HTML

khívától keletre

"Ejha!" - Frei Tamás

"Tyű!" - Vujity Tvrtko

"Aszta!" - Chrudinák Alajos

"Fúúúú!" - Kepes András

Szerinted hova menjünk legközelebb? Tippeket, trükköket, tanácsokat és gyakorlatilag bármi hasznos egyebet küldj nekünk a khivatolkeletreKUKACgmail.com cimre!

naptár

november 2018
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30

linkblog

Enni a Fülöp-szigeteken

2008.05.28. 16:28 |  imecs + bede

Tudjuk, hogy mindenki inkább a japán kalandjainkról olvasna már, de legyetek szívesek és szenvedjetek még egy kicsit a filippínó konyha rejtelmeivel!

Ha jól emlékszünk - és jól emlékszünk -, utunk során eddig a Fülöp-szigetek volt az egyetlen ország, amelynek csapnivaló konyhájára előzetesen több olvasónk is felhívta a figyelmünket. És igazuk is volt. De csak egy kicsit. A filippínó konyha tényleg nem egy thai vagy egy vietnami, bár speciel a mianmari előtt nincs miért szégyenkeznie. Maradjunk inkább annyiban, hogy mint a világon majdnem mindenhol, aki akar, az a Fülöp-szigeteken is tud egészen elsőrangút ebédelni és vacsorázni. Reggelizni azt nem, mert a helyiek ébredés után imádnak benyomni egy nagy adag rizst tocinóval, ami mézben pácolt szalonnaszerűség, és a legborzalmasabb íze van valamennyi közül, amit kilenc hónap alatt kóstoltunk, simán verve a tádzsik vidéki konyakhamisítványt is.

A tocinónál már csak az volt a megdöbbentőbb a filippínó konyhával kapcsolatban, hogy mennyire hasonlít a magyarra. Nem viccelünk. Persze nem igazi magyar hatásról van szó, de az biztos, hogy a kizárólag csak hazai ízeket megkóstolni hajlandó közép-európai parasztgyomor is degeszre tudná magát zabálni itt, a Maláj-szigetcsoport északkeleti csücskében. A filippínók például imádják a sült csülköt (crispy pata), ami legtöbbször annyira omlósra és ropogósra sikerül, hogy még a csülök-fasiszta Ausztriában is megállná a helyét. Előszeretettel főznek össze krumplit mindenféle zsíros hússal, hogy legyen, ami kellően felszívja a szaftot, és attól még finomabb legyen, és van például orjaleves is, amiben annyi az ázsiai elhajlás, hogy tamarinddal kicsit megsavanyítják, de egyébként egy az egyben olyan, mint a miénk. Egyszer ecetes uborkasalátát is kaptunk valamihez, amiből éppen csak a tejföl hiányzott és a helyiek legszívesebben töpörtyű-szerűséget (chicharron) ropogtatnak a hosszú buszutakon, amit az árusok bőven nyakon öntenek valami csilis-fokhagymás lével.

Ahogy a tocino és a chicharron szavakból kiderülhetett spanyol tapas-bárok lelkes látogatói számára, a filippínók étkezésére ha eléggé kitekeredve is, de hatással voltak az egykori gyarmatosítók fazekai. A szigetcsoport fekvéséből kifolyólag pedig nem múlt el nyomtalanul a kínai, maláj, az indiai és még a japán hatás sem. Ezek közül a legerősebb természetesen a ma is milliós kisebbséget képező kínai befolyás, a töltött gombócoktól kezdve a mindenféle tészta-ételekig minden kínai klasszikusnak létezik helyi verziója. És kivétel nélkül mindegyik gyengébb, mint az óhazában.

Hiába viszont Ázsia közelsége, a mindennapi filippínó étkezésre messze, de messze a legnagyobb hatással Amerika volt. Ami a kirgiznek a besbermak vagy a vietnaminak a phó, az a filippínónak a McDonald’s, a filippínó gasztronómia kvintesszenciája ugyanis nem valami speciális fűszer vagy elkészítési mód, hanem a gyorsétterem, ráadásul az amerikai gyorsétterem. Ennyi McDonald’s-ot, Kentucky Fried Chickent, Wendy’s-t, Burger Kinget, Dunkin Donuts-ot és Pizza Hutot sehol, tapasztalataink szerint még az őshazában sem látni. A saját fejlesztésű Jollibee, ami tényleg az utolsó putriban is megtalálható, jelenleg 1385 étteremmel rendelkezik az országban, és nagyjából annyiban különbözik a Mekitől, hogy jobban tekintettel van a helyiek ízlésére. Kevesebb a hamburger és több a sült vagy rántott csirke, minden rendeléshez jár egy nagy adag rizs, édességben pedig akkora a kínálat, mintha direkt csak óvodásokat várnának vendégnek. Minket a lélek csak a Jollibee kipróbálására vitt rá, de nálunk is súlyosabb gyorsétterem-rajongóknak ajánljuk még egy-egy Chowking, Goldilocks, Greenwich, Red Ribbon üzlethelyiség felkeresését is, hogy a papa és mama által üzemeltetett, ám szintén gyorséttermi rendszerben működő sarki zsírbüféket már ne is említsük. Mi speciel kifejezetten örültünk, a filippínóknak viszont nem igazán kellene. Ennyire súlyosan kövér gyerekeket és tinédzsereket sehol nem láttunk az út során, az igazán öregeket leszámítva az összes korcsoport tele van röfikkel és cocákkal.

A százféle fagyi, fánk és sütemény közül csak a halo-halo nevűt tudtuk megjegyezni, elsősorban rémisztő színe miatt. A jellegzetesen filippínó desszert receptje valami olyasmi, hogy „végy egy tányért és halmozd bele az összes színes édességet, fagyit, krémet, édes babot és szószt amit csak találsz a konyhában, majd edd meg“. Nincs konszenzus, a lényeg, hogy minél változatosabb és émelyítőbb legyen a végeredmény, és persze ha lehet, szürreálisan neonszínű is. Utóbbiban sokat segít az ube nevű, jellegzetesen lila édesburgonya-szerűség, ami a legfontosabb színezéke a filippínó édességeknek. Íze sok nincs, viszont tényleg nagyon lila.

Az ube mellett a másik alapvető Fülöp-szigeteki növény a kalamansi, amit magyarul lehet, hogy kalamondinnak hívnak, de nem mernénk rá megesküdni. Zöldcitrom-színű, annál viszont valamivel kisebb citrusféle gyümölcsről van szó, aminek az íze valahol a narancs és a citrom között van félúton. A kalamansival ízesített Nestea a legfinomabb ázsiai fejlesztésű üdítő, amivel eddig találkoztunk. Használják még számtalan helyi fogásban, a kalamansi a legnagyobbat mégis halak és tengeri herkentyűk társaként alakítja.

Egy olyan országban, ahol ennyi a tenger, kevéssé meglepő módon nagy a belőle származó választék is. Az viszont már elég megdöbbentő, hogy a hivatalos Filippínó Nemzeti Hal a bangus, ami magyarul vagy tejhal, vagy fehérhal, vagy indiai hering, viszont semmi érdekes nincs benne azon kívül, hogy túlteng benne a szálka. Még kíváncsiságból is felesleges kipróbálni, különösen az étlap többi tételének fényében. Mivel a helyiek nem különösebben kifinomult szakácsok, ajánljuk a lehető legegyszerűbb fogásokat.

A rántott tintahal-karika például majdnem mindenütt elsőrangú, és a gasztronómiai enciklopédiákban ritkán jegyzett Iloilo egyik éttermében olyan ráktempurát ettünk, hogy a japán szakácsok is nyugodtan járhatnának rá leckékért. Szintén nehéz melléfogni a különféle szimplán grillezett halakkal és óriási rákokkal, az utóbbiakkal itt valahogy különösen nagyvonalúan bánnak. Manilában van egy kis smucigkodás, vidéken viszont egy adag simán hat akkora példányt jelent, amekkorákkal már lehetne horrorfilmet is forgatni.

Két olyan halétellel találkoztunk a Fülöp-szigeteken, ami nem csak jó volt, de még egyedi is. Az egyik a sinigang, ami egy tamarinddal savanyított halleves (bár készülhet húsból is), a másik pedig a kinilaw, ami tulajdonképpen tengeri saláta, alaposan megpácolva kalamansiban, csiliben és gyömbérben. Mindkettőben az a legjobb, hogy tetszőleges betéttel kérhető az osztrigától a makréláig, és amit mi kóstoltunk, az mind remek volt.

A Donsolban töltött napjaink során, lelkes gazdasszonyunknak köszönhetően volt alkalmunk megismerkedni a filippínó házikoszt néhány jól és néhány kevésbé jól sikerült fogásával is. A kinunot, a kókusztejben főtt rája elnyerte a tetszésünket, a füstölt hal szárított dzsekfrúttal (állítólag ez tényleg így van magyarul, de ezt igazából nem szeretnénk elhinni) és kókusztejjel már kevésbé, az adobo pedig egyáltalán nem. Ez utóbbi nagyjából a filippínó pörkölt és egyben a nemzeti eledel, amihez a húst szójaszószban és ecetben lassan megfőzik, majd barnára karamellizálják.

Hiába szeretik a legjobban az olyan ügyetlen dolgokat, mint a bangus és az adobo, a filippínók becsületére legyen mondva, hogy ázsiai szomszédaikhoz hasonlóan ők is imádnak enni. Bár ami itt folyik, az talán inkább zabálásnak nevezhető. Van reggeli, ebéd és vacsora, valamint délelőtti és délutáni merienda, és ezeket a helyiek nagy része véresen komolyan is veszi. Lehet például Jollibeeben ebédelni, Chowkingben uzsonnázni, este meg a KFC-ben bepuszilni egy óriási adag csirkecombot rizzsel és másfél liter kólával.

És itt van a legjobb mangó a világon, de ezt már egyszer kiveséztük.

(Az első képen a tökéletes Fülöp-szigeteki ebéd látható, egy nagy adag ráktempurával, fokhagymás fésűkagylóval, tintahal-karikákkal és az elmaradhatatlan crispy patával. A másodikon a filippínó mennyország. A harmadikon két ubés fagyi. A negyediken pedig a csodálatos calamansis Nestea.)

Címkék: étel fülöp szigetek úton