóságban nem olyan szörnyű dolog, mint amilyennek leírva tűnik, hiszen sokan vannak, akik egy kis pénzért cserébe szívesen meghívják a külföldit Üzbegisztánba. Ezek a valakik pedig utazási irodák tulajdonosai. Így hát első lépésként az üzbég turisztikai ipar egyik szereplőjétől kellett meghívólevelet igényelnünk, amit ő csak a helyi külügyminisztérium engedélyével adhat ki. A meghívó iroda az, amely üzbegisztáni tartózkodása alatt felelős a turistáért, és amelyik valószínűleg eléggé megüti a bokáját, ha az ő vendége valami olyat csinál, amit neki nagyon nem kellene. Az utazási iroda így rizikót vállal, aminek el is kéri az ellenértékét.

Az első utazási irodát, amellyel felvettük a kapcsolatot, ismerőseink ismerőseinek az ismerősei ajánlották, akikről csudálatos módon kiderült, hogy pont ugyanakkor utaznak Moszkván keresztül Taskentbe, amikor mi. Sajnos az is gyorsan kiderült, hogy az ő kéthetes vízumokhoz a meghívólevelet intéző cég az általunk igényelt egyhónapos vízumért már sokkal többet kér, mint az áttételes ismerősöktől beszedett néhány tucat dollár. Amikor már ott tartottunk, hogy a meghívólevelekért elkért darabonként ötven dolláron kívül néhány száz dollárnyi, számunkra teljesen felesleges szolgáltatást is legyünk szívesek megrendelni, inkább elkezdtünk más irodáknál érdeklődni.

Végül a legkészségesebbnek tűnő, bukharai székhelyű Komilra bíztuk az ügyintézést. Ő a meghívólevelekért fizetett kétszer ötven dollár mellé csak annyit kért, hogy legalább két napot szálljunk meg az ő – a képek alapján nagyon korrektnek tűnő – bukharai szállodájában. Ebbe készségesen belementünk, sőt, még az első két nap taskenti szállását, valamint az érkezésünk hajnalára a reptéri transzfert is megrendeltük. Az egész csomag 315 dollárba kerül (plusz nagyjából hétezer forint kezelési költség a Western Unionnak a pénz kézbesítéséért), ami egyfelől nagyon sok, viszont így legalább az első néhány napban kényelemben leszünk, és puhábban zuhanunk bele a kultúrsokkba.

Komilnak meg kellett mondanunk, hogy melyik üzbég követségre szeretnénk a meghívólevelet elküldetni, és mivel messze az van hozzánk a legközelebb, mi a bécsit választottuk. Komil azt ígérte, 7-10 munkanapon belül kész lesz a dolog, és mit ad isten, a hetedik napon már jött is az email, hogy eltelexezték (! és !) a kódszámunkat Bécsbe, mehetünk is ki. Egyből hívtuk a követséget, akik megerősítették, hogy tényleg.

A meghívólevél még egyáltalán nem garancia az üzbég vízum kiállítására. Ehhez előbb még fejenként nyolcvan eurót kellett befizetnünk, valamint mellékelnünk egy-egy igazolványképet és kitöltött vízumigénylő nyomtatványt. Éreztük, hogy itt a problémás pont a munkahely lehet, így hát azt a valóságtól olyan nagyon messze nem álló adatot adtuk meg, hogy mindkettőnk az Indexnél dolgozik, menedzseri illetve titkárnői pozícióban.

Na és mi volt a követség konzuli osztálya alkalmazottjának első kérdése, miután átvette a papírjainkat? Hát hogy pontosan mi is az az Index. Mondtuk, hogy publishing company, ami szintén nincs nagyon messze a valóságtól. Az idegesítően kifejezéstelen arcú üzbég erre nem válaszolt semmit, csak visszavonult tíz percre az irodájába. Amikor visszajött, mélyen belénk nézve leszögezte, hogy Üzbegisztánban turista vízummal semmilyen újságírói tevékenységet nem lehet végezni. Erre Bukhara és Szamarkand szépségeiről kezdtünk dadogni, és hogy mi ezekért utazunk, ami speciel tényleg teljes mértékben igaz. Erre még egyszer megismételte a dorgálást. Mi tovább magyarázkodtunk. Ezután a kezünkbe nyomta a kész papírjainkat. Teljesen világos volt, hogy utánanézett ennek az Index-dolognak, amit csak kicsit tett viccessé, hogy pont a redizájn napján történt a dolog, és ezért ezzel az oldallal kellett szembenéznie. Valójában egészen hátborzongatóan kellemetlen érzés volt, és csak megerősítette bennünk, amit eddig is sejtettünk: ezen az úton a leginkább a közép-ázsiai államapparátustól kell tartanunk, még úgy is, hogy az ég adta egy világon semmi törvényelleneset nem tervezünk tenni.

A két üzbég vízum megszerzéséért így az alábbi költségekbe kellett vernünk magunkat, és nagyvonalúan azt már nem is számoljuk ide, hogy ha nem Komilon keresztül foglalunk hotelt, akkor mind Taskentben, mind Bukharában olcsóbb helyen szállunk meg.

Két meghívólevél - 100 USD
Két egyhónapos vízum – 160 euró
Western Union – 7000 forint
Benzin Bécsig és vissza – 12000 forint
Autópályamatricák – 3500 forint

Ez mai árfolyamon számítva 80 000 forint, ami felháborító rablás, de hát mit csináljon az ember, ha egyszer tényleg meg akarja nézni Szamarkand és Bukhara csodáit.

Címkék: vízum ausztria üzbegisztán utazás előtt