HTML

khívától keletre

"Ejha!" - Frei Tamás

"Tyű!" - Vujity Tvrtko

"Aszta!" - Chrudinák Alajos

"Fúúúú!" - Kepes András

Szerinted hova menjünk legközelebb? Tippeket, trükköket, tanácsokat és gyakorlatilag bármi hasznos egyebet küldj nekünk a khivatolkeletreKUKACgmail.com cimre!

naptár

november 2018
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30

linkblog

Két súlyos tévhit Japánnal kapcsolatban 1. - Drága

2008.06.21. 16:54 |  imecs + bede

Japán nem drága. Illetve pontosítanánk. Nekünk Japán drága volt, mert az utóbbi tíz hónapban ahhoz szoktunk, hogy ott eszünk, ahol akarunk, ott iszunk, ahol akarunk, és úgy utazunk, ahogy akarunk. Ázsia többi részéhez képest Japán igenis drága, még a nevetségesen olcsó Vietnamhoz vagy Indonéziához képest költségesebb Fülöp-szigetekről érkezve is egyik meglepetésből a másikba estünk a földönkívülinek tűnő árakat látva. Erre az élményre azért számítottunk, sőt, meg voltunk győződve, hogy Japán még Európa nyugati feléhez képest is nagyon fog fájni a pénztárcánknak. Néhány nap után viszont már láttuk, hogy Japán nem csak Berlinnél és Barcelonánál tud olcsóbb lenni, hanem egy kis odafigyeléssel akár Budapestnél is.

Mielőtt rátérnénk a számok csodálatos világára, térjünk ki arra, hogy mi az, ami „olcsó“, mi az, ami „drága“, és mi az, ami „megéri“. A világ lerohadt részei, például az a sok béndzsa ország Üzbegisztántól Indonéziáig, ahol eddig jártunk - olcsó. Azért a kevés pénzért cserébe az ember nem mindig kap minőséget, de a „megéri-e?“ kérdés egyszerűen nem merül fel ilyenkor sem, illetve akiben igen, az üsse fel a Google-t a „szarrágó“ kifejezésnél. A fejlett világ viszont, valamint annak közvetlen perifériája – drága. Vannak persze fokozatok, hiszen míg London és Barcelona borzalmasan drága, Berlin és Budapest csupán közepesen, Peking és Pozsony meg csak egy kicsit.

Ahogy azt mindazon olvasóink tudják, akik már vásároltak Bentley-t, van, amiért igenis érdemes borzasztóan sok pénzt fizetni. A Bentley nem olcsó, viszont cserébe olyat nyújt, amit ebben a műfajban senki és semmi más. A gondok akkor kezdődnek, amikor egy lerohadt balatoni panzióban hatvan amerikai dollár egy kétágyas, cella-méretű szoba, reggelire vacak gépsonkával és az előző este elfogyasztott nagyfröccsök kreatív kiszámlázásával. Az elmúlt tíz hónapban kevés megfellebbezhetetlen igazságra ébredtünk rá, abban viszont most már egészen biztosak vagyunk, hogy olyan vacak életminőséget, olyan sok pénzért, mint Magyarországon, a világon talán sehol sem lehet vételezni.

Természetesen nem Magyarország a világ egyetlen pontja, ahol pofátlan árakkal lehet találkozni, amelyekért cserébe vacak szolgáltatást és vacak árut kap a vevő. Ezért is volt kellemes meglepetés Japán, ami ugyan tényleg jóval drágább, mint Tádzsikisztán és Mianmar, viszont gyakorlatilag teljesen lehúzás- és átverés-mentes. A harmadik hét vége felé jöttünk rá, hogy Japán volt az első ország utunk során, ahol senki nem idegesített minket fel, márpedig mi, akárcsak a világ turistáinak jelentős része, akkor vagyunk hajlamosak a leginkább idegrohamot kapni, amikor a megkopasztásunkra megy a játék.

Valószínűleg lehetséges Japánban is valami stikli áldozatául esni, de ehhez külföldiként nagyon sokat kell vesződni. Ami borzalmasan drága, az borzalmasan jó is itt, mi legalábbis ez a szabály alól egyetlen kivételt sem találtunk. Ha a japán étel drága, akkor finom. Ha a japán vonat drága, akkor gyors és halálosan pontos. Ha a japán sör drága, akkor jobban csapolják, mint Németországban. Kétségünk sem volt azzal kapcsolatban, hogy a tokiói kirakatban látott, ötmillió forintos kimonó tényleg ér ennyit, már ha az ember egyáltalán tudja, hogy pontosan mit is kell egy kimonón értékelni. És – és ez lesz most itt a mi szempontunkból a lényeg – Japánban egyáltalán nem olyan sok pénzért is lehet nagyon jó minőséget kapni.

Azzal kapcsolatban ugyan vannak kétségeink, hogy az európai hírekben rendre felbukkanó, ötezer dolláros dinnyék tényleg érnek-e ennyit, ám szerencsére turistaként az ember nincs arra kényszerítve, hogy high-end gyümölcsöket vásároljon. Valamint nem kell gázszámlát, telefonszámlát és súlyadót sem fizetnie, bár mivel ezeken a területeken nem ástunk mélyre, még az is lehet, hogy Japánban a közüzemi díjaktól sem kell szívrohamot kapni. Turistaként az embernek alapvetően aludnia, ennie (és természetesen innia) és közlekednie kell, valamint alkalmanként belépőjegyeket fizetnie. És ezt a négy kiadási oszlopunkat nézve az elmúlt hetekből bátran jelentjük ki, hogy nem, Japán egyáltalán nem olyan drága.

Kezdjük a közlekedéssel, az érinti először Japán felé az embert, hiszen valahogy muszáj odajutnia. És ez az egyetlen terület, amelyre mi is készséggel rámondjuk, hogy nem, egyáltalán nem olcsó. A gondok azzal kezdődnek, hogy Japánba semmiféle regionális ázsiai fapados légitársaság nem repül. Az általunk szerezni tudott legolcsóbb repjegy fejenként 580 dollárba került a Manila-Oszaka-Manila vonalon, és ennél lényegesen kevesebbért egyszerűen nem lehet a környékről sehonnan. Talán Tajvanról egy kicsivel igen, és onnét vannak kevésbé költséges hajós megoldások is. Tulajdonképpen nincs is olyan nagy különbség az Ázsia-Japán és az Európa-Japán repülőjegyek árai közt. Aki ügyes és jó előre foglal, kifoghat egy Budapest-Tokió-Budapestet 150 000 forint alatt is.

A helyzet Japánon belül sem sokkal jobb, viszont itt már van lehetőség trükközni. A legnagyobb trükköt úgy hívják, hogy Japan Rail Pass, és rendkívül kedvező áron egy-két-három hétig szabad utat biztosít a japán állami közlekedési társaság majdnem valamennyi járművén. Mi mégis úgy döntöttünk, hogy ezt nem vesszük meg. Mivel három hetünk volt az országra, és ennek az időnek jó részét városokban (elsősorban Kiotóban és Tokióban) terveztük tölteni, úgy éreztük, nem éri meg még ennyit sem kiadnunk, jobban járunk, ha egyenként fizetünk a szükséges jegyekért.

Mivel ennyi idő alatt nem lehet bejárni a Németországnál nagyobb Japánt, össze-vissza rohangálni meg teljesen értelmetlen, úgy döntöttünk, hogy az ország egy kis részére koncentrálunk. Egyébként Japánnal kapcsolatban az előre tervezést (szállásfoglalás, útiterv, satöbbi), fokozottan ajánljuk, ha szempont a költség. Aki korán kel, itt is aranyat, vagy legalább egy hiper-szuper hostelt lel. Szóval mi úgy döntöttünk, hogy csak a legnagyobb japán szigetre, Honshura koncentrálunk, annak is a legközepére. Itt van minden, új és régi, kicsi és nagy egyaránt, úgyhogy azt tippeltük, így mindenből látunk legalább valamennyit. Az északi Hokkaido természeti szépségei és a déli szigetek biztos nagyon érdekes, trópusi Japánja kimaradt, de három hétben egyszerűen mindent nem lehet. Majd legközelebb.

Ezen a régión belül is vannak különböző több napos, különböző közlekedési eszközökre alkalmas bérletek, amikor ésszerű volt, igénybe is vettük ezeket. Amikor nem, akkor maradt a vonat és a busz, illetve mivel most hárman voltunk, két napra autót is béreltünk. Az árakról annyit, hogy Tokió és Oszaka közt a legolcsóbb tömegközlekedési eszköz fejenként majdnem negyven dollárba került, amiért Vietnamban egy egész buszt ki lehet bérelni, viszont az európai árakhoz képest egyáltalán nem mellbevágó. Ennek ellenére napi költségeinkből a legtöbb közlekedésre ment el, kivéve, amikor egész nap egyetlen városban voltunk.

Japánban megszállni sok esetben olcsóbb, mint Európában, a minőség pedig szinte minden esetben jóval magasabb. Ezt tessék csak elhinni két olyan embernek, akik egyszer 45 euróért kaptak egy olyan szobát a barcelonai Ramblán egy éjszakára, hogy a vécé gyakorlatilag az ágyban volt, és utoljára akkor takarítottak benne, amikor Franco csapatai bevonultak a városba. Akárcsak a világ szinte valamennyi országában, Japánban is van szállodai szoba bőven napi ezer amerikai dollár felett. Mi nem ezekben szálltunk meg. Inkább előre készülve az útra a nagyvárosokban foglaltunk szállást, a kisebbekben pedig reménykedtünk a legjobban.

Tapasztalataink alapján a japán nagyvárosokban a szálláshelyzet remek. Mivel rólunk tíz hónap minden úgynevezett igény levedlett, megelégedtünk hálótermi ágyakkal, amikből teljesen jók vannak húsz és huszonöt dollár közt. Aki ragaszkodik a magánélethez, az olyan tiszta szobát kap hatvan-hetvenért két főre, hogy nyugodtan ehet a padlóról. Nyugat-Európában ennyiért nem állnak szóba az emberrel, legfeljebb a város bevándorlók és egyéb gyanús elemek által lakott részeiben. Valamivel rosszabb szerintünk a helyzet a kisebb japán városokban, ahova nem érkezik annyi olcsójános turista, hogy érdemes legyen nekik célzott szállodákat fenntartani. Itt bizony néha el kell fogadni az esténként nyolcvan-kilencven dolláros szobákat is, ami azért szintén nem okoz szívrohamot, ha az ember már járt nyugat-európai nagyvárosban.

A legjobb hír Japánnal kapcsolatban, hogy táplálkozni megdöbbentően jutányos áron lehet itt. Például, hogy leglényegesebbel kezdjük, a cigaretta és az égetett szesz lényegesen olcsóbb, mint Magyarországon, ha boltban vásároljuk. Ha vendéglátóipari egységben, akkor már más a helyzet, ezekben egy sör öt dollár körül kezdődik, ami valóban drágább, mint a Kétlyukúban, viszont egy barcelonai bárnál vagy egy londoni pubnál már nem feltétlenül. A japán árakkal kapcsolatban egyébként általános tanulság, hogy amihez szolgáltatás párosul (jelen esetben például ugye a kiszolgálás), az automatikusan sokkal drágább, de hát ez szintén nem egyedi jelenség.

Enni Japánban csodálatosan kevésért lehet, a minőséget pedig majd egy következő bejegyzésben - jó szokásunkhoz hűen, ugye - részletezni fogjuk. Vegyünk például két szusizást. Egyik esténken Kiotóban elmentünk egy futószalagos szusi-étterembe, ami ugyan messze áll a szakma csúcsától, viszont legalább olcsó. Sokkal olcsóbb, mint Budapesten. Minden egyes tálka (rajta két darab szusival) 105 jenbe került, ami látogatásunk idején kereken egy amerikai dollárt ért. 21 tálkán rágtuk át magunkat, tehát a számla éppen 21 dollár, azaz 3200 forint volt, természetesen kettőnknek. A Budapesten hasonló bizniszt vivő Wasabiban ennél egy főnek többet kell fizetnie, hogy egyáltalán asztalt kapjon, és bár ott nem voltunk soha, azt azért látatlanba is be merjük tippelni, hogy kilométerekkel a kiotói alatt van a minőség.

Nem csak itt szusiztunk azonban, hanem a tokiói halpiacon, a Tsukijin is. Találomra sétáltunk be a piac peremének egyik szusisába, helyiek és turisták egyaránt ültek a pultnál, minden szempontból átlagos étteremnek tűnt. Itt ketten 56 dollárt fizettünk, amennyi nagyjából kétharmad ember fogyasztását fedezné a budapesti japán-kínálat csúcsának tartott rózsadombi Fujiban. Ahhoz speciel már volt szerencsénk, és hát hogy is mondjuk, a különbség akkora volt, mint a Meki húspogácsája és életünk legjobb bélszínje közt (részletek szintén hamarosan).

Megbízható információink szerint a legjobb tokiói szusi-éttermekben fejenként 100 és 300 dollár közt lehet enni, ami már tényleg valamivel drágább, mint bármi Budapesten, viszont Európa csúcs-éttermeihez képest abszolút versenyképes. És nem ám csak a nyers hal meg a herkentyű ilyen jutányos Japánban, hanem szinte minden ételt meg lehet kapni olcsón is nagyon jó minőségben. Tokió külvárosában bőséges vacsora két személyre egy egyszerűbb, munkából hazafelé tartó irodai patkányok által látogatott, mondjuk Momotaro-szintű vendéglőben, sok tempurával (közte rákkal és tintahallal) és soba-tésztával 18 dollár. Ennél még az említett Momotaro is drágább, pedig az talán a legolcsóbb budapesti étterem, ahol nemzetközi szintű konyha van.

Végül pedig ott vannak a belépőjegyek, amelyek helyszíntől függően három és tíz dollár között mozognak, amit Kína után, ahol lehetett az simán húsz is, kifejezetten barátinak tartottunk. Nem tőlünk hallottátok, drága olvasók, és mi isten bizony egyszer sem lógtunk be, de számos japán nevezetességnél meglehetősen, khm khm, laza a beléptetés.

Japán legalább annyi embert érdekel, mint Nyugat-Európa. Van egy olyan érzésünk, hogy elsősorban nem a távolság miatt jön ide kevesebb magyar szétnézni, mint mondjuk Párizsba, hanem mert azt hiszi, hogy két japán hétért zálogházba kellene csapni az autót és még talán anyut is. Szó sincs erről. Idejutni valamivel költségesebb, de kellő odafigyeléssel ebből is sokat lehet faragni, és magában Japánban lenni akár olcsóbb is lehet. Az ár/érték arány pedig a fejlett világban talán sehol sem jobb.

Címkék: japán pénzügyek úton