HTML

khívától keletre

"Ejha!" - Frei Tamás

"Tyű!" - Vujity Tvrtko

"Aszta!" - Chrudinák Alajos

"Fúúúú!" - Kepes András

Szerinted hova menjünk legközelebb? Tippeket, trükköket, tanácsokat és gyakorlatilag bármi hasznos egyebet küldj nekünk a khivatolkeletreKUKACgmail.com cimre!

naptár

április 2017
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30

linkblog

Enni Indonéziában

2008.08.10. 15:40 |  imecs + bede

Egyből belecsapva az indonéz lecsóba annyit szeretnénk először is leszögezni, hogy sajnos a nép, amelynek a főztjét utunk során legtovább ettük, nem a világ, sőt, nem is Ázsia legügyesebbje a konyhában. Eleinte sokat nyavalyogtunk étkezések előtt, után és közben, később azonban egészen rákaptunk a helyi fogásokra. A nagy kulináris varázslatokat biztosan nem itt kell keresni, ám van az indonéz konyhának néhány dobása, amely a maga egyszerűségében kifejezetten finom, és akár két hónapon át is jó étvággyal fogyasztható - nekünk legalábbis sikerült.

Ázsia igazán nagy konyháihoz, a kínaihoz, a vietnamihoz vagy a thaihoz képest az indonéz nincs túlbonyolítva. Ilyen minőségében egyébként európai (sőt, magyar) ízléssel is érthető és élvezhető, mert egyrészt nem kell enciklopédiákat bújni a felhasznált fűszerek kielemzéséhez, másrészt eleve annyival kevesebb fűszert használnak, mint az említett ázsiai élkonyhákban, hogy a maradékot sokszor a kutyával is meg lehetne etetni. Próbáljuk csak meg egy thai vacsora romjait odaadni a kis kedvencnek!

Az indonéz gasztronómia egyszerűségét mi sem illusztrálja jobban, mint a hivatalos nemzeti étel, már ha ilyesmi egyáltalán létezhet egy ekkora és ilyen népes országban. A nasi goreng, vagyis a sült rizs tényleg nem egy bonyolult fogás. A főtt rizst átpirítják, belekevernek fokhagymát, csilit, szójaszószt és némi zöldséget a szín kedvéért, a tetejére pedig raknak egy agyonsütött tükörtojást. Bár sokféle verzió létezik - zöldborsós, bazsalikomos, sültcsirkés - az alapfelállás mindig ugyanaz, igaz a tojást néha lespórolják róla. A legfinomabbakat Jáván ettük, ahol egyébként is a legkifinomultabb a gasztronómiai kultúra, itt néha sült hagymaforgáccsal is megszórták a nasit, vagy aprítottak rá pirított mogyorót.

A nasi goreng egyszerűsége ellenére könnyen megszerethető, és az utunk során az első olyan nemzeti fogás volt, amelyet bármelyik napszakban, sokszor reggelire is ettünk. Bármilyen más európai reggelivel ellentétben a rizs sokáig adja a jóllakottság érzetét, így ha nagy adag nasit reggelizünk, bőven elég aznap már csak este enni. Nasi gorenget reggelizni Indonéziában azért sem esett nehezünkre, mert a többi opció szinte mindig sokkal rosszabb volt. Mint mindenhol Ázsiában, errefelé is imádják az édességeket, így ha nem Balin vagy Lombokon, azaz a külföldiekre szakosodott helyeken van szerencsénk turistáskodni, jó eséllyel olajos fánkot, kókuszgolyót, vagy valamilyen más, olajban sült édességet kapunk reggelire, legjobb esetben két szelet pirítóst, amihez jár némi édesített, gyanúsan sárga margarinszerűség. Ezeknél tényleg ezerrel jobb egy nasi goreng, amit szinte képtelenség elrontani.

Ugyan elgondolkoztunk rajta, hogy rizst reggelizni végülis Magyarországon sem lenne szentségtörés, friss krupuk-ot sehonnan sem tudnánk szerezni, anélkül viszont elképzelhetetlen a nasi goreng. A krupuk, ami jellegében a ráksziromra hasonlít és különböző ízekben létezik, elengedhetetlen kísérője az indonéz ételeknek, bár szerintünk sokszor felülmúlja a főfogásokat is (amely tény inkább ezekről mond el sokat, mint a krupukról). Vidéken, ahol frissen sütik, simán a vacsora egyik csúcspontja lehet, akár a nagyobb és fehérebb krumplisat, akár a Kelet-Indonéziában gyakori, maniókalisztből készült, kis kerek krupukot kapjuk. Szegényebb helyeken, ahol íratlan szabály, hogy jóllakni rizzsel kell, mert az az olcsó, a kis hús, hal vagy zöldség pedig szinte csak a köret, simán odaadtuk volna az egész vacsoránkat néhány szem frissen sült krupukért cserébe.

Jellegzetesen indonéz specialitások még a tempe, a satay és a gado-gado. A tempe, az eredetileg Jáváról származó, de az összes többi szigeten is megtalálható szójasajt, a legjobb dolog, ami egy vegetáriánussal történhet Indonéziában. Az ecet segítségével fermentált szójababnak, amit az erjesztés során néhány centi vastag lappá nyomnak össze, ezerféle elkészítési módját ismerik. Az íze erősebb és finomabb az indonéz tofunál, előfordul keményre szárítva, rántva vagy sütve, de a legfinomabb tempe-pörköltként, sült hagymával és paradicsomszósszal.

A satay, a pálcikákra felhúzott csirke, disznó vagy hal, nagyon esetleg kecske, jellegzetes ízű, citromfüves mogyorószósszal az indonéz konyha egyik legjobb, és egyben egyik legbonyolultabb fogása. A mogyorószószban legalább három összetevőt is véltünk felfedezni, ami indonéz gasztro-léptékkel mérve már igazi ízkavalkád. A satay a legjobb, ha a mártás házilag készítik, és nem csak a nyomokban érezhető a mogyoró, hanem rá is lehet harapni a darabjaira. Nem kell hozzá más, mint tört, pirított mogyoró, víz, citromfű és némi só. Ugyanez a mártás adja az ízét a gado-gadónak, ami szimpla főtt zöldség, mogyorószósszal leöntve. Ezt azért nem neveznénk valami nagy számnak, akkor már sokkal finomabb a mogyorószószos sült padlizsán, amivel viszont csak sokkal ritkábban lehet találkozni.

Az ország méreteinek ellenére az egyes indonéz régiók között elég kicsik a gasztronómiai különbségek. A rawon, a sötét színű, közepesen csípős marhapörkölt, vagy a ketoprak, a tészta szójababbal, tofuval és mogyorószósszal elkeverve jellegzetesen jávai ételek. Balin pedig nehéz úgy megtenni két lépést, hogy ne botoljunk bele egy mexikói vagy egy olasz étterembe, de azért Indonézia elsőszámú turistaközpontjának is vannak helyi specialitásai, mint például a babi guling, a fűszeres malacsült. Aztán ahogy keleti vagy nyugati irányban haladunk az ország perifériája felé, egyre monotonabbá válik az étkezés. Főtt rizs vagy sült csirke, némi párolt zöldség, hal - hiába szigetvilág Indonézia, tengeri herkentyűket a helyiek ritkán esznek -, esetleg tempe, néha kecske, keresztény vidékeken meg disznó.

Az általános monotóniát csak egyvalami töri meg, a származási helye, a nyugat-szumátrai Padang városáról elnevezett konyha. Az Indonéziában eltöltött kilenc hét felében házi kosztot kaptunk, amikor pedig magunknak oldottuk meg az étkezést, igyekeztünk a lehető legtöbbet Padang helyeken enni. Ezek az országban mindenhol megtalálhatóak, és nem csak egy főzési stílust képviselnek, hanem egyfajta étteremtípust is. A Padang éttermek ismertetőjelei a kirakatban egymásra tornyozott tányérok, amikben a reggel lefőzött ételeket tárolják egy csipkefüggöny mögött, ami elvileg véd a legyektől. A helyiek szerint a hosszú főzési eljárásnak köszönhetően a húsok és halak egész nap tartósak tudnak maradni, szerintünk viszont csak mázli kérdése, hogy megússzuk-e a Padang étterem látogatását gyomorrontás nélkül.

Rendelni könnyű, és még indonézül sem kell hozzá tudni, elég rábökni a szimpatikus tálakra. Az igazán autentikus Padang-helyeken pedig még ennyire sincs szükség. Amint a kedves vendég helyet foglal, azonnal előtte terem vagy harminc kis tálka, mindegyikben egy-egy fogással. Fizetni csak azért kell, amibe belekóstoltunk, amiket nem tartunk szimpatikusnak, nyugodtan félretolhatjuk. Mivel az adagok nagyon kicsik - legtöbbször egy csirkecomb, pár darab rák, egy darab rántott tofu, két szem tojás, hal, vagy egy kisebb darab marha, két ember simán elfogyaszt tíz fogást is.

A Padang ételek közül sok kókusztejjel készül, ami Indonéziában sajnálatosan szokatlan, ám örvendetes jelenség. És padangi találmány kedvenc indonéz fogásunk, a rendang is. Ez fűszeres (gyömbér-galangal-citromfű-csili-kurkuma) kókusztejben főtt marhahús, amit olyan sokáig főznek, hogy a kókusztejből csak a sűrűje marad meg, a hús pedig kiszárad. Nagyon finom, néha nagyon csíp, és mi még soha semmit nem ettünk, ami ennél jobban meg tudná feküdni a gyomrot. Akinek kedves az élete, nehogy vacsorára egye.

Az indonéz konyhával foglalkozó szakácskönyvek rendre kiemelik a koriander, a kömény, a gyömbér és a kókusztej jelentőségét, de ezek a fűszerek általában annyira elenyésző mennyiségekben kerülnek bele az ételekbe, hogy elég lenne róluk egy lábjegyzet. Az egyetlen fűszer, amit az indonéz ember igazán szeret, az a csili, elsősorban sambal formájában. A házi, csilis sambalt mozsárban összetört csilipaprikából és minimális fokhagymából készítik, citromlével pépesítik, de sajnos sokkal gyakoribb a gyengébb, gyárilag előállított sambal, amit minden élelmiszerboltban lehet kapni különböző erősségben. Mi leszünk az utolsók, akik kifogásolják, ha valami csípős, de a fogások tetejére lapátolt csiliszósz egyszerűen nem elég ahhoz, hogy valami finom legyen.

Két dologban kiemelkedő az indonéz konyha: az édes italok és a kávé terén. A kávéjuk, főleg a Sulawesiről származó, az egyik legjobb minőségű a világon, bár a helyiek kávéfogyasztási kultúráját jó ideig tart megszokni. Az apróra darált kávészemeket nem lefőzik, hanem forró vízzel öntik fel, amitől zaccos lesz és rágós, és az sem segít sokat, hogy mindenhez kötelezően jár a borzalmasan édes, indonéz sűrített tej. Még ennél is édesebb, de legalább tényleg elképesztően finom az es dawet, a jégkása alapú, kókusztejes ital, amibe a délkelet-ázsiai ízlésnek megfelelően mindent beledobálnak, ami kellően színes és édes. Az es dawetben lehetnek babszemek, édes kukorica, színezett zselatinkockák, csomó olyasmi, ami papíron borzasztó gejlnek tűnik. Ha jól csinálják, a végeredmény mégis működik, ráadásul egyszerre tud hűsítő ital és édesség lenni. Naponta hármat simán meg is lehet inni. Aminél többet indonéz fogásról mondani elég nehéz.

(Az első képen egy tál klasszikus nasi goreng látható. A második egy mozgó édességárus. A harmadikon egy tipikus padangi étterem kirakata. A negyediken egy padangi étteremben két ember elé kipakolt lakoma. Az ötödiken pedig egy pohár csodálatos es dawet.)

Címkék: étel úton indonézia