Ahogy azt korábban elterveztük, a június 4-i bécsi White Sripes koncert előtt leadtuk útleveleinket a bécsi tádzsik nagykövetségen. Az lett volna az ideális, ha egy nap alatt képesek a dolgot elintézni, amire ők hajlandóak is lettek volna, ha a vízumokért darabonként nem 80, hanem 160 eurót fizetünk, és ez a 160 euró plusz már elég volt ahhoz, hogy helyette inkább a még egy hegyeshalmi kört is bevállaljuk. A követség az Universitatstrasse 8 alatt található, ez szerencsére a Ringtől csak két sarokra van.

Aki Tádzsikisztánba megy, annak csak egy vízumra van szüksége, aki viszont ha már arra jár, meg szeretné nézni a Pamír-hegységet is, ami messze a legnagyobb szám az országban, annak szüksége van az úgynevezett GBAO-engedélyre is. Az angolul Gorno Badakshan Autonomous Oblast néven futó tartományban van a hegység tádzsik részének teljes egésze, és a dusanbei kormány valamint az itt még mindig jelen lévő orosz hadsereg nagyon szigorúan kontrollálja, hogy ki teheti be ide a lábát. A paranoia oka a Wakhan határfolyó túloldalán lévő Afganisztán, valamint az onnét erre átcsempészett elképesztő mennyiségű heroin. Szerencsére az engedélyek kiadásán nemrég lazítottak, és ma már Tádzsikisztán néhány nagykövetségén is be lehet ezeket szerezni.

A GBAO-engedély 20 euróba kerül, és azt is pontosan meg kellett mondani, hogy a tartományon belük mely régiókat szeretnénk meglátogatni. Biztos, ami biztos mindegyiket kértük, inkluzíve Ishkoshimot, mert a Wakhan völgye, ahol átpillantva a folyón már látszik az afgán középkor és a tevekaravánok, az ide tartozik. Az útlevelek leadása után viszont kénytelenek voltunk szembesülni azzal, hogy csak egyikünknél van személyi is, így pedig a visszatérés Magyarországra problémás lesz.

Miután minden lehetséges megoldást végiggondoltunk, inkluzíve nekifutásból sorompóáttörés Hegyeshalomnál, arra jutottunk, hogy a White Stripes-koncerten elkérjük annak az ismerősünknek a személyijét, akinél szerencsénkre útlevél is volt, és legalább viszonylag hasonlított kettőnk közül a papírok nélkülire. Még nagyobb szerencsénkre az ő személyije legalább 15 éves volt, és a benne szereplő fotó tényleg bárki lehetett. Csak kicsit izgultunk a határon, a határőr viszont végül csak belepillantott a papírokba, így sikeresen tudtunk határt sérteni.

A követségen azt ígérték, hogy három nap alatt mindent elintéznek, mi inkább ráhagytunk még egyet, így csak péntek reggel vezettem ki megint Bécsbe, A követség kilenckor nyit, negyed tízkor csöngettem be, és tíz perc múlva már indulhattam is haza. Szemben a kirgiz tortúrával itt minden villámgyorsan ment, tudtak angolul, és még az elnökük arcképét is meg lehetett tekinteni egy elképesztően ízléstelen faliszőnyegen.

Bécsben még egy körünk lesz az összes vízum közül a legnehezebben megszerezhető üzbéggel, a kínait pedig már a budapesti nagykövetségen intézzük. Aztán pedig mehetünk is.