HTML

khívától keletre

"Ejha!" - Frei Tamás

"Tyű!" - Vujity Tvrtko

"Aszta!" - Chrudinák Alajos

"Fúúúú!" - Kepes András

Szerinted hova menjünk legközelebb? Tippeket, trükköket, tanácsokat és gyakorlatilag bármi hasznos egyebet küldj nekünk a khivatolkeletreKUKACgmail.com cimre!

naptár

december 2018
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31

linkblog

Három hónap utazás után mindenkinek jár a nyaralás

2007.11.22. 14:09 |  imecs + bede

Semmi sem illusztrálja jobban Hongkong mágikus vonzerejét, mint az alábbi kép:

Hány típusú M&M’s-t lehet kapni Magyarországon? Kettőt. Ezen a képen négy van, az ötödik meg már nem fért rá. Hány típusú Maltesers van Magyarországon? Egy, de az is csak egy-két budapesti boltban. Ezen a képen három. Toblerone meg Ferrero Rocher az van otthon is, de itt csak Nestlé Crunchból van két különböző, Snickersből meg három. És ez csak egy vacak metrómegálló vacak kis boltjának vacak kis kínálata. Hongkong gyakorlatilag a mennyország.

Az eredeti tervünk szerint Hongkongba csak valamivel később érkeztünk volna meg, Pekingből végül mégis ide indultunk vonattal. Egyrészt az egyre hidegebb Észak-Kínában egyre hívogatóbbnak tűntek a tévéhíradók időjárásjelentései, mert kínaiul ugyan továbbra sem értünk semmit, de azért ha az van kiírva, hogy Hong Kong 23-28, azt tudjuk értelmezni. Másrészt vészesen közeledtünk 30 napos kínai vízumunk érvényességének végéhez, tehát vagy meg kellett azt hosszabbítanunk, vagy el kellett hagynunk az országot. Bár Hongkong se nem Nagy-Britannia gyarmata már, se nem független ország, meglátogatásához mégis ki kell lépni Kínából, ráadásul a világon itt a legegyszerűbb új kínai vízumot szerezni, úgyhogy eldöntöttük, november közepén a déli, trópusi melegben teszünk eleget bürokratikus kötelezettségeinknek.

Hongkongba érkezni egyhónapnyi Kína után olyan volt, mint karácsonyi ajándékot kapni. Kína továbbra is nagy élmény, de a sok arctalan nagyváros, a hömpölygő szegénytömeg és Peking langyossága után kár lenne tagadni, hogy kellemes volt egy jómódú, tiszta, A JÓ ÉRTELEMBEN VETT EURÓPÉER városba megérkezni. Itt például voltak parkok, amelyekben el lehetett ücsörögni a zöldben anélkül, hogy a tömeges krákogás és kököpdés elrontotta volna az élményt. Hongkongban is kínaiak laknak, de különös módon jólöltözött, angolul beszélő, segítőkész kínaiak. Hongkong egész egyszerűen nem Kína, és az a sejtésünk, hogy egész jól is érzi így magát.

Egyetlen egy bajunk volt Hongkonggal, az ára. Három hónap alatt teljesen elszoktunk a nyugat-európai luxustól, azt meg egyenesen elfelejtettük, hogy az milyen drága. Utunk során először itt foglaltunk előre szállást, és negyven amerikai dollárért cserébe meg is kaptuk a világ legkisebb kétszemélyes hotelszobáját. A fürdőszobával együtt öt négyzetméteres, másfél ágyas szobánk így is luxusnak számított, még akkor is, ha csak úgy tudtunk mozogni, hogy egyikünk hátizsákjának már csak a vécén jutott hely. Jó helyen volt, tiszta volt, négy éjszakára ki lehetett bírni, bár az mindkettőnk életének mérföldköve volt, hogy az ablak hiányából kifolyólag mindig ugyanolyan vaksötétben keltünk, mint amilyenben elaludtunk, és a napfelkeltét a villanykörte felkapcsolása jelentette. A végén már egész jól tudtunk szórakozni azokon a börleszk-szerű jeleneteken, amelyeket ahhoz kellett előadnunk, hogy egyikünk be tudja fűzni a cipőjét, miközben másikunk éppen fogat mos. Igyekeztünk edzésként felfogni, mert Tokióban biztos még ennyi helyünk sem lesz.

A nagyon kis hotelszobákra persze van racionális magyarázat, nevezetesen Hongkong fekvése. Hongkong hivatalosan Dél-Kína egy kis, tengerparti darabjából és az előtte a tengerben elszórt szigetecskéből áll, ám ahogy a fél világ csak Manhattant ismeri New Yorkként, itt is csak az egyik sziget, nevezetesen a Hongkong nevű, és egy keskeny tengerszoros túloldalán vele szemben lévő félsziget, Kowloon alkotják a mindenki által ismert Hongkongot. Itt vannak a felhőkarcolók, a jó boltok és éttermek, az irodák, a bankok és a sok pénz. És mindez nagyon kis helyen összezsúfolva, úgyhogy ha a New York-i szobaárak még messze is vannak, aki nem akar napi több száz dollárt szállásra költeni, az örülhet a mi rókalyukunknak is.

Az arccal egymásnak forduló szigetnek és félszigetnek, valamint a sziget közepén magasodó János-hegynyi csúcsnak, a Victoria Peaknek köszönhetően Hongkong fekvésével a világon nagyon kevés nagyváros versenyezhet. Rio talán igen, meg állítólag Fokváros is, bár ott még egyikünk sem járt. Szerencsére itt pont a leges-legjobb dolog egyben a legolcsóbb is, a Kowloon és Hongkong északi része között közlekedő hajójárat, a Star Ferry szinte ingyen van, és a felhőkarcolók a tengerről a legszebbek. A néhány perces utat vagy tízszer tettük meg, többször minden egyéb cél nélkül is, mert hát lehet menni metróval is át a tenger alatt, de az nappal is unalmasabb, este, a két part sok neonfénye helyett meg pláne. A világító felhőkarcolósor már csak a Victoria Peak csúcsáról tud még látványosabb lenni, ahonnét tökéletesen látszik a tengerszoros és minden épület, amelyek közül a legmagasabbnak, az IFC2-nek a teteje alig van a kilátó alatt. A csúcsra villamos visz fel, és hiába felejtettük el, hogy naplemente után a szeles hegyen tizenöt fokkal lesz hidegebb, mint nappal a tengerparton, és hiába vette el az elvehetetlen panoráma egy részét a Hongkongban mindennapos, párás köd, egyértelműen az egész világon innét a legjobb nézni felhőkarcolókat.

Nem a Star Ferry az egyetlen szórakoztató tömegközlekedési eszköz Hongkongban, de még csak nem is a legolcsóbb, mert a Central Escalator teljesen ingyen van. Ez a világ leghosszabb mozgólépcsője, bár ezzel a címmel mi óvatosabban bánnánk, mivel nem egyetlen, összefüggő lépcsősorról van szó, hanem vagy húsz, egymást követő, rövidebb szakaszról, amelyek között azért kell pár lépést gyakorolni. Ez a Central Escalator (micsoda együttesnév!) élvezeti értékéből semmit nem von le, Hongkongon majdnem a tengerszintről indul, és jó sokáig megy felfelé a hegyoldalba, luxusáruházakon, menő éttermeken és kocsmákon, gazdag és kevésbé gazdag lakónegyedeken át. A lépcsőn ácsorogva mindent kényelmesen meg lehet lesni, a lépcső mellé telepített teraszokon sörözve pedig minden elhaladót lehet kényelmesen meglesni. Mozgólépcsőt, mozgójárdát a világ összes nagyvárosába!

Tiszta szerencse, hogy Hongkong mint város ennyire jó hely, mert szigorú értelemben vett látnivaló egy napnyi van benne. Pedig mi még a sziget túloldalán lévő akvárium-állatkert-vidámpark komplexumba is elmentünk, ahol végre láttunk pandát is. Szerencsénk volt velük, mert ezek a dögök a napjuk jelentős részét bambuszzabálással és fél- vagy teljes álomban töltik, mi viszont tíz percig láthattuk a két legfiatalabbat egymással bírkózni. Pandaügyben még további kutatásokat is tervezünk ott, ahol több van belőlük, nevezetesen Szecsuánban, de azt már most le szeretnénk szögezni, hogy nagy barom volt, aki ezeket az izéket medvének tartotta, a grizzlihez semmilyen szempontból nem hasonlítanak, legfeljebb a mosómedvéhez egy kicsit.

Ha mienk lenne a világ minden pénze, a legkevesebb jövés-menéssel Hongkongban tudtuk volna elkölteni. Chanel-butikok máshol is vannak, de hogy olyan sűrűn nem nagyon, mint Kowloon déli- és Hongkong északi részének néhány négyzetkilométerén, az biztos. Luxus-bevásárlóközpontok is vannak máshol, de egy ötemeletes példány, tele csak és kizárólag top-end butikokkal (amik ugye a legkönnyebben arról ismerhetők meg, hogy a kirakatban semmin nincs árcédula), valamint egy három Michelin-csillagos francia szakács helyi kirendeltségével, az nem csak Tádzsikisztánból elképzelhetetlen, de Párizsból is. Hongkongban elég sok embernek mehet elég jól, ezen speciel nem lepődtünk meg, a külön Armani-áruházon viszont egy kicsit már igen, nekünk teljesen új volt, hogy létezik Armani-könyvesbolt és Armani-édességbolt is, bár ott nem volt ötféle M&M’s, szóval igazából g-a-g-y-i.

Mi sajnos a világ minden pénzénél csak valamivel kevesebbel rendelkezünk, és azt sem akartuk mind elverni, mert ingyen még Indonéziában sem lehet jóllakni. Igyekeztünk nem összehasonlítani minden éttermi számlát és belépőjegy árát azzal, amit az ilyesmiért Közép-Ázsiában (vagy bárhol máshol Kínában) korábban fizettünk, és inkább a luxusban fürdőzésre koncentráltunk, ilyesmire úgyis csak Japánban és esetleg még Szingapúrban lesz majd még lehetőségünk.

Frissen facsart mangólé reggelire, angol hetilapok, vietnámi ráktekercsek – nagyjából egy napig tartott, amíg eldöntöttük, hogy Hongkong az első olyan hely utunk során, ahol akár hosszabb ideig is tudnánk maradni. Szép, élhető és olyan változatos, mint a világnak nagyon kevés pontja. Brit befektetési bankár, indiai boltos, kínai pincér és még ezer egyéb náció, sőt, ami tényleg csak a legnagyobb metropoliszokban van, teljesen meghatározhatatlan etnikumú emberek is, akikről hosszas nézegetés után sem lehet eldönteni, hogy mennyi bennük a busman, a skót, a maori és a perzsa. A kedvenc szubkultúránk pedig egyértelműen az a több ezer (de tényleg) filippínó bejárónő, akik vasárnapi szabadnapjukon faltól falig ellepik a város összes közterét, hogy csoportokba verődve piknikeljenek a flaszteren. Tehát igen, nagyon szívesen laknánk egy kicsit Hongkongban, és amikor csak röhögni akarnánk egy kicsit, átugranánk egy napra Makaóba.

Makaónál tréfásabb hely egész egyszerűen nincs a világon. Egy olyan ország (város? tartomány? régió?), amelyik GDP-jének nagyobbik része a kaszinóiból származik, az ne is vegye magát komolyan, bár azért a központba beépíteni a világ legcsúnyább épületét, egy óriási, Y-alakú, aranyszínű felhőkarcolót talán kicsit még így is durva. Az még hagyján, hogy Hongkongban minden ki van írva angolul, mert az tényleg segít a turistáknak, meg a hongkongiak is beszélnek angolul, Makaó portugál-fixációja viszont inkább csak vicces. A gyarmati múlt ellenére itt már a kutya sem beszéli a nyelvet, mégis minden ki van írva ronaldinnyóul a kínai karakterek mellé. Ja, és a makaói pénzt Patacának hívják, ilyen hülyeségnek meg csak mesékben vagy Marquez-regényekben kellene léteznie.

Csak egy napra ugrottunk át Makaóra, mert éreztük, hogy ennél több nincs a városban, és tökéletesen igazunk is lett. Szegényeknek biztos szörnyű kisebbségi komplexusuk van, amiért az alig egy órás hajóútra lévő, sokkal nagyobb Hongkong a világ egyik központja, ők meg csak kínai szerencsejáték-függőkből élnek, és reménytelenül büszkék a béna kis Formula 3-as nagydíjukra, amely előtt mi pont három nappal érkeztünk, és így már láthattuk a lezárt sugárutakat és felállított lelátókat. Monaco és Las Vegas egyben, mi? Viszont szemben a szomszéddal, itt vannak régi épületek, igaz, bármelyik portugál kisvárosban több a barokk templom és a kék-fehér csempeborítás, mint itt, ahol csak egy kis főtér és a néhány környező utca maradt meg a felhőkarcolók tövében. Bár a makaóiak biztos pont azokat szégyellik, a legjobban azok az épületek néznek ki, amelyeket még nem sikerült mignon-szerűen felújítani, ezek kopott falaiban és lepattogzott zsalugátereiben még maradt egy kis élet. És maradt a makaói konyhában is, amely kicsit kínai, kicsit portugál és kicsit indiai, de leginkább csak makaói, a fokhagymásan grillezett szardíniát, a saját páncéljába visszatöltött tarisznyarákot, a bizarr, moszatos-darálthúsos süteményt és a furcsán csípős csirkét, a galinha africanát bátran ajánljuk kipróbálásra.

Olyan volt ez a négy nap, mint egy kicsit nyaralni a sok utazás közben.

Címkék: kína úton