Hová mentek?
Üzbegisztántól Indonéziáig. Részletesebb útiterv az Útvonal menüpont alatt.

Miért?
Két éve találtuk ki, hogy meg kéne ezt csinálni. Ha már egyszer megengedhetjük magunknak, ennél jobban nem lehet pénzt elkölteni. Vegyünk helyette egy kisebb autót???

Mennyibe fog ez az egész kerülni?
Mindenki ezt kérdezi először. A tervünk az, hogy az út ideje alatt naponta ketten összesen átlagban száz dollárt költsünk. Nyilván lesz olyan nap Indonéziában, amikor nem lesz az húsz sem, amikor meg repülőjegyet veszünk vagy éppen Japánban vagyunk, akkor lényegesen több. Ehhez még hozzájön a repülőjegy oda, meg amit az utazás előtt el kell még intézni, felszerelés megvásárlása, vízumok, biztosítás, ilyesmi. Ezek az előzetes költségek valamivel egymillió forint alatt voltak, bocs, de nincs pontos lista minden zokniról. A visszautat pedig majd meglátjuk.

Honnét a fenéből van ennyi pénzetek?
Ez szokott lenni a második kérdés. Valamivel több, mint másfél éven át spóroltunk. Pontosabban nem spóroltunk, hanem minden pénzt, amit a rendes munkánkon kívül kerestünk, azt lelkiismeretesen félreraktuk. Írtunk útikönyvet, újságot, satöbbi. Aztán a végén már kénytelenek voltunk a rendes fizetésünket is beosztani, de szerencsére tényleg csak a végén. És egy kicsit segített a család is. Tisztában vagyunk azzal, hogy ezt nem mindenki engedheti meg magának, de például aki autót vesz meg hasonló értékű dolgokat, az akár erre is spórolhatna.

Mit fogtok csinálni? Nem fogtok unatkozni?
Megnézünk helyeket, csinálunk dolgokat helyeken, elutazunk egyik helyről a másikra. Megnézünk egy pagodát, búvárkodunk pár napot, kirándulunk a dzsungelben, jurtában lakunk, ilyenek. A hosszú buszutakat leszámítva nagyon reméljük, hogy nem fogunk unatkozni.

Mit gondoltok az utazás különböző alfajairól? Érdemes csak múzeumba járni, vagy jobb direkt elkerülni az összes nevezetességet?
Szerencsénkre az utazás sokféle módját próbáltuk már a világvégi hátizsákos szenvedéstől az ötcsillagos luxusnyaraláson át a szervezett, légkondis buszos, idegenvezetős turistaútig, és ezek alapján arra jutottunk, hogy mindegyiknek van előnye. A kényelem mindig jó, az sem rossz, ha az embernek egy idegen városban nem kell szállás után kutatnia, és persze annak is van varázsa, ha egyedül kell túlélni az ismeretlenben. Ami pedig lényeges, egyformán fontosnak tartjuk a régi kövek végigjárását és a helyi tévé varietéműsorainak megtekintését. Aki bármelyiket kihagyja, hülyén megy haza.

Szóval akkor oda mentek, ahova még fehér ember soha nem tette be a lábát?
Dehogy. A világnak már nagyon kevés pontja van, ahol nem lehet Coca-Colát kapni, és senki nem tudja a faluban, hogy ki az a Ronaldinho. Törekedni fogunk arra, hogy ne sokat időzzünk a turisták által legjobban megfertőzött helyeken, de nem gondoljuk, hogy bárhol mi leszünk Julianus barát.

És akkor mit vártok ettől az utazástól?
Azt, hogy ez lesz a legjobb dolog, amit valaha csináltunk. Semmiféle spirituális megvilágosodást meg egyéb marhaságokat. Egyszerűen csak nagyon jól akarjuk magunkat érezni.

Hogy tudjátok itthon hagyni a munkahelyeteket, a családotokat és Magyarországot?
Ezek nyilván elég nehéz döntések voltak, de azt gondoljuk, ekkora élményért megéri áldozatokat hozni. Dolgozni lehet majd eleget az utazás után is, a családunk megvár, Magyarországot pedig néha kifejezetten jó elfelejteni.

Mit visztek magatokkal?
Nem olyan sok cuccot, csak ami belefér egy nagy, egy közepes és egy kis hátizsákba. Itt a részletes lista.

Hogy tároljátok ezt a sok-sok élményt?
Van nálunk laptop és fényképezőgép. Az előbbivel írjuk ezt a blogot, az utóbbival meg fényképezünk. Írni tudunk, fotózni sajnos nem, majd meglátjuk, milyen lesz a végeredmény.

Hogy oldjátok meg út közben az anyagiakat?
Van nálunk több hitelkártya, valamennyi készpénz és utazási csekk. Pontos részletek itt.

Hogy fogtok közlekedni?
Alapvetően tömegközlekedéssel, ide értve a buszt, vonatot, iránytaxit, taxit, hajót. Pár repülőút is lesz ahol ésszerű, praktikus okokból és anyagilag egyaránt.

Nem féltek attól, hogy megölnek és kirabolnak benneteket valami idegen országban?
Nem. A világnak ez a része biztonságosabb, mint Nyugat-Európa. Aki nem csinál hülyeséget, annak nagyon nagy pechje kell, hogy legyen valami erőszakos bűncselekményhez.

Nem féltek attól, hogy összeszedtek valami betegséget, amitől szörnyű halált haltok?
Nem igazán. Ahova megyünk, ott nyilván sok a borzasztó betegség, de ezek jelentős részét el lehet kerülni a kellő óvintézkedésekkel, illetve alapvető szabályok betartásával. Csapvizet nem fogunk inni, nem létesítünk szexuális kapcsolatot egymáson kívül senkivel, meg még pár ilyen. Arra azért fel vagyunk készülve, hogy többször lesznek közepesen súlyos gyomorbajaink, és egyszer-kétszer talán valami komolyabb is. Viszünk magunkkal gyógyszereket, és kötöttünk egy elég komoly biztosítást is, ha esetleg minden kötél elszakadna.

Nem féltek attól, hogy egy autóroncsban vagy egy leesett repülőben végzitek? Esetleg egy kobra áldozataként?
Ha valamitől félünk, akkor leginkább ezektől, mert a balesetek ellen a legnehezebb védekezni. Viszont szerencsére ezeknek is a legkisebb a valószínűsége. Indonéziában, a havonta elsüllyedő kompok és leeső repülőgépek hazájában azért persze nem is olyan kicsi. Majd csak olyanra szállunk fel, ami működőképesnek tűnik, egyébként meg lehet értünk imádkozni.

Ártatlan leányként hogy lehet ezt az egészet bevállalni?
Nem nagy ügy, maximum a higiéniás környezet az, ami aggaszt, és hogy csak a szépészeti cuccaim töredéke lehet nálam.

Nem féltek attól, hogy megutáljátok egymást, vagy legalábbis egymás agyára mentek?
Együtt vagyunk több, mint három éve, csak nem pont most fogjuk megutálni egymást. Ráadásul eddigi tapasztalataink szerint utazás közben kevesebb a konfliktus, mint egyébként. Azért persze készülünk a legrosszabbra, benne van a pakliban, hogy ha már nagyon nem bírjuk elviselni egymást, mondjuk egy hétre különválunk.

Nem féltek attól, hogy amikor hazajöttök, nem lesz munkátok és egyébként is képtelenek lesztek visszailleszkedni?
Nem. Lehet, hogy hazaérkezés után nem fogunk tudni egyből munkába állni, de ez nem is lenne olyan nagy tragédia. Visszailleszkedni meg nem lesz nehéz, pont ugyanolyan lesz minden, mint ahogy itthagytuk, és mi sem fogunk megváltozni.

Miért az a neve ennek a blognak, hogy Khívától keletre?
Egyrészt mert jobb nem jutott eszünkbe, másrészt pedig mert amikor kitaláltuk, még azt hittük, hogy az üzbegisztáni Khíva lesz az utunk legnyugatibb pontja. Ma már tudjuk, hogy nem egészen, mert el szeretnénk jutni a szintén üzbég Nuqusba is, ami egy kicsit még nyugatabbra van, viszont a Nuqustól keletre sokkal hülyébben hangzik. És ne jöjjön azzal senki, hogy magyarul Hívának kellene írni, mert mi K-val fogjuk.