HTML

khívától keletre

"Ejha!" - Frei Tamás

"Tyű!" - Vujity Tvrtko

"Aszta!" - Chrudinák Alajos

"Fúúúú!" - Kepes András

Szerinted hova menjünk legközelebb? Tippeket, trükköket, tanácsokat és gyakorlatilag bármi hasznos egyebet küldj nekünk a khivatolkeletreKUKACgmail.com cimre!

naptár

november 2018
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30

linkblog

A vizes rizs nagyon finom

2008.05.19. 12:05 |  imecs + bede

Miután végeztünk a Fülöp-szigetek déli részével, észak felé vettük az irányt. Vérző szívvel mondtunk le Mindanao szigetéről és vele együtt a muszlim délről, valamint Palawanról, az ország búvár- és dzsungel-központjáról. Azt azért nem állítjuk, hogy öt hét a Fülöp-szigeteken semmire sem elég, de hogy mindenre nem, az egészen biztos. Luzon szigetének Manilától északra eső része viszont kihagyhatatlan volt, így egy repülő- és két halálosan idegesítő buszút segítségével átbumliztunk ide. Észak-Luzon pedig elsősorban az egyszerűen Cordillerának nevezett hegyvidék, és az itt található rizsteraszok miatt kihagyhatatlan.


E blog hűséges olvasói nyilván emlékeznek arra, hogy utunk során már kétszer is találkoztunk rizsteraszokkal, egyszer Délkelet-, egyszer pedig Dél-Kínában. A lépcsősre vágyott hegyoldalakból azonban még bőven nem volt elegünk. Egyrészt mert amit Kínában látunk, az is nagyon tetszett, másrészt mert a Fülöp-szigetekieket tartja a rizsterasz-szakirodalom a szakma nonpluszultrájának, harmadrészt pedig mert a csúcson lévő rizsteraszokhoz még nem volt szerencsénk. Ősz végén Kínában vagy elsárgult, kiszáradt zsombékokkal találkoztunk, vagy teljesen üres, egymás felett sorakozó barna pocsolyákkal, amik ugyan egyaránt jól néztek ki, de azért sejtettük, hogy lehet ez még ennél is jobb. Május vége az észak-luzoni rizsteraszok megtekintésének szempontjából ideális időpont, ezek ekkor pompáznak teljes zöld díszükben, úgyhogy pont jókor jöttünk.

A Cordillera rizsteraszai azért is különlegesek, mert nagyon régiek. Rizsterasz-éveket nem lehet könnyű számolni, úgyhogy a különböző források háromezer és ezer év közé teszik az itteni teraszok életkorát. Az építők minden bizonnyal a ma is itt élő ifugao népcsoport ősei voltak, akik kétféle teraszt építettek. A gyakoribb fajta az, amelynek falait kőből emelték (ez a típus a legjobban e bejegyzés utolsó képén látszik), a ritkábbat pedig sárból tapasztották (ahogy az a negyedik képen figyelhető meg kiválóan). Mindkét típus egészen elképesztően jól néz ki. A Fülöp-szigeteki rizsteraszok csak abban maradtak el a Kínában látottaktól, hogy az itt élők már mind farmerben és trikóban járnak, hagyományos viseletnek nyoma sincs, valamint hogy a szabályozatlanságnak és a nyomornak köszönhetően a Cordillera legszebb pontjaira is lehet nagyon csúnya épületeket emelni.


Rizsteraszokkal a Cordillera számos falva körül lehet megismerkedni, mi elsőként a leghíresebbeket, a Batad mellettieket akartuk felmérni. Ehhez előbb meg kellett aludnunk Banauéban, a régió központjában, ahol először szembesültünk a szomorú ténnyel – esik. Egyrészt az általában júniusban kezdődő esős- és tájfun-évszak idén néhány héttel korábban érte el a Fülöp-szigeteket, másrészt pedig errefelé eleve majdnem mindig esik, függetlenül az évszaktól. A sok víz a rizsnek jó, az itt turistáskodóknak már kevésbé.

Batad falucskáról azt hallottuk, hogy a határában elterülő világszámnak köszönhetően mára elözönlötték a turisták, ám amikor éppen felé rohantunk a hol zuhogó, hol szemerkélő esőben, elkezdtünk kételkedni az itt megforduló tömegek létezésében. Batadba nem vezet járművek számára is járható út, az utolsó, érkezésünkkor tök üres kis parkolóból még háromnegyed órát kell felé gyalogolni. Ázsiai tapasztalataink szerint még egy ilyen rövid kis túra is elég ahhoz, hogy a potenciális turisták kilencvenhét százalékát távol tartsa, és a szabály itt is érvényesült. Érkezésünkkor a faluban nem volt egyetlen szál turista sem, és a nap folyamán is csak további négy érkezett. Szállásunkon teljesen egyedül voltunk, így nyugodtan választhattuk a legszebb kilátással rendelkező sarokszobát.


Batad rizsteraszai nagyjából száz emelet (mármint rizs-emelet, nem épület-emelet…) magasságban foglalnak el egy komplett hegyoldalt. Az ifugaók a mai napig az őseik által kialakított, óriási lépcsősoron kertészkednek, majdnem a teljes rendszer tökéletes állapotban van, csupán néhány terasz szakadt le. Az öntözésről a hegyről lezúduló, csatornákon mindenhova elvezetett víz gondoskodik, és természetesen az eső. A Cordillerában maguk a rizsteraszok is szépek, a körülöttük magasodó, 2000-2500 méteres hegyek, és az ezek csúcsait folyamatosan eltakaró, egyes napszakokban egészen lent a völgyekben gomolygó felhők viszont még tudnak emelni az összképen.

A Batadban eltöltött este után direkt a kalandosabb utat választottuk vissza Banauéba. És hogy a kalandot még tovább fokozzuk, szándékosan nem kértünk a némi pénzmag reményében ajánlkozó vezetők segítségéből, inkább magunk vágtunk neki a hat és fél órás, hátsó kertek alatti és magas hágók feletti útnak. Ennek az első része a batadi rizsteraszokon keresztül vezetett, így végre volt alkalmunk eldönteni, hogy ezek varázsához a természet vagy az ember keze tett többet. És az a helyzet, hogy az előbbi.


Egyszerűen nincs még egy növény, amely nagy tömegben olyan jól tudna kinézni, mint a rizs. Magában nem olyan nagy szám, a fű és a búza keveréke nagyjából, amikor viszont sok van belőle, az ver mindent. A legzöldebb zöld, ami a világon létezik. Az egymás közelébe ültetett, fiatal palánták egészen világosak, szinte neon-színűek, aztán amikor a megerősödött növényeket szétültetik, már sokkal sötétebb, méregzöld az összkép.

És ha már ennyire belemerültünk a rizsa csodálatos világába, térjünk ki a végtermékre is. Kilenc hónapja vagyunk Ázsiában, és az első lepényes, majd búzából készült tésztás időszakot leszámítva végig rizst ettünk. Előzőleg tartottunk tőle, hogy ez így unalmas étrend lesz, de az a helyzet, hogy bár néha eszünkbe jut egy adag krumplipüré, a folyamatos rizsdiéta problémáink közt teljesen jelentéktelen helyet foglal el, valahol a mocskos hátizsák és a büdös szandál közt. Ha – Ázsia sok szerencsétlen lakosához hasonlóan – csak sima rizs jutna a tányérunkba, akkor tényleg morgolódnánk, de így, hogy van mellé hús és szaft is, nincs minekünk semmi bajunk. Szaftot rizzsel kitunkolni sokkal jobb, mint krumplival vagy kenyérrel.


Akkor viszont morgolódtunk, amikor már negyedik órája gyalogoltunk az esőben. A rizsteraszok elhagyása után emelkedők és lejtők sorozata követte egymást, természetesen az előbbiekből sokkal több volt. Az út csak egy vékony ösvény, a folyamatos esőzések miatt több helyen teljesen elmosva. Csúszkáltunk-csúszkálgattunk, és próbáltunk inkább a tájjal foglalkozni. Ahol nem volt rizsterasz, ott is volt mit nézni, mi Új-Zélandot képzeljük ilyennek, tele óriási páfrányokkal és mindenhonnét csöpögő vízzel, ilyen magasságban a trópusi növényzet nagyon kevés jellegzetességével.

Sajnos ismét túlbecsültük saját lelkesedésünket a természetben caplatás iránt, és az örök kérdést, mely szerint minek gyalog menni oda, ahova autóval is lehet, egyre gyakrabban tettük fel az út utolsó, már dzsippel is járható részén. Az eső egyre jobban esett, mi egyre vizesebbek lettünk, és már a táj sem volt olyan nagyon érdekes. Fél ötre kiértünk a főútra, ami nem túl szerencsés időzítés volt annak fényében, hogy innét még tíz kilométerre volt a meleg zuhany, a Fülöp-szigeteken viszont ilyenkor már nem nagyon van tömegközlekedés. Végül amikor az egyik út menti ház előtt megláttunk egy leparkolt triciklit, felvertük a gazdáját, és elvitettük magunkat Banauéba. Nem kell sajnálni a sofőrt, még alkudni sem volt energiánk az általa kért fuvardíjból.


A következő napokat az expedíció egyik fele hőemelkedése és begyulladt torka, a másik a lábára nőtt óriási vízhólyagjainak ápolásával töltötte. A rossz időnk miatt viszont már nem volt pofánk tovább nyavalyogni, mert távozásunk után három nappal egész Észak-Luzonon átsöpört a szezon első jelentősebb tájfunja, tucatnyi halottat és több ezer megrongált otthont hagyva maga után.

Címkék: fülöp szigetek úton