HTML

khívától keletre

"Ejha!" - Frei Tamás

"Tyű!" - Vujity Tvrtko

"Aszta!" - Chrudinák Alajos

"Fúúúú!" - Kepes András

Szerinted hova menjünk legközelebb? Tippeket, trükköket, tanácsokat és gyakorlatilag bármi hasznos egyebet küldj nekünk a khivatolkeletreKUKACgmail.com cimre!

naptár

október 2018
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31

linkblog

Országnak vicc, viccnek rossz

2008.07.11. 10:17 |  imecs + bede

Utunk során eddig tizenhárom országban jártunk. Majdnem mindegyiket azért kerestük fel, mert leküzdhetetlen vágy lobogott bennünk az ottani állapotok megismerésére. Itt volt hát az ideje, hogy tizennegyedszerre újítsunk. Brunei se nem esett útba, se nem érdekelt minket, hogy mi van ott. Egyszerűen csak arra vágytunk, hogy amikor legközelebb a szomszéd megint fárasztani kezd a mallorcai élményeivel, a pofájába vághassuk: és Brunájba már voltál, köcsög? Ehhez képest nagyon tanulságos kirándulásnak bizonyult az országban töltött egy teljes és kétszer fél nap.

Ha már egyszer Borneón voltunk és ráértünk – márpedig mi hála a jó istennek több, mint tíz hónapja borzasztóan ráérünk –, Brunei felkeresése nem jelentett komoly kitérőt. Kota Kinabaluból két rövid hajóúttal majd harminc perc buszozással érhető el Bandar Seri Begawan, Brunei fővárosa. Érkezés előtt nagyon izgatottak voltunk, mert az olaj-emirátusokból eddig összesen Dubai repterét láttuk, és az egy főre jutó GDP alapján a világon hetedik leggazdagabb országa olyan luxust ígért, amilyenhez még Tokióban sem volt szerencsénk. Az volt a tervünk, hogy majd direkt elbotlunk az arany járólapokkal borított úttesten, és úgy csinálunk, mint akiket valamelyik Ferrari ütött el, hogy aztán a tulajt jól levághassuk néhány százezer dollárra.

Mianmarba megérkezni is elég megdöbbentő volt, de azt a sokkot, amit Bandar Seri Begawan központjának megpillantása jelentett, még az ellenségeinknek sem kívánjuk. Ez a központ pontosan háromszor két utcából áll, a luxus legmagasabb fokát egy HSBC-bankfiók és egy Starbucks-klón jelentik, és nem milliomosok vannak az utcán, hanem csak néhány elég szakadt indiai. Nem hisszük, hogy létezne a világon ennél semmilyenebb főváros, ehhez képest még Vaduz és Andorra La Vella is hihetetlenül érdekfeszítő. Mivel útikönyvünk azt állította, hogy a bruneiek inkább a külvárosok bevásárlóközpontjaiban szeretik múlatni az időt, a remény feladása helyett azonnal elindultunk a legtöbbet ígérő felé.

Nem volt benne Gucci-butik. És Prada sem. Meg voltunk győződve, hogy ezek nélkül egyetlen olajra épített országocska sem létezhet, és erre tessék. Az egész bevásárlóközpont nagyjából a Lurdy-ház színvonalán mozgott, egyetlen világmárkaként a Body Shop tartott itt fenn üzletet, és az épületben az összes égőt erősebbre kellett volna cserélni. Emberek ugyan itt már valóban voltak, ám cseppet sem tűntek gazdagabbnak malajziai szomszédaiknál, és az autóik is csak nagyon kicsit voltak jobbak. Ferrarinak nyoma sem volt, Hummernek meg úgyszintén nem, pedig olyat még Laoszban és Kirgíziában is láttunk. Itt álltunk egy pénzzel teli országban, ahol a jómódnak csak nagyon diszkrét nyomaival lehetett találkozni. Teljesen nyilvánvaló volt, hogy itt mindent elloptak, és Bruneiről lévén szó, az is teljesen nyilvánvaló volt, hogy kinek enyves a keze.

A Brunei szultánról valószínűleg többen hallottak már a világon, mint magáról Bruneiről. Egymillió autója van! Michael Jackson lépett fel a születésnapján! Az alkotmány szerint az országban minden az övé, tehát teljesen törvényesen bemehet bárki nappalijába, és ha magával viszi a tévét, egy büdös szót sem szólhatnak az otthoniak! Ez azért így mind nem egészen igaz (Jacko 1996-ban, az ötvenedik születésnapján tényleg fellépett, viszont csak pár ezer autója van, és a tévét ugyan tényleg büntetlenül is elvihetné, de még nem volt hozzá kedve), mint ahogy például az sem, hogy a jelenlegi szultán, Hassanal Bolkiah lenne a világ leggazdagabb embere. Az viszont az országának felkeresése után egészen világos, hogy ez az ember tényleg mindent ellopott.

Nyilván nehéz megbecsülni, hogy pontosan mennyit lophatott el a szultán és szűkebb családja, két jó mutató viszont azért van. Egyrészt a fent már említett GDP/fő lista, amelyen Brunei a hetedik. A hatodik és nyolcadik helyen Norvégia és Szingapúr állnak, amely országok polgárai összehasonlíthatatlanul jobban élnek, mint a bruneiek. Mint ahogy jobban élnek a gazdaságilag és államformailag Bruneire eléggé hasonlító Öböl-országok lakói is. Bruneiben ugyan ingyenes az oktatás és az egészségügyi ellátás, munkanélküliség pedig gyakorlatilag nincs, ám annak fényében, hogy lenne itt pénz arra is, hogy mind a 380 000 lakos úgy éljen, mint az oslóiak, és nem úgy, mint a Kota Kinabalu-iak, ez azért elég kevés.

A lopás léptékének megbecsléséhez a másik hasznos eszköz Jefri herceg és az ő viselt ügyei. Sajnos a Brunei szultáni família még a királyi családok mércéjével mérve is nagyon kevéssé átlátszó, így pontosan senki sem tudja, hogy miről van szó, az azonban biztos, hogy Jefri, a szultán öccse, néhány éve összerúgta a port az uralkodóval, amiért cserébe anyagi ügyei ország és világ előtt meg lettek szellőztetve. És az a helyzet, hogy Jefri, aki egy ideig még hazája pénzügyminisztereként is működhetett, igen bőkezűen bánt honfitársai pénzével. Ráadásul nagyon jó ízléssel is szórta a pénzt.

Jefrinek természetesen voltak villái Las Vegasban és Londonban, és amikor a kilencvenes évek közepén a Rolls-Royce cég megrendeléseinek állítólag közel ötven százaléka Bruneiből érkezett, ő volt a legnagyobb vásárló. Voltak repülői és helikopterei, valamint a Mercedes által csak neki épített tűzoltóautói és több ezer aranyozott vécékeféje. Továbbá egy óriási jachtja, aminek a Tits nevet adta. A hozzá tartozó két motorcsónaknak pedig a Nipple 1-et és a Nipple 2-t. És olyan órája is volt, amin minden egészkor egy párocska esett egymásnak. És voltak sztorik mindenféle amerikai szépségkirálynők abuzálásáról is, ám sajnos ezek részletei már soha nem fognak kiderülni, mert a szultán, aki állítása szerint több, mint tízmilliárd dollárt bukott a kistestvérén, váratlanul visszalépett a pertől. Nagyjából akkor, amikor Jefri elkezdett arról beszélni, hogy van ám, aki még nála is többet lopott az államkasszából.

A brunei szultáni család irtózatos parasztsága és hajlama az ellentmondás nem tűrésére éppen onnét származik, ahonnét a Steaua Bukarest focicsapatát birtokló egykori kecskepásztoré az orosz oligarcháké. Erre akkor jöttünk rá, amikor részt vettünk a Bandar Seri Begawanban kötelező egyetlen turistaprogramon, a környező falvak és szultáni paloták motorcsónakos végigjárásán. A jelenlegi palota nagyobb, mint a vatikáni épületkomplexum, és a folyóról sajnos csak a teteje látszik. A régi palota néhány fokkal kisebb, egy néhány szobás, ütött-kopott ceglédi családi házra hasonlít leginkább. Az olajból származó milliárdok túlságosan hirtelen pottyantak le az égből.

A főváros ezen a kis túrán kívül mást nem nagyon kínál. Van néhány irtózatos méretű mecset, a legérdekesebbe a nem muszlimok sajnos csak beleshetnek, így nem tudtuk közelebbről is megvizsgálni a beleépített, igen ízléses mozgólépcsőt. Helyette a szultáni múzeumban vigasztalódtunk, ahol a kiállítási anyag nagyobbik részét a világ különböző vezetőitől származó baráti ajándékok teszik ki, amelyekből világosan levonható a tanulság: Ukrajnától Ománig csak az lehet valaki, aki betegesen vonzódik az olyan tárgyakhoz, amelyek egyszerre tartalmaznak porcelánt, ólomkristályt és aranyfüstöt.

Két napot szántunk Bruneire, és ha a végén nem kell egy szerencsétlenül elszakadt vietnami papucs pótlásáról gondoskodnunk egy szintén lepukkant és félig üres bevásárlóközpontban, az utolsó órákban csak a falat bámulhattuk volna. Brunei messze a legunalmasabb ország, ahol az életünkben jártunk, még akkor sem ment fel a vérnyomásunk, amikor a városban hajnalban ébren lévő, összesen két tucat emberrel néztük végig a Spanyolország-Oroszország EB-elődöntőt. Itt még a szabadnapos svájci és német hotelséfek, az importált thai transzvesztita prostituáltak és a kínai tinédzserek is csak kókadoztak a tévé előtt, pedig máshol egy ilyen társaság egészen ígéretes lehetne.

Brunei ráadásul nem csak irtózatosan unalmas, hanem a környékhez képest aránytalanul drága is. Gazdagsággal ennek ellenére csak néhány külvárosi villánál találkoztunk, ám ezek sem múlták felül az átlagos rózsadombi színvonalat. Valamint az országban sehol sem lehet alkoholt kapni (legalábbis legálisan nem, a svájci séf szerint pult alatt minden van). Visszafelé Kota Kinabaluba pedig egyikünket a vádliján megcsípte egy mérges pók, amitől az megdagadt és égett napokon át. Mi rosszat mondjunk még?

Mindezek ellenére egy cseppet sem bántuk meg, hogy megtettük ezt a kitérőt. A világon nagyon kevés helyen lehet már kirándulni egyet a feudalizmus legsötétebb éveibe, és Brunei éppen ezt nyújtja. Azt a fajta feudalizmust, amikor az ostoba alattvalók még örülnek is, hogy egy kicsit többjük van, mint az apjuknak volt, és cserébe hagyják, hogy tolvaj uralkodójuk ennyivel szúrja ki a szemüket. Akinek nem áll a rendelkezésére időgép, amellyel a 18. századi Oroszországba utazhatna, az mindenképpen keresse fel Bruneit.

Az egyetlen kétségtelenül pozitív hozadéka ennek a berendezkedésnek, hogy az alap szolgáltatásokhoz ingyen hozzájutó lakosság nincs rákényszerítve a természet olyan fokú pusztítására, mint a környező országokban mindenhol. Ennek köszönhetően a szultáni palotával átellenben a folyó partján vígan sütkérező vidrákat láttunk, és az apró ország belsejében állítólag egészen érintetlen dzsungel-szeletek is vannak. Ezeket egyébként egyre erőteljesebben reklámozzák mindenfelé, mert a szultán szeretné, ha országának gazdasága (illetve izé, a saját gazdasága), nem csak az olajra és a földgázra épülne, hanem például a high-end turizmusra is.

Brunei gáz- és olajtartalékai ugyanis ki fognak merülni, ráadásul becslések szerint egészen rövid távon, akár két-három évtizeden belül is. És akkor ez a hely Jefristül és a számlákat álló Shellestül végre nagyon érdekes kis ország lesz.

Címkék: úton brunei