HTML

khívától keletre

"Ejha!" - Frei Tamás

"Tyű!" - Vujity Tvrtko

"Aszta!" - Chrudinák Alajos

"Fúúúú!" - Kepes András

Szerinted hova menjünk legközelebb? Tippeket, trükköket, tanácsokat és gyakorlatilag bármi hasznos egyebet küldj nekünk a khivatolkeletreKUKACgmail.com cimre!

naptár

december 2018
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31

linkblog

Mianmar eleje

2007.12.29. 13:30 |  imecs + bede

Ahogy azt sejtettük, Mianmarban internetezni, pláne blogot frissíteni, nem egyszerű feladat. A következő egy hónapban így minden bizonnyal marad a kiszámíthatatlanság.

Az eddig meglátogatott négy országban olyan nagyon nem lepődtünk meg érkezés után. Na jó, Tádzsikisztánban egy kicsit. Mindenhol nagyjából azt kaptuk, amire előzetesen számítottunk. Mianmarban viszont pálmafákat, rizsföldeken tapicskoló bivalyokat és mosolyogva integető, szalmakalapos parasztokat vártunk, ehelyett viszont először Banglades és Észak-Korea különös keverékével találkoztunk.

Érkezésünkkor Mandalay repülőterén a mienken kívül egyetlen, láthatóan régóta használaton kívül lévő gép ácsorgott, az alig megvilágított épületben is alig lézengett néhány egyenruhás. A vécében viszont egy sötétbarna tinédzser állt lesben a mosdó mellett, hogy a kellő pillanatban átnyújthassa az úrnak és a hölgynek a törölközőt, ráadásul olyan képet vágva, mint aki tényleg élvezi a feladatot. Ez volt életünk első olyan repülőtere, ahol hiába voltunk csak mi külföldiek, egy szál taxis sem ugrott a nyakunknak, hanem nekünk kellett egyet előkeríteni valami árnyékos sarokból. A reptért övező néhány kilométeres körzet még mindig Észak-Koreához tartozott, elevenszülő élőlény ide be nem tehette a lábát. Aztán a városba vezető egyórás út második felében megérkeztünk Bangladesbe.

Így utólag persze lehettünk volna okosabbak, hiszen Mandalay (és Mianmar jelentős része) fizikailag nincs messzebb Bangladestől, mint Thaiföldtől, gazdaságilag meg aztán pláne, mi mégis Délkelet-Ázsia részének gondoltuk. Két hónap Kína után a foltos aszfalt, az általános lepusztultság és szegénység, a kosz, az egymilliós városból hiányzó, ötemeletesnél magasabb épületek, a lerohadt házak és ezeréves autók, a sok bicikli és triksa (kétüléses oldalkocsival felszerelt bicikli), a vörös bételköpetektől ragacsos járdák és a sok teljesen bengáli arc így együtt elég nagyot ütöttek. Az meg végképp, hogy szemben Tádzsikisztánnal, Mianmarban még a nagyvárosokban sincs megbízható áramellátás, mandalayi szállásunknak késő délelőttől délután ötig szolgáltatott a helyi ELMÜ, utána a házi generátor töltötte meg a konnektorokat és villanykörtéket, légkondi és meleg víz viszont így már nem volt.

Miután az első tizenkét órában átestünk az út eddigi legnagyobb kultúrsokkján, két okból is elkezdtük magunkat jobban érezni. Egyrészt az összes olyan turista, aki már máshol is járt az országban azt állította, hogy messze-messze Mandalay itt a legrosszabb hely. Másrészt pedig mert a pusztulaton elkezdett átvilágítani, hogy miért is tartja a világ egyik legvarázslatosabb helyének Mianmart mindenki, aki járt már itt. A mandalayieknek az országban kifejezetten barátságtalan és pénzhajhász hírük van, minket a szinte mindenkiből áradó kedvesség mégis gyorsan levett a lábunkról, Kínában ilyesmivel szinte egyáltalán nem találkoztunk.

A benzinkutas felesége, aki adott ajándékba két üveg vizet. A boltos, aki a víz és a kóla mellé csapott még két zacskó cukorkát is. A taxis, a világon mindenhol a turisták belének kitaposásából élő taxis, aki kedvesen mosolygott és vidáman integetett, pedig nem is az ő autójában utaztunk. A hajnali adománygyűjtő körútjukat a szállodák előtti lógással megszakító szerzetesgyerekek, és az általános koszból patyolattiszta, rózsaszín lepleikben egyedül kilátszó, libasorban vonuló apácák. Ekkor kezdtük sejteni, hogy míg Kínát sokszor a benne élők ellenére tudtuk élvezni, Mianmarban a legjobb dolog maguk a mianmariak.

A 2007 szeptemberi sajnálatos eseményeknek köszönhetően az országba az idei főszezonban a megszokottnál sokkal kevesebb turista érkezett. Aki mégis idejött – például ugye mi – az egyfelől örülhet, hogy minden étteremben talál üres asztalt, és még a legnagyobb nevezetességeknél sem kell lökdösődni, másrészt meg egyedül kell szembeszállnia a szuvenírárusok és a turistaipar többi alkalmazottjának szinte mindig udvarias, ám érezhetően kétségbeesett nyomulásával. Mianmarban végtelen pénz lehetne az idegenforgalomban, itt minden van a romvárosoktól kezdve a pálmafás tengerpartokon át a néhány évtizede még fejvadászatból élő törzsekig, hogy a Thaiföldtől alig egy köpésre lévő, sok száz teljesen érintetlen szigetet már ne is említsük, mégsem jön ide szinte senki. A balhé előtt éppen századannyi turista érkezett ide, mint a szomszédos Thaiföldre, most még ennek a kevésnek a fele sincs az országban.

A pénz pedig nem lehet akadály, mert Mianmarnál a világon kevés ország lehet olcsóbb. Négy hónap utazás legolcsóbb vacsoráját Mandalayben abszolváltuk, egy forgalmas utcasarkon a járdára kitelepített étteremben, ahol a vendégek leginkább munkából hazafelé tartó, helyi viszonylatban közepesen jólszituált férfiak voltak. Öt kis tálban kaptunk ötféle, különböző zöldségből készült, különböző ízesítésű curryt, mellé pedig öt csapátit, és az egészért 750 kyatot, azaz 0,6 dollárt, azaz 120 forintot fizettünk. És még finom is volt, bár a csapáti lehetett volna kevésbé olajos. A vacsora után a város egyetlen nyugatias szupermarketjében vásárolt doboz kóla és zacskó M&M’s 3000 kyatba került.

Mandalayben se csinálni, se nézni nincs nagyon mit, a környéken, az Ayeyarwady (ezt egykor Irrawaddynak hívták, de akkor még Mianmar is Burma volt) partján és a környező dombokon épült sztúpák és kolostorok is elintézhetők néhány nap alatt. Az itt töltött három nap végére sem lett Mandalay a kedvenc városunk, bajunk viszont már nem volt vele. Ahol találunk egy jó éttermet (és itt egy tényleg nagyon jó thait sikerült kifogni), és van használható internet (csetelő szerzetesekkel és pornót böngésző tinédzserekkel), ott nekünk már nincs semmi bajunk.

Címkék: úton mianmar