Ha elsősorban kalandos útileírásokért olvasod ezt a blogot, nyugodtan átugorhatod a következő bejegyzést. Ha viszont azt szereted, amikor felületes benyomások alapján csúnyán elbánunk komplett országokkal és az emberiség jól behatárolható csoportjaival, nehogy máshova kapcsolj!
Thaifölddel magával nincs sok bajunk, sőt. Az eddigi utunk során felkeresett tíz ország közül – ha már valahol tényleg muszáj lenne – a legszívesebben itt élnénk. A boltokban mindent lehet kapni, jók az utak, úgy általában az életszínvonalra sem lehet panasz, mindig meleg van, a helyiek pedig mindent elkövetnek, hogy a külföldi a lehető legjobban érezze magát. Csak azt nem értjük, hogy turisták minek jönnek ide nyaralni. Dániában is nagyon kényelmes az élet, de hát kinek jutna eszébe Koppenhágába utazni kikapcsolódni? Egyszer persze oda is el lehet menni, mert hát egyszer mindent ki kell próbálni az életben, de aztán lelkendezni az otthoniaknak, hogy az milyen remek hely, aztán meg visszajárni kétévente teljesen felesleges. Magyarként pedig pláne.
Fedezd fel a fenti két finn turistán a 10 borzalmas hibát!
Mert ha még egy dán megy Thaiföldre, azt meg lehet érteni. Koppenhágához képest Bangkok egzotikus, lepukkant, minden szempontból ázsiai metropolisz, ahol mindent elborít az otthon teljesen ismeretlen dzsuva és káosz. Budapestről nézve viszont egészen más a helyzet. Nekünk magyaroknak Bangkok cseppet sem egzotikus, vagy ha ezt állítjuk, akkor csúnyán becsapjuk magunkat. Budapestről nézve Bangkok egy dinamikus, modern, minden szempontból európai metropolisz, ahol jobb boltok és éttermek vannak, mint nálunk, ahol az emberek jobban öltözködnek és jobb autókban ülnek, és ahol sokkal tisztábbak az utcák és sokkal kényelmesebb a kötött pályás tömegközlekedés.
Magyar szempontból a helyzet Bangkokon kívül sem kedvezőbb. Jobbak az utak, jobbak a buszok, és még Tescóból is sokkal több van. Az összkép pedig megdöbbentően hasonlít Mexikóra: egy ország, amelyik majdnem a fejlett világhoz tartozik, ahol a kovbojkalapokért megmagyarázhatatlanul rajongó alacsony, barna emberek pickupokkal parkolnak le a 7-Eleven-ök előtt, mindenki hülye kiejtéssel beszél angolul és imádja a csípős ételeket. Aki egzotikumra meg kalandra vágyik, utazzon a sokkal közelebbi Ukrajnába. Pálmafák nincsenek, de biztosan több az izgalom.
Thaiföldön nincsenek olyan kiemelkedő látnivalók, mint a szomszédos Kambodzsában (vagy éppen Mexikóban), és nem is olyan érdekes a természet, mint a majdnem szomszédos Indonéziában (vagy éppen Mexikóban). Cserébe viszont annyi a turista, hogy permetezni kellene. A konyha, az tényleg nagyon jó, de azért ez kevés egy izgalmas országhoz. Egyszer négy napra ide is el kell jönni, de Thaiföldön nyaralni egész egyszerűen szellemi restségre vall.
Laosszal viszont már van bajunk, és tényleg csak akkor költöznénk ide, ha kényszerítenének. Ha jól értelmezzük a nemzetközi turisztikai ipar hullámzásait, ennek az országnak a kilencvenes években az volt a vonzereje, hogy bár nem nagyon volt errefelé semmi különösebben érdekes, az évtizedes elzártság után sokkal kevesebb volt itt a külföldi, mint a környező országokban. Őszintén irigylünk mindenkit, aki ezekben az úttörő években járt Laoszban, mert bár ma sem érdekes itt igazán semmi, útközben rohadt nagy lett a tömeg. Az országban így ma nagyon-nagyon kevés a vonzerő.
A látnivalók hiányát és a lökdösődő turistákat még meg lehetne bocsátani, ha közben emelkedett volna a szolgáltatások színvonala. Thaiföldön nem várja el az ember, hogy egyedül legyen, viszont cserébe nagyjából működnek a dolgok, és aki fizet, az kap valamit cserébe. Laoszban egyáltalán nem sikerült idáig eljutni, így simán adódhat az a vicces helyzet, hogy a teljesen lerohadt, ezeréves helyi buszon több a külföldi, mint a bennszülött. Vagy úgy legyen, mint Thaiföldön, hogy jó a busz, vagy úgy, mint Mianmarban, hogy ötven kilométeren belül nincs több tíz külföldinél, de így semmiképpen se.
1. Fiú gusztustalan, hosszú hajjal; 2. Elképesztően ocsmány, színes szőttes ing...; 3. ... ami fenék alá lóg; 4. Női táska, ráadásul ronda női táska; 5. Szintén színes és szőtt vizespalack-tartó; 6. Színes nadrág, csak hogy teljes legyen a katasztrófa; 7. Lány felháborító rastákkal; 8. Tetőtöl-talpig összeillő, lila-rózsaszín kombó; 9. Táska a Bahiából. Vagy még a Satöbbiben vette?; 10. Nem látszik elég jól, de rendkívül ízléstelen, piros papucs.
Laoszban egyébként nem csak a vendégek a szenvedő alanyai az idegenforgalom sajátos fejlődésének, hanem a vendéglátók is. Nem tudunk ilyen rangsorról, de kevés ország lehet a világon, ahol ilyen sok a turista, viszont ilyen szegények a helyiek. Thaiföldön a helyiek szemmel láthatóan sokat profitálnak országuk kiárusításából, itt viszont a falvak alig-alig gazdagabbak a töredéknyi külföldit vendégül látó Mianmarnál. Nem ragozzuk tovább: az utóbbi hét hónapban felkeresett tíz ázsiai ország közül messze, de messze Laosz a legérdektelenebb, felkeresését tényleg csak akkor ajánljuk, ha már minden egyéb lehetőség ki lett merítve.
Délkelet-Ázsia mai bajait igazságtalanság lenne csak a helyiekre fogni. Legalább ekkora a felelőssége az itt turistáskodó, a nyaralást csak osztálykirándulásként élvezni tudó külföldieké. Ahogy arra nyilván minden olvasó emlékszik, a gimnáziumi osztálykirándulásoknak két célja van: hogy a résztvevők a lehető legjobban kiüssék magukat, és hogy hajnali kettőkor átmásszanak az ellenkező nemű osztálytársak hálószobájába. Ez így is van rendjén, amíg egy tinédzser a szüleivel él, kénytelen minden olyan lehetőséget maximálisan kihasználni, amikor póráz nélkül szaladgálhat. Ahogy az ember felnő, saját keresete és lakása lesz, tombolhat otthon is kedvére. Embertársaink egy része viszont ilyen-olyan okokból kifolyólag továbbra is csak az akoltól távol meri magát igazán elengedni, és ezen embertársaink jelentős része választja Délkelet-Ázsiát ösztönei kiélésének úticéljául. Ők azok, akik még mindig azért járnak nyaralni, hogy a lehető legtöbb kábítószert kipróbálják és a lehető legtöbb bugyiba bemásszanak.
Mielőtt megérkeztünk volna Délkelet-Ázsiába, egyikünk sem látott még soha, egyetlen egy szexturistát sem (bár a Budapestre szervezett brit legénybúcsúk tömegei határeset), így nem csak elborzadtunk, hanem érdeklődve meg is figyeltük az érdekesebb példányokat. A legkülönösebb az, ahogy az otthon a túlélésért folytatott harcban lemaradt, vigasztalódni Thaiföldre és a környékére járó nyugati férfiak milyen energiát fektetnek annak bizonyításába, hogy ők valójában nem szimpla szexturisták. A legocsmányabb, börtöntetkós, 165 centis, tyúkmellű francia és a sörhasú, tarkopasz, hatvan feletti német egyaránt imádnak szerzeményükkel parádézni a főutcán, az éttermekben nagy hangon nekik is rendelni, és általában is úgy csinálni, mintha itt igazi randikról, igazi hódításokról és a csodálatos férfiak által lábaikról levett nőkről lenne szó, nem pedig szimpla prostitúcióról, rabszolgaságról és emberkereskedelemről.
Az is nagyon érdekes, hogy nem csak a fent oly szépen körülírt, selejtes hímek járnak ide párzani, hanem viszonylag fiatal, annyira nem is rosszul kinéző példányok is, akiknek talán még nem kellett volna feladni az otthoni meccseket. Ismerjük szánalmas érveiket, hogy „az ázsiai nők a legszebbek a világon“, meg „itt még nem ciki a nőknek kedvesnek lenni egy férfihoz“, de ettől még nem kevésbé lehangoló a látvány. Azt viszont nagyon reméljük, hogy vannak délkelet-ázsiai nők, akik annyira meg tudják bolondítani az ide értük járó férfiakat, hogy egy esküvőt és egy EU-útlevelet is ki tudnak járni maguknak, majd a papírral a zsebükben jól lelépnek. Vagy ha még nincsenek ilyenek, valami emberjogi szervezet már dolgozik a kiképzésükön.
Amellett sem tudunk elmenni szó nélkül, hogy Délkelet-Ázsia valahogy kevésbé megfelelő helyszíne az osztálykirándulásoknak, mint a világ számtalan, erre specializált része Ibizától kezdve a Szigeten át az amerikai egyetemisták spring break-jeire épülő karibi üdülőhelyekig. Rendkívül felületes tapasztalataink alapján nekünk úgy tűnik, hogy a fékeveszett hedonizmus annyira nem sajátja ennek a vidéknek és az itt élőknek. Eltűrik, hogy a fehér ember itt szexeljen, drogozzon és randalírozzon, mert egyrészt pénzt hoz a házhoz, másrészt pedig eleve hajlamosak tűrni, de így csak még nagyobb parasztnak tűnik, aki ide jön májerkodni.
A következő bejegyzésben visszatérünk az élet napos oldalára, valamint az is kiderül, mi az emberiség történetének legnagyobb műve.
