Igen, ahova megyünk, ott csúnyább betegségeket lehet összeszedni, mint Magyarországon. Ahol kosz vagy trópus van, esetleg mindkettő, ott bizony sok a kór. Ezzel kénytelenek leszünk együtt élni, és azt is elfogadjuk, hogy lesz pár nap, amikor egyáltalán nem leszünk jól. Még ha semmilyen kórokozó nincs a kajában, a szokatlan ételektől akkor is gyomorrontást fogunk kapni néhányszor. Szép lenne, ha nem, de inkább maradunk realisták, és méltósággal tartunk majd mindig magunknál néhány tekercs vécépapírt. Sőt, ha őszinték vagyunk, én így előre hajlandó lennék bevállalni valami kicsit komolyabb betegséget, ami akár antibiotikum-kúrát is igényel, ha cserébe megígéri a jóisten, hogy igazán nagy bajunk egyszer sem lesz.
Közepesen fatalista hozzáállásunk azonban nem jelenti azt, hogy nem teszünk meg mindent a bajok elkerüléséért. Indulás előtt például beoltattuk magunkat és kötöttünk biztosítást is. A különböző egzotikus oltásokat Budapesten már kizárólag a Gyáli úton, az Országos Epidemiológiai Központban lehet beszerezni, ahol meglehetősen vegyes tapasztalatokat szereztünk a szolgáltatásokkal kapcsolatban. Az rendben van, hogy minden drága, már azért is pénzt kérnek, hogy egyáltalán szóba álljanak az emberrel, az egyes oltások pedig nagyjából 4 000-10 000 forint között mozognak. Senkinek nem kötelező Thaiföldön meg Kubában nyaralnia, aki meg ragaszkodik hozzá, az fizessen csak szépen. A szakértelmetlenséggel viszont már volt egy kis problémánk.
Nekünk három oltásra volt szükségünk, miután meglepetésünkre kiderült, hogy Ázsiaban nincs is sárgaláz. Kaptunk kombinált Hepatitisz A és B vakcinát (illetve kettőt is, mert az ismétlő oltásért vissza kellett menni), tífusz ellenit, valamint a Dultavax nevűt, ami egyszerre véd a diftériától, a poliótól és egyben tetanusz is. Ezek beadása után pedig hosszas és meddő vitába kezdtem a magyar orvosi karhoz méltóan enervált és lekezelő nővel (a vékony, copfos az, tessék elkerülni) arról, hogy ahova mi megyünk, ott mi a helyzet a maláriával.
Az alapvető probléma itt az, hogy a világon többféle maláriát terjesztenek a szúnyogok, és ezek ellen különböző gyógyszerekkel lehet védekezni. A nő a Gyáli úton sokáig próbált meggyőzni, hogy Dél-Kína Yunnan nevű tartományába az Egyik kell, pedig én sejtettem, hogy a Másik, amit aztán az internet meg is erősített. Van, aki egyáltalán semmiféle malária-gyógyszert nem hajlandó szedni annak legendásan bizarr mellékhatásai miatt (hallucinációkig bezárólag minden), mi viszont bátrak vagyunk. Én már többször szedtem ezt a Lariam nevű szert, ami végül a kínai-burmai-thai-laoszi határvidéket és néhány egyéb pöttyöt leszámítva utunk során mindenhol hatásos védekezés lesz, és soha semmi bajom nem volt tőle. Orsi meg majd drukkol, hogy neki se legyen. (Na és az említett helyeken miért nem hatékony a Lariam? Mert itt az amerikai hadsereg illetve annak csicskásai évtizedekig szedték a szert, a malária kórokozója pedig okos, és megtanulta legyőzni.) Szerencsénkre van családtagunk a gyógyszeriparban, úgyhogy a 60 pirulányi Lariamért (kettőnkenk 30 hétre ennyi kell), végül még fizetnünk sem kellett.
A védőoltások persze mindentől nem védenek meg. Ott van például a japán encephalitis nevű, szintén szúnyog által terjesztett, Ázsiában egyre gyakoribb, nagyon csúnya következményekkel járó betegség (bénulás, halál), aminek a védőoltását Magyarországot egyáltalán nem, és Európában máshol is alig lehet beszerezni. Majd Kínában végiggondoljuk, hogy beadassuk-e, vagy bízzunk abban, hogy aki nem rizsföldeken és/vagy disznók közelében dolgozik, annak nagyon nagy pechje kell hogy legyen, hogy elkapja a kórt. Pláne a szárazabbik évszakban, amikor mi fogunk utazni. Ugyanez a helyzet a többi, rovarok által terjesztett betegséggel, például a dengue-lázzal is. Egyrészt reménykedünk, hogy nem csíp meg minket fertőzött állat, másrészt pedig van nálunk szúnyogirtó és –riasztó, szúnyogháló alatt alszunk majd, és vettünk egy-egy nadrágot és felsőt, ami szúnyogelleni izével van impregnálva. Nyilván paranoiásnak tűnünk, de ha ezzel hárommal több olyan napunk lesz, amelyiken lelki és szellemi erőnk teljes tudatában tudjuk élvezni a környezetünket, már megérte.
Természetesen viszünk magunkkal egy rakás gyógyszert is, a pontos listát itt végig lehet szenvedni. Amint világosan látszik, itt is túlbiztosítottuk magunkat, van, aki két aszpirinnel vág neki a világnak, mi inkább ruhából és egyéb, szükség esetén sokkal könnyebben beszerezhető dolgokból vittünk kevesebbet.
Elég sokat gondolkodtunk azon, hogy kössünk-e biztosítást, és ha igen, akkor milyet. Szemben az oltásokkal és a gyógyszerekkel, ez tényleg elég komoly költség, úgyhogy nem voltunk biztosak a dologban. Leginkább azért, mert amikor életemben egyetlen egyszer a világ egy tényleg nagyon szar pontján lettem nagyon beteg (41 fokos láz, vírusos mandulagyulladás az etióp-eritreai határnál), akkor eszembe sem jutott az egyébként meglévő utazási biztosításommal szarakodni. Örültem, hogy találtam egy segítőkész, angolul is beszélő orvost, és amire pénzt kért, azt inkább egyből kifizettem dollárban, mint hogy mindenféle papírfecniket lobogtassak az orra előtt.
Végül mégis kötöttünk biztosítást, de ha szűkebben álltunk volna anyagiakkal, akkor azért erősebben meggondoltuk volna. Az gyorsan kiderült, hogy a magyar biztosítók utazási biztosításai a pofátlannál is drágábbak, így végül a World Nomads nevű cégnél kötöttünk ki. Náluk egy hónap kijön nagyjából 15 000 forintnyi euróból, és cserébe egész színvonalas szolgáltatást nyújtanak, például a hulláink hazaszálításának költségeit is száz százalékban fedezik. 250 000 euróg állják a kótházi számlákat, az alapvető fogorvosi ellátást és 800 euróig poggyászt is biztosítanak, ami kettővel megszorozva azt jelenti, hogy ha mindkettőnk hátizsákját ellopnák szőröstül-bőröstül, a laptopot leszámítva mindent újra meg tudnánk venni.
Ja, és indulás előtt leellenőriztettük a fogainkat és Orsi elment az összes kötelező, és nem kötelező szűrővizsgálatra. Nagyon-nagyon reméljük, hogy ennyi elég lesz.
