HTML

khívától keletre

"Ejha!" - Frei Tamás

"Tyű!" - Vujity Tvrtko

"Aszta!" - Chrudinák Alajos

"Fúúúú!" - Kepes András

Szerinted hova menjünk legközelebb? Tippeket, trükköket, tanácsokat és gyakorlatilag bármi hasznos egyebet küldj nekünk a khivatolkeletreKUKACgmail.com cimre!

naptár

december 2018
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31

linkblog

Ha egyszer repülsz csak, akkor itt

2007.09.19. 13:25 |  imecs + bede

A Dusanbe-Khorog repülőúttal kapcsolatban mindkettőnknek voltak kétségei, de a Penjikent-Dusanbe úton átéltek után nem volt lelkierőnk ismét bevállalni egy, az utak és a járművek pillanatnyi állapotától függően 12-30 órás buszutat. Tudtuk, hogy a Tajikistan Airlines nem a Lufthansa, és azt is, hogy ez volt az egyetlen útvonal, amelyen a szovjet időkben az Aeroflot veszélyességi pótlékot fizetett a pilótáinak, de az alig 65 perces menetidő ígérete, valamint a tény, hogy a repülőjegy csak kétszer annyiba kerül, mint a buszjegy, így együtt ellenállhatatlan ajánlatnak tűntek. Ennek ellenére biztosak voltunk benne, hogy az utat végig fogjuk rettegni, mivel a kis gépek olyan alacsonyan repülnek, hogy végig a hegyek között kell egyensúlyozniuk. Éppen ezért az első felhő megjelenésekor törlik is az egész járatot, viszont egy Afganisztánból érkező rakéta végzetes találatát leszámítva egyszer sem zuhant le repülőgép ezen a vonalon.

A 17 üléses kisgépekre jegyet kapni nem egyszerű, nekünk szerencsére befolyásos tádzsik ismerőseink segítségével végül fejenként 80 dollárért sikerült arra a reggelre foglalni, amikorra akartunk. Viszont majdnem el is sírtuk magunkat, amikor reggel hatkor a dusanbei reptéren közölték, hogy Khorogban rossz az idő, repülés lefújva. Fogalmunk sincs, mi változhatott meg tíz perc alatt, de alig ennyivel később bemondták, hogy mégis mehetünk. Ezen a járaton az utasonként engedélyezett maximális poggyászsúly tíz kiló, amit mi jóval túlléptünk, úgyhogy fizethettünk pótdíjat is. Érdekes módon a kézipoggyászt le sem mérték, és a kereskedelmi légiközlekedés legnagyobb igazságtalanságával összhangban itt sem vették figyelembe, hogy a kisebb testsúlyú utasok vihetnének több cuccot, mint a dagadt állatok.

Beszálltunk a gépbe, kigördültünk a kifutópályára, beizzítottuk a két propellert, elmondtunk egy utolsó imát, felkészültünk a lehető legrosszabbra, majd kellemesen meglepődtünk, amikor a következő egy óra életünk legszórakoztatóbb és leglátványosabb repülőútjának bizonyult. A légcsavaros gépeknek eleve van az az előnye az óriási Boeingekkel szemben, hogy amíg az ember látja forogni a két propellert a két szárnyon, addig nincs mitől félnie, és nem kell azon sem gondolkodnia, hogy a hihetetlenül bonyolult fedélzeti számítógépek közül melyik fog hamarosan elromlani. Nyolc órán át nézni a mélyben a végtelen óceánt vagy a sivatagot pedig sokkal rémisztőbb, mint a fejünket kapkodni a hegycsúcsok és gleccserek közt. És az sem volt mellékes szempont, hogy hatvan körüli, egyik lábára sánta pilótánkon látszott, hogy akár csukott szemmel is le tudná vezetni ezt a távot.

A Pamír-hegységbe repülni ugyanis roppant meglepő módon csak hegyek közt lehet, és mivel ezek már itt, a nagy ázsiai hegységek kezdeténél is simán felnyúlnak 5000 méter fölé, a kis gép helyenként száz méternél is kevesebbre repült a sziklafalaktól. A legmagasabb hágót pedig nekünk nagyon úgy tűnt, hogy alig pár tucat méterrel vittük át. Hiába hányt szét mindent mellettünk egy kisgyerek, mi végig nagyon élveztük az utat, nem utolsósorban azért is, mert szemben a nagyon magasan szálló nagy gépekkel, innét egész jó fényképeket is lehetett csinálni.

Khorog a Pamír fővárosa, és bár egy kifejezetten ronda, óriási hegyek közé beszorított kisváros közvetlenül az afgán határon, mi mégis egész jól tudtuk magunkat érezni, elsősorban remek szállásunknak köszönhetően. A Pamir Lodge-nak ugyan csak öt szobája van, és azokban sincs semmilyen bútordarab az ágyként funkcionáló, matracokkal borított kődobogó-szerűséget leszámítva, viszont van benne melegvizes fürdőszoba, ahol zuhany ugyan nincs, viszont hordóból lehet merni a vizet, a vécé pedig egyenesen a sziklafalba lett építve. Ezek elképesztő luxusnak számítanak az egykori Szovjetúnió legszegényebb tagjának legszegényebb szegletében, és néhány, a környéken tett kirándulás után már el sem tudjuk képzelni, hogy milyen szolgáltatásokra lenne még szükségünk az életben. Ráadásul az egész csak öt dollárba kerül fejenként, még ötért pedig még reggelit és vacsorát is adnak. A tulajdonosok angolul is tudnak, és mivel az egyik lányukat már sikerült hozzáadni egy éveken át itt nyaraló angol turistához, a két, még hajadon húg feltűnően kedves minden külföldi férfival.

Az öt szoba ahhoz pont elég, hogy így a szezon végén, amikor itt 2100 méteren a nappalok még melegek, az éjszakák viszont már nem, az adott időben Khorogban tartózkodó turisták 90-95 százaléka egy helyre gyűlhessen össze tervezgetni, hogy miként is lehetne a helyi taxismaffia árait letörve eljutni a környék hegyei és völgyei közé. Ezt tettük mi is.

Címkék: úton tádzsikisztán