HTML

khívától keletre

"Ejha!" - Frei Tamás

"Tyű!" - Vujity Tvrtko

"Aszta!" - Chrudinák Alajos

"Fúúúú!" - Kepes András

Szerinted hova menjünk legközelebb? Tippeket, trükköket, tanácsokat és gyakorlatilag bármi hasznos egyebet küldj nekünk a khivatolkeletreKUKACgmail.com cimre!

naptár

június 2017
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30

linkblog

Dr. Chan és az elefántok

2008.01.25. 14:48 |  imecs + bede

Ahhoz, hogy elefántokat lássunk melózni, Yangonból először 300 kilométerre északra, Taungoo-ba kellett utaznunk. Taungoo piszkos és poros mianmari kisváros, viszont itt működik az ország legjobb szállodája, amely simán felveszi a versenyt bármelyik osztrák családi panzióval. Bár azért azt szívesen megnéznénk, milyen szinten tudná űzni a vendéglátást a sok Stroblmayer-család, ha még áramot sem kapnának a helyi önkormányzattól.


A Taungoo-i Myanmar Beauty Guesthouse-t egy már nyugdíjas orvos házaspár üzemelteti, a környékbeli falvakból toborzott személyzettel. A legjobb szobájukért 25 dollárt fizettünk, ennek fejében ízlésesen és gyarmatiasan berendezett szobánk baldachinos ágyából a keletre nyíló ablakon keresztül nézhettük meg minden reggel a rizsföldek mögött lejátszódó, drámai napfelkeltét, kaptunk akkora reggelit (még zöldségcurry és leves is volt benne), hogy egyik nap sem bírtuk a hatodát sem megenni, és egész nap annyi egzotikus gyümölcsöt zabálhattunk fel a hobbikertész doktorok kertjéből, amennyi csak belénk fért. Ha nincs errefelé semmilyen értelmes program, akkor is simán el bírtunk volna itt lenni néhány napot.

Mi viszont nagyon is konkrét programért érkeztünk Taungoo-ba. Először is szerettünk volna a környéken mászkálni egy kicsit, bár sejtettük, hogy ez nehéz lesz. Hamar kiderült, hogy egyenesen lehetetlen. A várostól alig néhány kilométerre magasodó hegyekben a mianmari kormány ellen talán a leghatékonyabban harcoló karen nemzetiségű gerillák táboroznak, így Taungoo-t a keleti, legérdekesebbnek tűnő irányba külföldi nem is hagyhatja el. Ennek nem örültünk, a másik programlehetőség, a dolgozó elefántok meglátogatása és miközénk viszont már nem állhatott semmi, ha nem számítjuk a nagyon meredek, fejenként nyolcvan dolláros árat.

A világon már nagyon kevés helyen dolgoznak elefántok, az itteniek szerint már csak Mianmarban és egy-két helyen Laoszban, és bár nem tudtuk pontosan, hogy mire számítsunk, azt tudtuk, hogy ezt látnunk kell. Taungoo-ból az elefántlátogatást vendéglátóink fia, a szintén orvos Dr. Chan Aye szervezi, akivel az elefántoktól függetlenül is érdekes volt egy napot eltölteni. Dr. Chan remekül beszél angolul, jártas a világ dolgaiban, ami pedig egészen szokatlan jelenség Mianmarban, járt már Európában.


Néhány évvel ezelőtt Dr. Chan egy svéd házaspárt kalauzolt körbe az országban, és hiába mondta az asszonynak, hogy ne egyen a házilag fermentált csiliszószból, a hülyéje csak nem hallgatott rá. Ennek nagyon gyorsan kolera lett az eredménye, szegény Dr. Chan szedhette elő minden orvosi tudását az idegenvezetői mellé, és így egy rakás infúzióval végül sikerült megmentenie a nő életét. A svédek olyan hálásak voltak, hogy cserébe meghívták Dr. Chant és feleségét Stockholmtól néhány órára lévő házukba. Egy ifjú mianmari család előtt ritkán nyílik meg Európa kapuja, ezért Dr. Chanék úgy gondolták, hogy ha már egyszer eljutnak olyan messze, akkor mindenféle egyéb ismeretségeket kihasználva még felkeresnek néhány országot. Így végül tíz héten át utazgattak, és Svédország mellett Dániába, Németországba, Franciaországba, Svájcba és Ausztriába is eljutottak. Minket nagyon furdalt a kíváncsiság, hogy milyen, amikor valaki a harmadik világból érkezve turistáskodik az elsőben, és nem pedig fordítva, úgyhogy a Taungoo-ból az elefántokhoz és vissza vezető, összesen több, mint nyolcórás út alatt részletesen kifaggattuk a doktort.

A legfontosabb, hogy nem csak a mi gyomrunk készül ki egyből az egzotikus ízektől, hanem a mianmariaké is. Az asszony még úgy-ahogy bírta az új ételeket, Dr. Chan viszont nem sokkal megérkezésük után rohant a klotyóra. Megdöbbentő módon – végülis egy olyan országból származnak, ahol mindent beleng a halszósz szaga – nekik a legfurcsább az volt, hogy az európaiak szeretik a hal ízét, és nem próbálják azt mindenféle fűszerekkel eltakarni. Szintén sok volt nekik a francia sajtok íze és bűze, bár Dr. Chan legnagyobb meglepetésére hazaérkezésük után egy héttel a felesége közölte, hogy nagyon szívesen enne egy kis brie-t. Az Európában árult gyümölcsökön már nem lepődtek meg ennyire, bár azt azóta sem hiszi el nekik senki Taungoo-ban, hogy Svédországban egyetlen darab mangó akár 4 euróba is kerülhet.


Dr. Chan a turisták pénzén ingyenes orvosi ellátást is nyújt a környékbeli koldusszegény földműveseknek. A leggyakoribb panasz a malária, ami a környék lakosságának pontosan száz százalékának a szervezetében van jelen. Szerencsére az errefelé honos típus ritkán fertőzi meg az agyat és okoz így halált, a láz és a gyengeség viszont így is napokra ledönti a lábáról a beteget. Aki pedig fertőzött, azon akár kéthavonta is előjöhetnek a tünetek. Veszettséggel a doktor csak háromszor találkozott, a dengue-láz inkább városi betegség, AIDS még nincs erre, a madárinfluenzának pedig még csak hírét hallották.

A legsúlyosabb baja errefelé a természetnek van, a Taungoo-tól az elefántok munkahelyéig vezető úton annyi erdőirtást láttunk, amennyi évtizedek alatt sem regenerálódik. A kevés mianmari exportcikk közül az egyik legértékesebb a mindenféle értékes fa, ezeknek a legnagyobb felvevőpiaca természetesen a minden veszélyeztetett élőlényt előszeretettel fogyasztó Kína.


Az elefántokra is elsősorban a faiparban van szükség, Caterpillar munkagépeket az itteniek ritkán engedhetnek meg maguknak. Az állatokba még üzemanyagot sem kell venni, esténként, munka után összeláncolt mellső lábakkal szabadon eresztik őket a dzsungelben, hogy maguk keressék meg a táplálékukat, ami ezen a környéken elsősorban bambuszlevél. Az elefántok gazdáinak napja így minden reggel az elbóklászott állatok begyűjtésével kezdődik. És a lecsutakolásukkal folytatódik, amire a patakban kerül sor, és ahogy elnéztük, az elefántok életének fénypontja.

Az állatok melója elsősorban az óriási, már kivágott farönkök vonszolásából áll, az erdő mélyéről ki az út mellé, ahol már kamionokra lehet pakolni az árut. Mi is ezt mentünk megnézni, egy felnőtt nősténynek kellett egy különösen nehéznek számító, egytonnásra becsült vasfa-törzset elszállítania. A fát már régebben kivágták, és az eltelt időben egészen belesüppedt a földbe, ami csak nehezítette a munkaerő dolgát. Egy ideig úgy is tűnt, hogy ez még egy ekkora állatnak is túl nagy falat lesz, hiába erőlködött, a rönk csak nem akart megmozdulni. Végül azonban minden erejét összeszedve, úgy nyögve, mint egy örmény súlyemelő, sikerült kirántania a fát a sárból. Ezután lerohant a patakmederbe, maga mögött vonszolva a fél hegyoldalt. Teljesen leesett állal meredtünk a jelenetre, öt hónap utazás egyik legizgalmasabb jelenete volt, az a típusú, amiről az ember egyből tudja, hogy ötven év múlva is ezzel fogja fárasztani az unokáit. (Van erről videónk is, néhány napon belül az is felkerül.)


A meló nehezén túl már csak végig kellett vonszolni a rönköt az erdőben egyetlen járható úton, a patak medrén. Ekkor már mi is bokáig álltunk a sárban, úgyhogy nyugodtan trappolhattunk az elefánttal együtt, és közben kiválóan megfigyelhettük, micsoda összhang van közte és gazdája közt. Az állatokat négyéves korukban kezdik munkára nevelni, hímeket és nőstényeket egyaránt. Felnőtt korukra már tökéletes csapatot alkotnak gazdájukkal, a mi példányunk néha megállva hátrapillantott, hogy lássa, merre mutatja az egyszerűbb utat a rönk siklását figyelő gazdája. Hangos utasításokra nem is mindig volt szükség, az elefánt egy-egy kézmozdulatból mindent értett.

Már majdnem dél volt, amikor a rönk elért odáig, ahol a kamionok útjához felvezető ösvény elindul a patakmederből. Az elefánt még ennek az elején felhúzta a terhét, ekkor viszont gazdája már leállította, mert a nagy melegben dolgozni még ormányos állatoknak is egészségtelen. Meg talán ő is enni akart abból a finom vakondsültből, ami az elefántok gazdáinak és családjaiknak kunyhóinál éppen készült. Mi nem kértünk belőle, inkább még egy napot maradtunk Taungoo-ban élvezni Dr. Chan mamájának vendégszeretetét és gyümölcsöskertjét.

Címkék: állatok úton mianmar