HTML

khívától keletre

"Ejha!" - Frei Tamás

"Tyű!" - Vujity Tvrtko

"Aszta!" - Chrudinák Alajos

"Fúúúú!" - Kepes András

Szerinted hova menjünk legközelebb? Tippeket, trükköket, tanácsokat és gyakorlatilag bármi hasznos egyebet küldj nekünk a khivatolkeletreKUKACgmail.com cimre!

naptár

december 2018
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31

linkblog

Enni Kirgíziában

2007.10.11. 13:45 |  imecs + bede

A kirgiz konyhával kapcsolatban a leges-legfontosabb tudnivaló, hogy a kumisz egészen egyszerűen borzalmas. Az embernek van egy elképzelése, hogy az erjesztett kancatej pontosan hogyan lehet ihatatlan, de a kumisz minden várakozással ellentétben teljesen máshogy ihatatlan. A színén kívül semmi tejszerű nincs benne, mi valami joghurtra emlékeztető löttyre számítottunk, ehhez képest nagyon vizes, nagyon savanyú és határozottan hányásra emlékeztető löttyöt kaptunk, amiből ki sem éreztük az elméletileg benne lévő alkoholt. A kumiszról a Kirgíziában utazók egyébként azt állítják, hogy minőségtől függően lehet akár finom is, de nekünk fejenként egy korty pont elég volt ahhoz, hogy soha többet ne akarjunk megpróbálkozni vele. Pedig nem csak jurtákban kapni, hanem csinos kis üvegekben ott van a menő biskeki élelmiszerboltok hűtőpultjaiban is.

Egyetlen esetben vagyunk hajlandóak a jövőben kumiszt fogyasztani, ha a másik tétel az étlapon a vajas tea. Többnyire jakvajat raknak bele, amitől annyira sós és állatízű lesz, hogy nehéz eldönteni, birkalevest vagy teát iszunk a reggeli lekvároskenyérünk mellé. Egyébként a vajas teát nem is annyira teaként mint inkább levesként fogyasztják, amelyben annyi az energia, hogy egy tál bekanalazása után a kirgiz ember boldogan megy ki birkát aprítani a rétre. Szerencsére a jakvajas tea már csak Kirgízia eldugottabb szegleteiben divat, a turistákat csak a legritkább esetben ijesztgetik vele. Mi azért persze beleszaladtunk néhányszor.

Kirgiz kedvencünk a lagman, amit az egyszerűség kedvéért nevezzünk kirgiz spagettinek. Lagmant ettünk már Üzbegisztánban és Tádzsikisztánban is, de Kirgíziába érkezve jöttünk rá, hogy ez az igazi lagman-nagyhatalom, elsősorban azért, mert itt tényleg kézzel gyúrják a tésztát, nem úgy, mint az előző két országban, ahol minden lagman gyanúsan hasonlított az otthon százötven forintért kapható Smack-tésztára. A lagman lehet szószós vagy kevésbé szószos, leveses, csípős, nem csípős, marhahúsos vagy birkás, de a közhiedelemmel ellentétben soha nem készítik lóhússal, az ugyanis túl drága ahhoz, hogy simán beleaprítsák a vacsorába.

Szintén tésztaétel a kirgízek nemzeti eledele a besbermak, amit régebben kézzel ettek a helyiek, innen is ered a neve, ami kirgizul öt ujjat jelent. A besbermak nekünk egyáltalán nem ízlett, elsősorban mert a legtöbb tádzsik ételhez hasonlóan a besbermakhoz sem használnak fűszereket: a tésztára ízetlen, szétfőtt húsdarabokat pakolnak, majd felöntik zsíros birkalével, amitől nem csak nem lesz finom, de kifejezetten rosszul is néz ki az egész. Ebben viszont már sátoros ünnepeken van lóhús, mi sajnos nem találkoztunk ezzel a verzióval, pedig állítólag nagyon finom.

A kirgiz paraszt M&M’s-e a kurut nevű fehér golyócska. Ezt a bazárokban óriási zsákokból árulják különböző méretekben és a fehér különböző árnyalataiban, és nem csokiból készül, hanem juhjoghurtból. Nem csak a kézben nem olvad, hanem a szájban sem nagyon, és amikor megpróbáltuk szétrágni, először sajnáltuk, hogy szemben a kirgiz felnőttek többségével, a mi fogaink nem fémből készültek. Nem tudjuk elképzelni, hogy milyen élethelyzetben vágynánk kurutra, de a kőkemény és nagyon sós sajtgolyók szopogatása minden szempontból kellemesebb volt, mint a kumisz megkóstolása. Az első tulaldonképpen még ízlett is, csak nem vágytunk belőle többre.

A húst hússal felszolgáló üzbégek és a kulinárisan Eritrea szintjén mozgó tádzsikok után kellemes meglepetés volt, hogy a kirgiz konyhában - legalábbis abban, amit az éttermekben adnak, mert a házi koszt jó parasztos - sokkal több a kínai hatás, mint máshol Közép-Ázsiában. Az étlapokon találkozhatunk sült, főtt, vagy gőzölt, hússal töltött gombócokkal, azaz mantyval, és egyébként is sokkal több a tészta, mint a nagyon krumplis Tádzsikisztánban vagy a rizses Üzbegisztánban. A manty bénább unokatestvére a horshan, ami szintén gombóc és a töltetélke is ugyanolyan, csak itt rendes tészta helyett fánktésztát használnak hozzá.

Szembern a kínai hatással, az Észak-Kirgíziában élő népes orosz kisebbség étkezési kultúrája inkább átok a kirgiz konyha számára. Az rendben van, hogy nekik köszönhetően lehet itt enni jó szoljankát és borscsot is, viszont az oroszok fanatikus rajongása a majonéz és kisebb mértékben a ketchup iránt egészen borzasztó dolgokat eredményez. Az éttermek ezt a szörnyű ízlésficamot kiszolgálandó fogásaik jelentős százalékát szolgálják fel fehér vagy piros szószba fojtva, és hiába választ az ember az étlapról direkt olyan tételt, amelynek összetevői között nincs se majonéz, se ketchup, ha a konyha a külföldi vendég kedvében akar járni, biztos, ami biztos, valamelyikkel alaposan nyakon önti az ételt.

Karakolban, ahol jelentős dungan kisebbség él, próbáltuk ki az aslyanfu nevű tésztaételt. A Kínában huinak, Közép-Ázsiában dungannak nevezett emberek, akik etkinailag kínaiak, vallásilag muszlimok (tehát különböznek a Kínában élő, szintén muszlim, etnikailag viszont türk ujguroktól), a 19. század végén telepedtek le Kirgíziában. Többségük mára egyáltalán nem beszél kínaiul, a konyhájuk viszont teljesen különválik a kirgizekétől. A teljesen bizarr aslyanfu alapja a hideg lagman-tészta, ezt keverik keményre dermedt kukoricakeményítővel, az egészre pedig jéghideg, ecetes, csipős-savanyú levesszerűséget öntenek, benne kis zöldséggel és tojással. Az íze sokkal jobb, mint amilyenre a leírás alapján gondolnánk, tulajdonképpen csak a szeletekre vágott, hófehér, állagára a zsealtinra hasonlító kukoricakeményítő a szokatlan benne, de annak sincs rossz íze, csak inkább semmilyen. A magas ecettartalom miatt csak kis adagokban árulják, a helyiek pedig meleg lángosszerűséget esznek mellé, és azzal is tunkolják ki a maradék ecetes levet. Összességében a legfurább dolgok egyike, amiket valaha kóstoltunk, de simán lehet, hogy ha nyári melegben járnánk erre, rendszeresen vágynánk rá. Az aslyanfut egyébként másnaposság ellen is kifejezetten ajánlják, két adag után állítólag a szonda már képtelen kimutatni az előző napi ivászatból visszamaradt alkoholnyomokat.

Szintén Karakolban volt szerencsénk a jakhúshoz is. Ezt éttermek étlapján nem lehet megtalálni, és a bazár henteseinél is csak ritkán bukkan fel. Sok helyi is fél tőle, mert nyersen is annyira barna, hogy aki nem ért hozzá, romlottnak hiszi. Pedig a ridegen tartott jak húsa jobb, mint a marháé, leginkább a szarvasra emlékeztet. A szakértők szerint gyomorrontás veszélye nélkül is simán meg lehet belőle enni kilónyi darabokat. Nekünk végül húslevesbe főzve sikerült megkóstolnunk, amit ráadásul reggelire kaptunk, de így is igazat adtunk vendéglátónknak, aki előre megmondta, hogy ennél jobb minőségű hús nincs Közép-Ázsiában.

Kirgízia tele van gyümölcsösökkel, sajnos mi csak a szezon legvégét kaptuk el, de az Issyk-Kul mellett termő almákat szerencsére így is sikerült megkóstolni. Ezek akkorára is megnőnek, mint egy kisbaba feje, az ízük pedig sokkal intenzívebben almás, mint bármi, amit Európában még kapni lehet. Az országban megtermő szinte összes gyümölcsből készítenek lekvárt, és nem ilyen gyári vackot, hanem szinte minden háznál sajátot, amelyeknek így természetesen egymástól különböző ízük is van. Közös bennük, hogy szintén jobbak minden európai bio-lekvárnál, reggelire kenyérrel, vagy vacsora után simán kiskanállal egyaránt tökéletesek. A helyiek pedig az erdei gyümölcsből készült lekvárt belekanalazzák a teájukba is. Nálunk eddig egy cholpon-atai málna- és egy karakoli meggylekvár vezet, de egészen biztosak vagyunk benne, hogy tetszőleges kirgiz faluban találni hasonló remekműveket.

Ez sem egy kulináris mennyország, de hogy Közép-Ázsiában itt a legfinomabb és a legváltozatosabb a konyha, az egészen biztos.

(Az első képen egy tál lagman és néhány manty, a másodikon egy marék kurut, a harmadikon pedig egy adag aslyanfu látható.)

Címkék: étel úton kirgízia