Ez a számláló a poszt nézettségét mutatja. Mindenképp olvasd el ezt a posztot a részletekért.

HTML

khívától keletre

"Ejha!" - Frei Tamás

"Tyű!" - Vujity Tvrtko

"Aszta!" - Chrudinák Alajos

"Fúúúú!" - Kepes András

Szerinted hova menjünk legközelebb? Tippeket, trükköket, tanácsokat és gyakorlatilag bármi hasznos egyebet küldj nekünk a khivatolkeletreKUKACgmail.com cimre!

naptár

április 2014
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  <
1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30

linkblog

A nagy utazóhatározó

2008.09.05. 14:11 |  imecs + bede

Az egyéni/hátizsákos/olcsó utazás alapvetően különbözik a csoportos/bőröndös/drága verziótól, így természetesen egészen másfajta embereket vonz. Mi pedig most eleget utaztunk ahhoz, hogy észrevegyük, a világ lerohadt szállodaiban és közlekedési eszközein megismerhető turisták között rendre ugyanazok a karakterek ismétlődnek. Az alábbi csoportokat sikerült tudományos eszközökkel megfigyelnünk és leírnunk. Az egész világot ugyan nem jártuk be, ám biztosak vagyunk abban, hogy Cuzcótól Katmanduig sem bukkan fel nagyon senki más.

Az amatőr – Amikor az ember először utazik kevés pénzből valami egzotikus helyre, hajlamos hibát hibára halmozni, sorstársainak nagy derültségére, a bennszülöttek pénztárcájának pedig nagy örömére. Van azonban olyan, aki képtelen kinőni a zöldfülűségből. Igen vidám perceket szerzett nekünk például az az egyáltalán nem kezdő francia pár, akik annyi szuvenírt vásároltak össze Délkelet-Ázsiában, hogy nem bírták hazavinni – a csomagban még egy több kilós kőszobor is volt. Mindenféle rejtélyes okokból kifolyólag soha nem sikerült eljutniuk sehova, ahova akartak, és mindennek a tetejébe még a bangkoki Khao San Roadon is csináltattak maguknak ruhát egy indiai szabónál. Aztán nagyon meglepődtek az eredményen.

Az aszkéta – Az ötdolláros hostelben a többiek ugyanazzal a rettegéssel vegyülő irigységgel tekintenek rá, mint ahogy az amerikai nyugdíjas turistacsoport tekint ezekre a többiekre, amikor véletlenül összefutnak valami nevezetességnél. Szikár, harmincas-negyvenes-ötvenes magányos férfi, aki be sem mutatkozik, csak ül egy sarokban, ölében egy bögre teával, és órákig bámul a semmibe. Időnként pedig megmasszírozza a lábujjait. Csak a szállás tulajdonosától lehet megtudni, hogy emberünk épp most tért vissza egy három hetes, a térképen sem szereplő csúcsokat bejáró túráról. Ha sikerül vele kontaktust teremteni, az sem jó sokra, mivel tanácsai földi halandó számára értékelhetetlenek, és semmilyen közös programba sem száll be osztozni a költségeken, hiszen másnap indul egy bérelt, teherhordó szamárral a szomszéd országba.

Az ausztrál – Néhány évtizede még ők adták a kevésből utazók jelentős részét, ma viszont már egyáltalán nincsenek olyan sokan. Alapvetően két alfajuk van. Az egyik az ostoba fiatal, aki tökéletesen megfelel a népéről szóló összes közhelynek, szőke, szörfözik és vedeli a sört. És van a negyvenes-ötvenes házaspár, akik már huszonöt évvel ezelőtt is utaztak, és most sem járnak a Hiltonba, pedig már megengedhetnék maguknak. Az ausztrálok még az amerikaiaknál is nagyobb csodának tartják, hogy Európában az ember beül a kocsijába, és három óra alatt átvezet két országon.

A betegesen érdeklődő – Többnyire harmincas, magányos nő. A semmiről is képes órákon át kézzel-lábbal beszélgetni a helyiekkel. Szerinte minden, de tényleg minden nagyon érdekes és egzotikus, az ötszázadik kecskére is boldogan csodálkozik rá. Általában füzettel felszerelkezve érkezik, hogy mindent pontosan le is jegyezhessen, az összes megismert helyivel készít közös fényképet, és mindegyiknek elkéri a lakás- vagy email-címét. Ez a típus a leghajlamosabb mindennapjait helyi népviseletben tölteni, ami szerintünk a címeres ökör legbiztosabb ismertetőjegye.

A biciklista – Az aszkéta egy fokkal kevésbé szigorú rokona. A biciklista alapvetően abban különbözik a hostel többi lakójától, hogy még kevesebb ruhája van, még igénytelenebb, és legalább kétszer annyit eszik. Nem hónapokra tervez, hanem évekre, és csak az érdekli, hogy a következő négyszáz kilométeren emelkedőből van több vagy lejtőből. Van a szimpatikus biciklista, aki olyan, mint a többi turista, csak úgy döntött, hogy bringával járja be a világot, és van a súlyosan bolond, akit a világból semmi sem érdekel, csak az utak, és annyit teker minden nap, hogy se ideje, se energiája nem marad bárminek a megnézésére.

A brit elit – A történelem nagy felfedezői közül sokan voltak kifogástalan nevelésben részesült brit arisztokraták, Oxford és Cambridge diákjai pedig ma is kedvelik a kalandokat. Hiába próbálnák tagadni, a második, elképesztően kifinomult kiejtéssel kiejtett mondatuk után lelepleződik, hogy filozófiát és biszexualitást tanulnak valamelyik nagy egyetemen. Szintén a tradícióknak megfelelően a sok sporttól jó kondícióban vannak, és mindenképpen van valami bohém hobbijuk. Kicsit éreztetik csak, hogy jobb emberek ők az egy szem zuhany többi használójánál, de mivel az a helyzet, hogy tényleg jobbak, senki nem haragszik rájuk.

Az értelmi/lelki sérült – Sok ember azért utazik, mert otthon nem találja a helyét. Ilyen ideiglenes kétségbeesés mindenkivel előfordulhat, vannak azonban olyanok is, akik egészen egyszerűen nem alkalmasak a társadalomban működésre, ezért beilleszkedés helyett inkább a világot járják, amikor csak tehetik. Mindig egyedül utaznak, és majdnem mindig férfiak, többnyire már a negyvenen is túl. Van köztük, aki szórakoztatóan és cseppet sem zavaróan bolond, sokan viszont a szellemi bajok egész tárházát vonultatják fel az autizmustól a bipoláris depresszióig. És nem olyan szórakoztató ám hármasban vacsorázni egy belga pszichopatával.

Az európai hulladék – A túlkényelmesedett jóléti államok egyik mellékterméke az olyan német kőműves, aki már csak a nyári hónapokban hajlandó dolgozni. Télen hideg van, és úgyis össze tud keresni annyit hat hónap alatt, amennyiből az év hátralévő részében elüldögél valami délkelet-ázsiai tengerparton, egyik kezében sörrel, a másikban meg egy korhatáros helyi kurvával. És ugyanez a helyzet a norvég tetőfedőkkel, a svájci útépítőkkel és a holland asztalosokkal. E csoport majdnem valamennyi tagja elviselhetetlen, nagyhangú tapló.

A francia - Pampalini és Wesley Snipes különös keveréke, aki egy négymilliós, Lyonnál minden szempontból kozmopolitább keleti nagyvárosban is teljes expedíciós menetfelszerelésben hajlandó csak sétálni. Ha pedig búvárkodik is, akkor Cousteau kapitány emlékéhez méltóan piros, kötött sapkát is visel. És természetesen irtózatosan sokat cigarettázik. Az utazó francia nagy előnye a szimpla franciával szemben éppen az, hogy utazik, és így a népére jellemző sovinizmus és szűklátókörűség ha nem is hiányzik belőle teljesen, de legalább nem buzog benne annyira. Az összes utazó közül csak köztük vannak olyanok, akik nem beszélnek angolul.

A helyi NGO – Ő ugyan nem a szigorú értelemben vett utazó, viszont sokszor ugyanott fordul meg, mint a hátizsákosok, mert a világ olyan nyomorult helyén kell dolgoznia, ahol még egy rakás mosdatlan és smucig ember is meg tudja édesíteni a szürke mindennapokat. A kapcsolat a másik fél számára is gyümölcsöző, minden utazónak ajánljuk, hogy ha normális helyi NGO-val akad össze, faggassa ki alaposan. Ha van legalább egy jó étterem a városban, ők biztosan ismerik, és azt is meg tudják mondani, meddig lehet lealkudni a helyi taxismaffia árait.

Az igénytelen - Elsőre nem érted, hogy hogy sikerült bejárnia harminc évesen az egész világot, úgy hogy otthon parkőr vagy pincérnő. Aztán gyorsan kiderül, hogy úgy, hogy hetekig nem mosakszik, elvből nem teszi be a lábát négy dollárnál drágább szállásra, csak helyi boltban vásárolt ételeket eszik, és ha valahova belépőjegyet kell fizetni, inkább oda sem megy. Többnyire fárasztó, csak a pénzről beszélni képes alakok, bár nagy ritkán akad közöttük egy-egy normális.

Az izraeli - Az ország lakosságához mérten az egész világon messze, de messze az izraeli fiatalok utaznak a legtöbbet. Forrásaink szerint aki a fiúknak és lányoknak egyaránt kötelező katonai szolgálat után nem lép le hosszabb időre valami távoli kontinensre, azt a többiek már kifejezetten furának tartják. Alapvetően kétféle izraeli turista van. Az egyik fajta nagy részét a frissen leszerelt, a gőzt kiereszteni akaró fiatalok alkotják. Ők ma már szabályos kolóniákat alkotnak, Észak-Indiában például vannak olyan falvak, amelyek tokkal-vonóval az ő ellátásukból élnek. Ezek a fiatalok gyakorlatilag csak azzal a két dologgal foglalkoznak, amihez a legjobban értenek, tehát töménytelen mennyiségű kábítószert tömnek magukba, és hobbiszerűen alkudoznak. Ahogy azt egy nem izraeli turista nagyon okosan megjegyezte nekünk, az izraeliek igazán sajnálhatják, hogy nem kaphatnak vízumot Pakisztánba, mert az aztán tényleg nagyon olcsó, a hasis pedig szinte ingyen van. Ezek az izraeliek miatt vannak olyan vendéglátóhelyek Indiában és Thaiföldön, amelyekre ki van írva, hogy ‚No Israelis!‘, és belőlük él az az izraeli magánnyomozó-cég is, amelynek feladata a szülők megbízásából hazarángatni a Himalája lejtőin harmadik éve csak füvet szívó csemetéiket. A másik típusú, általában valamivel idősebb izraeli turista viszont talán a kedvenc típusú utazónk volt, és nem csak azért, mert olyan a humoruk, mint nekünk, kelet-európaiaknak. Hanem mert aki az előző évben még Libanonban járőrözött, az nem ijed meg a saját árnyékától, minden kalandban benne van, és nem mellékesen ha az ember rájuk bízza az alkudozást, a legdörzsöltebb kirgiz taxisofőr is megadja magát.

A kelet-európai - A legtöbb közülük lengyel, utánuk jönnek a csehek, a szlovének, majd pedig mi magyarok és a baltiak. Viszont feljövőbben vannak az oroszok is. Szemben a puhány és tapintatos nyugatiakkal, ők soha nem restek megmondani a véleményüket és kikérik maguknak, ha hülyének vannak nézve. Ők mondják meg először, ha valami unalmas, és, szintén szemben a nyugatiakkal, soha nem csinálnak sportot abból, hogy a lehető legkevesebbet költsenek. Ha egy kelet-európai utazónak van pénze egy jó vacsorára, nincs az az isten, hogy ne vegye meg magának.

A leszbikus – Talán külföldön az ember hajlamosabb igazi önmaga lenni, vagy az is lehet, hogy a leszbikusok szeretik a kihívásokat, de tény, hogy a hátizsákos turisták között túl vannak reprezentálva a homoszexuális nők. Férfi is akad néhány, de belőlük jóval kevesebb. A leszbikus nő rövid hajból, trikóból és zsebes nadrágból álló egyenruhája egyébként is ideális utazáshoz. Többnyire jó fej utazótípus, amelynek egyetlen hibája, hogy sokat iszik, részegen pedig hajlamos ordítva bulizni, megkeserítve ezzel a korán fekvő utazók életét.

Aki mindig nyerni akar – Viszonylag nagy az átfedés az izraeliekkel. Az utazó, aki egyetlen fillérrel sem hajlandó többet fizetni semmilyen szolgáltatásért vagy termékért annál, amit a helyiek fizetnek. Nem számít, hogy ő kilencvenszer annyit keres, mint az a szerencsétlen kecskepásztor, és nem számít, hogy négy forintnyi helyi pénzen megy a vita öt órája, ő egyszerűen nem hajlandó egy fityinggel sem többet fizetni a szobáért annál, amit előre elképzelt. Látszólag hasznos fajta, ám folyamatos ordibálása, valamint a tény, hogy a megalázott helyiek a derekukat ugyan hajlandóak beadni, ám onnantól kezdve minden, a helyszínen tartózkodó külföldivel iszonyú szemét módon viselkednek elég sokat levon az értékéből.

A normális ember – A hátizsákos utazók nagy része egészen normális és átlagos ember. Ahogy a bélyeggyűjtők, a trainspotterek és egyéb furcsa hobbik űzői, ők sem esznek gyereket reggelire. Dolgoznak becsületesen, tisztelik istent, hazát és a családot, aztán pedig minden pénzüket Tádzsikisztánban meg Indonéziában verik el.

A nyugdíjas – A hátizsákos turizmus valóban alapvetően a fiatalok sportja, ám a hatvan feletti réteg is képviselteti magát. Végülis egy nyugdíjasnak sincs feltétlenül több pénze, mint egy diáknak. Minden kényelmetlenségbe nem mennek bele, de azért egy kínai vonaton aludni igenis nagyobb kihívás, mint két cekkerrel hazasétálni a Klauzál térről. A nyugdíjas utazókat mind a többi sorstárs, mind a bennszülöttek nagyon szeretik, és ott segítenek nekik, ahol tudnak. Bár a bennszülöttek azért őket is rendesen átvágják.

Az öreg hippi – Már akkor LSD-t árult Goán, amikor még a Beatles sem járt Indiában. Az első thaiföldi full moon party-k szervezői tőle vették bérbe a hangfalakat. Tőle lopták az ötletet az első kötetükhöz a Lonely Planet alapítói. Pont annyi nemi betegsége van, ahány országot felkeresett, és csak néggyel kevesebb tudatmódosító szerre van rászokva. Viszont ha pont kellő szinten van beállva, simán elszórakoztat harminc tátott szájú ifjoncot azzal, hogy milyen is volt Timbuktu 1965-ben.

Az öreg hippi családdal és gyerekkel – Ő is LSD-t árult Goán és hangfalakat kölcsönzött Thaiföldön, viszont azóta megházasodott és csinált három gyereket. Ez azonban nem vette el a kedvét a világjárástól. És az sem, hogy a három gyerekről kilométerekről látszik, mennyire szégyellik magukat, amiért az apjuk még mindig nem volt képes levágni a haját, az anyjuk pedig virágokból font koszorút visel a hajában.

A skandináv selejt – A világ talán legszerencsésebb országainak fiai és leányai valamiért ma nem utaznak sokat. Aki igen, az hajlamos a többi utazó közül is kitűnni mocskosságával és olcsójánoskodásával, valamint azzal, hogy az ég adta egy világon semmi nem érdekli. Rejtély.

A szexturista – A boldogságot 19 éves, ám 12-nek kinéző thai és filippína lányok karjaiban kereső nyugati férfiak többnyire nem elég jómódúak ahhoz, hogy el tudják kerülni a hátizsákos turisták által frekventált helyeket. Az eredmény pedig a két tábor közötti folyamatos ellenségeskedés és gyilkos pillantások váltása. Könnyű ezeket a szerencsétlen lúzereket utálni, de felesleges. Ahogy a népirtást és a Nike-cipők összevarrását, a nyugati világ úgy exportálta ezeket a nem kívánatos elemeket a Föld túlsó végébe.

A tudatlan - Úgy érkezik, hogy nem tudja merre megy, mit lát és mi mennyibe kerül, de azt biztosan tudja, hogy a végén Tibetben vagy Indiában szeretne kikötni. Útikönyve soha nincs, mert arra szerinte semmi szükség, ráadásul drága, ezért mindig meglepődik az árakon. Elég könnyű felismerni: úgy veti rá magát az útikönyvedre, mint a kutya, amelyik napok óta nem evett.

A városban ülő – A hátizsákos utazók közt övé a társadalmi ranglétra legalja. Elhagyatott tengerpartokon vagy meredek hegyeken felesleges is keresni, mivel csak viszonylag modern nagyvárosokban ücsörög. Teljesen érthetetlen, hogy minek indult egyáltalán útnak, hiszen irtózik a kosztól, nem hajlandó egzotikus ételeket enni, a bennszülötteket pedig kutyaként kezeli. Nyugodtan maradhatott volna otthon.

Címkék: szaktanácsadás utazás után