HTML

khívától keletre

"Ejha!" - Frei Tamás

"Tyű!" - Vujity Tvrtko

"Aszta!" - Chrudinák Alajos

"Fúúúú!" - Kepes András

Szerinted hova menjünk legközelebb? Tippeket, trükköket, tanácsokat és gyakorlatilag bármi hasznos egyebet küldj nekünk a khivatolkeletreKUKACgmail.com cimre!

naptár

április 2024
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30

linkblog

Megtisztult testben megtisztult lélek

2008.05.31. 15:32 |  imecs + bede

Azt hittük, Japán majd egyből letépi a fejünket a sok robottal és neonnal. Ehhez képest megérkezésünk a Kansai nemzetközi repülőtérre, majd betömegközlekedésünk Oszakába egyáltalán nem volt valami nagy szám. Sanghaj után az ember már nem esik hasra, ha a terminálok közt vezető nélküli vasút közlekedik, a HÉV-jegyet pedig automatából lehet vásárolni. Sikeresen megtaláltuk a szállásunkat, könnyek közt köszöntöttük expedíciónk ideiglenes harmadik tagját, Tamást, nyugtáztuk, hogy otthon nem történt semmi érdekes, majd gyorsan elkezdtük élvezni a civilizáció olyan kényelmeit, amelyektől egészen elszoktunk az utóbbi kilenc hónapban.

Sokáig nem tudtunk betelni például azzal a csodával, hogy Japánban a csapokból olyan víz folyik, amivel nem csak kezet és retkes lábat lehet mosni, hanem simán meg is lehet inni. Az sem volt semmi, hogy szobánkban az ágyneművel kapcsolatban fel sem merült, hogy esetleg közelebbről meg kellene vizsgálni a rajta éktelenkedő foltokat, vérről vagy valami még ijesztőbbről van-e szó, hiszen egyáltalán nem is voltak rajta foltok. Hiába nézett ablakunk egy forgalmas sínpárra, mégis édesdeden tudtunk szobánkban aludni, egyrészt mert a vonatok nem olyan hangosak, másrészt pedig mert itt a nyílászárókat bizony tisztességesen hangszigetelik. Szinte sírva csukogattuk és nyitogattuk ablakainkat, és hitetlenkedve konstatáltuk, itt egy bezárt ablak megálljt parancsol a zajnak. Manilában, Saigonban és Yangonban valószínűleg senki nem hinné el, hogy ilyen csoda egyáltalán lehetséges.

Oszakában nem csak rég elfeledett otthoni életünk darabjaival találkoztunk újra, hanem néhány igazi újdonsággal is. Mindenek előtt súlyos italautomata-addikcióval ajándékoztuk meg magunkat. Japán tele van ezekkel a gépekkel, hét-nyolc gyakoribb modell ismétlődik, ezek mindegyikéből húsz-harmincféle üdítő, sör, kávé, beazonosíthatatlan löttyök, esetenként pedig égetett szesz is kapható, a választék tehát megunhatatlan. A harmadik-negyedik nap után egyre nehezebb az automaták előtt álldogálva döntést hozni, rendületlenül haladjunk tovább a még bizarrabb színű és ízű italok felé, vagy az imént felfedezett kedvencekből igyunk még egyet.

Az italautomatáknál pedig már csak egy lenyűgözőbb és megunhatatlanabb gép van nem csak Japánban, hanem széles e világon, nevezetesen az országban a leglepukkantabb helyeket leszámítva minden vécén megtalálható, többfunkciós ülőke. Nem túlzás kijelenteni, hogy Japánban ezeknek az alkalmatosságoknak köszönhetően a mellékhelyiségek gyakorlatilag szórakozóhelyként is funkcionálnak, ahol tíz-tizenöt felhőtlen percet simán el lehet tölteni a gombok nyomogatásával, természetesen az egyéb elintéznivalókra szánt idő felett.

Az élmény azzal kezdődik, hogy a japán ülőkék fűtöttek, így nem kell tartani attól az igen kellemetlen érzéstől, amikor egy téli reggelen a klozetra álmosan kibotorkáló, a paplan alatt melegen tartott popsi találkozik a hideg, kegyetlen és barátságtalan műanyaggal. Itt erről szó sincs, japán vécére leülni olyan, mint szerető édesanyánk ölébe, és mintha ezek a távol-keleti klozetok is ugyanazt mondanák, mint a gondoskodó szülő: gyere gyermekem, most megkakiltatlak.

Az ülőke melletti karfán kialakított irányítóközpont segítségével a jóérzés tovább fokozható. A „spray“ feliratú, a könnyebb érthetőség kedvéért egy formás popót ábrázoló piktogramot viselő gomb megnyomásával indítható el az a vízsugár, amely az ülőkén trónoló személy fenekét hátulról megtámadva tisztítja azt ki alaposan. A vízsugár erőssége egytől ötös fokozatig állítható, az utóbbival a legmakacsabb szennyeződés is eltávolítható, viszont cserébe eléggé csiklandoz. A „bidet“ feliratú, szökőkutat ábrázoló gomb elsősorban nőnemű látogatók higiénés igényeit hivatott kiszolgálni, ám férfiként sem kell szégyenkezni, ha néhány stratégiailag célzott lövéssel megmasszírozzuk a megmasszírozandót. Természetesen ez a vízsugár ereje is állítható. A következő, hangjeggyel megjelölt gomb megnyomásával a lehúzás hangját reprodukáló felvételt indíthatunk be, így palástolva a kíváncsi külvilág elől a fülkében zajló eseményeket. A hangerőt persze lehet finomhangolni. Végül pedig a jobb modelleken van még egy gomb, amelynek segítségével meleg fuvallatot irányíthatunk a sok vízsugártól nedvesen csöpögő fenekünkre, így előzve meg alsóneműnk felesleges átnedvesedését. Tádzsikisztánban ebből az egészből egy büdös szót sem hittünk volna el, sőt, még azt sem, hogy a világon léteznek mellékhelyiségek, amelyekben akkor is van vécépapír, ha nem magunk visszük oda.

Az órákig tartó terápiás kezelések mellett jutott időnk Oszakára is, a Tokió mögötti másodvonalbéli japán városok élharcosára. És még mindig nem értettük, mi itt az annyira elsöprően lenyűgöző. Nagy épületek és neonreklámok vannak, de egyáltalán nem olyan léptékben, hogy az Hongkong és Sanghaj, vagy akár Peking és Párizs után olyan nagyon mellbevágó legyen. Annak ellenére, hogy a varázsütés elmaradt, Oszakát azért nagyon tudtuk élvezni. Kihagyhatatlan látnivalók itt nincsenek, a japán hétköznapok olyan kellékei, mint a színes egyensapkában kiránduló óvodások, az este tizenegykor részegen a metró felé botorkáló, makulátlan öltönyt viselő férfiak, valamint a borzasztóan hülyén és borzasztóan drágán öltözködő tinédzser lányok azért kellőképpen szórakoztatóak.

Az is nagyon érdekes volt, hogy míg például Hongkong az ezerféle kisebbségével hangsúlyosan kozmopolita, és valahol Sanghaj, Bangkok és a többi trónkövetelő, ha néha nevetséges következményekkel is, de szintén az próbál lenni, Oszakában a nagyvilágiságnak nem sok nyomával találkoztunk. Hongkongra a legmagasabb fokú elismerésként azt szokás mondani, hogy tisztára New York, Oszakáról viszont ez egészen biztosan senkinek sem jutna eszébe. Néhány oldalról ugyan ázsiai, például a milliónyi éttermével és a metrón magukba zuhanva, a külvilágot teljesen kizárva alvó utasokkal, valamint a szórakozónegyedben észrevett, óriási patkánnyal, összességében azonban mégis alapvetően más, mint bármi. Ez a másság lehet a japánság lényege, és hogy ez milyen nagyszerű, fantasztikus, csodálatos és megfizethetetlen dolog, arra a második napunkon, az Oszakából másfél órás vonatozással elérhető, Himeji nevű kisvárosban ébredtünk végül rá. A vonatút során a sínek mellett pontosan két darab szemetet sikerült egyébként észrevennünk.

Himejiben áll a legépebben megmaradt középkori japán vár, ám ez még kevés lett volna a megvilágosodáshoz. Az ehhez vezető úton még az oszakai pályaudvar információs pultjában dolgozó hölgy indított el minket képletesen és a szó lehető legszorosabb értelmében is. Egyrészt mert nála vettük meg a három napos, a környék majdnem minden tömegközlekedési eszközére érvényes bérletet, másrészt pedig mert lefegyverző modora csak úgy cirógatta a lelkünket. Azt az országban töltött első két órában észrevettük, hogy a japánok, ha akarnak, márpedig ha megkérik őket, akkor általában őszintén akarnak, elképesztően segítőkészek tudnak lenni. A hölgy a pult mögött ezt a segítőkészséget azonban olyan kedvességgel és hatékonysággal párosította, hogy mi olyannal még nem nagyon találkoztunk. Hét nyelven beszélő elővárosi magasvasút építéséhez elég egy kifogyhatatlan pénzeszsák, ilyen emberek kineveléséhez viszont nem.

Himeji vára volt az első Nagy Nevezetesség, amihez Japánban szerencsénk volt, és bőven felül is múlta várakozásainkat. A várdombot körülvevő parkban találkoztunk először a japán kertépítészet nagyságával, ami az egyetemes emberiség olyan vívmánya, hogy még mi is direkt egy külön bejegyzést fogunk írni róla. Magában a várban pedig az derült ki, hogy nincs a világnak még egy nemzete, amely úgy tudna vigyázni a múltra és a szépre, mint a japán. Pedig olyan evidens, hogy hova nem illik ízléstelen szuvenírboltot és italautomatát rakni, máshol mások mégsem képesek türtőztetni magukat. Himeji várában viszont semmi nem volt, ami nem illett oda, az épület maga pedig olyan tökéletes, ám mégsem IKEA-tökéletes állapotban van, hogy az ember azt sem tudja, harakirit kövessen el benne vagy ikebanát.

A megvilágosodás pillanata végül a vár felkeresése után, a pályaudvar melletti bevásárlóközpont alagsorában, az élelmiszer-osztályon jött el mindhármunk számára. A lehengerlő udvariasság, a rajongás a szépért itt állt össze csodálatos egységgé a japánok minden részletre kiterjedő igényességével és perfekcionizmusával, aminek legszebb példája talán az volt, hogy a halas pultból egyáltalán semmiféle halszag sem áradt. Pedig alkar-hosszúság polipcsápok is voltak a jégen, mégsem fedeztük fel a büdös leheletnyi nyomát sem. Láttunk viszont helyette több tucat pultot ékszer-gazdagsággal kidolgozott édességekkel, kisplasztikaként is simán helyt álló, márványos marhahús-darabokkal, valamint a japán zöldséges-közhellyel, a száz dollárért árult dinnyével. Az élet olyan pillanata volt ez, amely minden védőruhánkat letépte, mi pedig meztelenül és apróra összezsugorodva zokogtunk: soha nem leszünk érdemesek erre a tökéletes világra. Ommmmmmmmmmmmmmmmmmmmm.

Azt a kellemetlen tényt leszámítva, hogy Japánban minden elképesztően drága – de csak Ázsia többi részéhez képest, Nyugat-Európához viszonyítva már egyáltalán nem olyan tragikus a helyzet, ahogy azt majd szintén ki fogjuk fejteni egy bejegyzésben -, sehol máshol sem ilyen kényelmes és kipárnázott élmény turistának lenni. Persze, vannak Japánnak és a japánoknak kellemetlen jellemvonásai is szép számmal, de mivel mi se nem ausztrál hadifoglyok vagyunk Borneón 1944-ben, se nem magukat halálra dolgozó kishivatalnokok, se nem megerőszakolt iskoláslányok, ezeknek még a nyomával sem találkoztunk. A megvilágosodáshoz mindössze két nap kellett, a dolgok pedig csak még jobbra és jobbra fordultak innentől kezdve.

komment

Címkék: japán úton

süti beállítások módosítása