- Mianmarban ketten összesen naponta átlagosan 67,9 dollárt költöttünk. Meg lehetett volna oldani ennél sokkal kevesebből (napi 50, sőt, akár 40 dollárból is), ha a) nem megyünk el Mrauk U-ba és a dolgozó elefántokhoz Taungoo mellett b) nem repülünk hanem buszozunk az Inlétől Ngapaliba és c) nem megyünk el az ország legdrágább éttermeibe.

- Mianmar jelentős része hermetikusan el van zárva a külföldiek elől. A junta szerint az ő biztonságuk érdekében, mert a zárt területeken terroristák és gerillák tevékenykednek. Ez részben igaz, csak még annyit kell hozzátenni, hogy ezeken a vidékeken vannak a kormány által működtetett koncentrációs- és kínzótáborok, itt vannak az állami mákföldek, itt hajtják ki a falusi gyerekeket az aknamezőkre felrobbanni, itt erőszakolják meg a kormánnyal szembeszállni merő kisebbségek asszonyait és leányait, és itt történik minden olyasmi, ami a világon máshol csak a Kongó dzsungeleiben, Darfúrban, Csecsenföldön és még néhány hasonlóan szerencsétlen helyen szokott előfordulni.
- Szinte minden mianmari férfi életében legalább kétszer bevonul szerzetesnek. Egyszer 7, egyszer pedig 21 éves kora körül. Sokak számára ez nyilván inkább társadalmi kötelezettség, mint belülről fakadó hit, úgyhogy láttunk a motorbiciklije mellett lazán cigiző szerzetest is. Nagyon sok mianmari nő vonul be egy időre apáca-kolostorba, de tőlük annyira nem várják ezt el, mint a férfiaktól.
- A mianmari kutyák ugyanúgy buddhisták, mint gazdáik. Közép-Ázsiában csak óriási pszichopatákkal találkoztunk, itt viszont minden eb sovány, szerény és soha nem ugat.
- Mianmarban szinte sehol nem találkozni a vezér (Than Shwe tábornok) és közvetlen beosztottainak képeivel. Néha az esti híradóban felbukkannak, de egyébként a hatalomnak nincs olyan egyértelmű arca, mint diktatúrákban lenni szokott.

- Szinte minden mianmari nő és gyerek arca thanakával van bekenve. Ez egy speciális fa kérgéből készített krém, ami egyszerre véd a naptól és táplálja a bőrt. Ettől mindenkinek sápadt, sárgás arcbőre lesz.
- Az Ázsia-szerte népszerű horogkereszt-szimbólum Mianmarban elsősorban motorbicikliken és bukósisakokon tűnik fel, és elvileg szerencsét kell hoznia viselőjének. Az országot valószínűleg ugyanazok a gyártók látják el matricákkal, akik a nyugati neonácikat, így sok a szabályosan piros körben lévő fekete horogkereszt. Az izraeli turisták imádják ezeket fényképezni.
- Mianmarban az utcán nagyon kevés egyenruhát látni, ami egy paranoid katonai diktatúrától azért meglepő. Az országot járva viszont gyakran lehet találkozni több tucat kamionból álló, csapatszállító konvojokkal, és a laktanyák is elképesztő méretűek.
- Mianmarban (illetve legalábbis Yangonban) lehet Economistot és még néhány nyugati lapot kapni, és valamiért olcsóbban mint bárhol máshol a világon. Az országgal foglalkozó cikkeket persze azért gondos kezek előre kitépik az árusított példányokból.

- Mianmarban a férfiak és a fiúk jelentős része nem nadrágot hord, hanem longyit. A longyi egy nagyon bő derekú szoknya, amit a csípő felett kell jó nagy csomóban összefogni. Szükség esetén (patakban gázolás vagy focimeccs), a longyiból könnyen rövidnadrág képezhető, egyszerűen csak a comb alatti részt kell összefogni, a lábak között hátrarakni és fenék felett bedugni a szoknya derekához.
- Ha egy mianmari férfinak piszoárnál kell pisilnie, nem letolja a longyit, hanem felhajtja.
- A britektől örökölt iskolai egyenruha részeként a fehér inghez a fiúk sötétzöld longyit hordanak.
- A New Light of Myanmar című hivatalos újságnál súlyosabb angolul nem létezik.
- Mivel Mianmar ellen szigorú gazdasági embargó van érvényben, az országban semmilyen nyugati termék nem kapható. Elvileg. Valójában persze szinte minden kapható a Coca Colától a Nokia mobiltelefonokig, csak Thaiföldről vagy Kínából csempészik be. Viszont a csempészáru nagyon drága, egy doboz kóla a közértben is majdnem egy dollár, tehát drágább, mint Magyarországon. A Coca Cola Lightot pedig nehezebb lehet behozni, mert általában kétszer olyan drága, mint a sima.
- A közhiedelemmel ellentétben Myanmar fővárosa nem Rangoon, de még nem is Yangon. 2006 óta ez a cím az addig Pyinmanaként ismert, ma Naypyitaw nevű városé. Ide turista nem teheti be a lábát, a junta pedig állítólag azért költözött ide, a szárazföld belsejébe, mert attól féltek, hogy egy esetleges amerikai támadás esetén Yangon túlságosan sebezhető lenne.
- A mianmari kóla, a Star Cola egészen sikeresen hasonlít a Cocára és a Pepsire, csak egy kicsit édesebb. Az iráni ZamZam Cola ízének ismeretében pedig ez nem kis teljesítmény.
- Kevés olyan reménytelen ország van internetileg, mint Mianmar. Egyrészt Kínához hasonlóan itt is számtalan oldalt eleve kizár az állami tűzfal (például a Hotmailt és a Gmailt). Másrészt pedig a két legnagyobb városon, Yangonon és Mandalay-en kívül sehol sincs megbízható kapcsolat. Normális sebességű viszont még ebben a két városban sem nagyon. Ennek ellenére sok az internetkávézó, tele csetelő tinédzserekkel és szerzetesekkel. Mi olyat máshol a világon még nem láttunk, hogy valaki nyilvános gépről pornót nézeget, de egy mandalayi netcaféban ilyet is sikerült. Néhány tinédzser fiú vidáman böngészte a pedofil pornó határát súroló oldalakat, egyáltalán nem törődve azzal, hogy a monitorjukat az egész terem látta.
- A yangoni reptér felé vezető út mentén van egy óriási villa, amelynek kertjében két Ferrari is áll, egy sárga és egy piros.

- A bamar ábécé az egyik legszebb a világon, csupa görbe az egész.
- A gazdasági embargónak köszönhetően Mianmarban semmilyen külföldi bank nem működik. Belföldi bankok fiókjait ugyan láttuk, ám mindig, mindegyik zárva volt. Az országban néhány luxushotelt leszámítva a hitelkártyák is teljesen használhatatlanok, így aki ide utazik, az kénytelen készpénzre hagyatkozni. Sok szolgáltatás (belépők, repülőjegyek, egyes szállodák) eleve csak dollárban fizethető ki. Nem sikerült rájönnünk, hogy ennek mi értelme van, de Mianmarban csak a tökéletes állapotú, tintafolt- és gyűrődésmentes dollárokat fogadják el. És ezt majdnem mindenki halál komolyan is veszi, volt, ahol két húszdolláros bankjegyünket is visszadobták, pedig mi meg mertünk volna esküdni, hogy nincs rajtuk semmi hiba.
- Az 1988-as, vérbe fojtott kormányellenes felkelés után a Mianmart irányító junta rájött, hogy felesleges oktatással fárasztani az ország fiataljait, akik aztán egyetemistaként hajlamosak az utcákra vonulni. Ezért megszüntették az ingyenes iskolai oktatást.
- A nép központilag elrendelt butításának részeként Mianmarban nincsen közkönyvtár-rendszer, viszont a világon kevés helyen olcsóbb az égetett szesz, mint itt. Két deci viszkit egy dollárnál kevesebbért lehet megvenni a boltokban.
- Az angol gyarmati örökség eredményeként Mianmar teljesen megdöbbentő pontjain is bele lehet botlani tenisz- és golfpályákba. És nagyon sokan tudnak nagyon jól angolul.
- Mivel a kommunikáció veszélyes lehet a hatalomra, minden bizonnyal a világon Mianmarban a legdrágább a mobiltelefon-előfizetés. A SIM kártyáért 1500 dollárt kell fizetni. A 2007 szeptemberi zavargások eredményeként a mianmari tábornokok épp most döntötték el, hogy a parabolaantennák után fizetett éves adót 5-ről 800 dollárra emelik, valamint az is tervbe van véve, hogy ezentúl minden tévékészülék után is évi 1000 dollárt kelljen fizetniük a szállodáknak.
- Mianmarban egy használt, huszonöt éves, vacak állapotban lévő Toyota Corolla 30 000 dollárba (6 millió forintba) kerül. Nyugatról az embargó miatt nem érkezhetnek autók, a keleti kínálatot a tábornokok tartják a kezükben, ők meg nem szeretnék, ha a lakosság csak úgy szabadon furikázhatna fel és alá.
- A mianmari férfiak választott kábítószere a bételdió. Mindenki ezt rágja, aminek következményeként az utcákat vörös köpetek borítják, a lakosság jelentős részének pedig olyan rohadtak az ínyei, hogy inkább elfordultunk, amikor mosolyogtak.
- Mianmarban halálosan komolyan veszik, hogy buddhista szent helyeknek még a közelébe is csak mezítláb szabad menni. Viszont azzal nincs gond, ha valaki mezítláb áttol egy motorbiciklit valami kolostoron.

- A menő mianmari fiatalok optikailag szörnyen feltuningolt régi dzsipeken száguldoznak.
- A mianmari junta csak a kilencvenes években váltott szocializmusról a kapitalizmus valami különösen kleptokratikus modelljére, és a vörös csillagokat sok épületről máig nem szedték le.
- Akárcsak az összes többi vallás hívői, a buddhisták is mindent megtesznek, hogy valahogy kicselezzék a szigorú szabályokat. A buddhista szerzeteseknek például déli 12 után nem szabad táplálkoznia, viszont mivel a szabály csak a rágást tiltja, a nyelést nem, az olvadós cukorkákból délután is bármennyit lehet zabálni a kolostorokban.
- Mianmarban néhány, a juntához közel álló figura által birtokolt gyárat leszámítva sehol sincs megbízható áramszolgáltatás. Még a két legnagyobb városban, Mandalayben és Yangonban is gyakran sötétül el minden. Emiatt aki csak megengedheti magának, tart a garázsban egy jó hangosan berregő generátort. Közvilágítás a legnagyobb városokban is csak a főtéren és a környező utcákban van, közepesnél kisebb városokban pedig este tíz után már csak gyertyák fényeit látni.
- Minden nehézség ellenére a mianmariak a világ legkedvesebb népei közé tartoznak, még olyan szakmák képviselői is képesek önzetlenül segítőkészek lenni és mosolyogni a turistára, mint a taxisok és a szuvenírárusok.
- Mianmarban az emberek nem sárgák, hanem inkább barnák, és a vágott szem sincs nyomasztó többségben.
- A mianmariak imádnak gitározni és énekelni, és minden alkalmat meg is ragadnak szenvedélyük szabadon eresztésére.
- A világon Mianmarban a legmagasabb az egy főre jutó sportújságok száma. Tetszőleges yangoni újságosnál egyszerre mindig legalább tíz lap kapható, címlapon mindenféle európai, többnyire angol focistákkal.
- Mivel az albínó elefánt birtoklása errefelé egy egész ország számára garantálja a jólétet, a 16. században volt egy burmai-thai (illetve akkori nevén sziámi) háború, amit egy darab fehér elefántért vívtak.

- A spanyol inkvizíció mindennapjai is elég messze álltak Jézus tanításaitól, de amit a mianmari junta művel a buddhizmussal, az talán példa nélküli a vallások kifacsarásának évezredes történetében. Mi semmiféle magyarázatot nem tudunk adni arra, hogy egy olyan országban, ahol kolostorok vannak tele háziállatokkal, mert az emberek inkább boldog életet akarnak nekik, mint a vágóhidat, szóval hogy egy ilyen országban hogy történhet annyi vérontás, mint itt. A junta erőszakos térítésének eredményeként ma már a lakosság egy része – annak ellenére is, hogy a szerzetesek jó része mindig az újra és újra letört ellenzéki megmozdulások első vonalában van – a buddhizmust is csak az elnyomó hatalom egyik csápjának látja. Azt meg külön utálják, amikor a városban teljesen feleslegesen felépített háromszázadik sztúpa aranybevonatát velük fizettetik ki. A buszokon Buddhás videókat lehet nézni, a mozikban pedig „Buddha tanításaira építő“ filmeket játszanak (vagy bollywoodiakat vagy amerikai akciófilmeket).
- Az agresszív buddhizmus már akkor működött, amikor a junta még a szocializmussal próbálkozott. Így születtek olyan csodálatos, bár talán Marxhoz nem egészen hű jelmondatok, mint például „előre a szocialista úton a nirvánába“.
- A mianmari emberek megdöbbentően nyíltan merik hangoztatni a véleményüket országuk állapotáról. Lehet, hogy csak ismerősökkel és a turistákkal ilyen nyíltak, mert azok úgysem besúgók, de egy olyan országban, ahol a falnak is füle van, igenis bátorság azt mondani, hogy „I hate this government“. Pedig ezt szinte mindenkitől hallottuk, akivel öt percnél tovább beszélgettünk, a többség pedig lelkesen sorolta a tábornokok bűneit, elsősorban az ország javainak elherdálását saját bankszámláik javára. Nyilván mindenki tud az ennél is súlyosabb bűnökről, a koncentrációs táborokról, a szexrabszolgának elhurcolt nőkről, de ezekről szégyenükben inkább nem beszélnek. A bátorság nem lesz elég a junta elzavarásához, de ahhoz képest, hogy a szintén elég rohadt Üzbegisztánban semmiféle az ellenzéki hang nyomával sem találkoztunk, ez azért reményre legalább okot ad.

- Mianmar sok szempontból a legszörnyűbb hely, ahol valaha jártunk, és amíg nem megyünk el Észak-Koreába vagy Afrika közepének valami különösen sötét bugyrába, nem is fogunk rosszabbat látni. Kínából érkezve különösen szomorú volt, hogy míg ott, ahol szintén szigorú diktatúra van, a hatalom legalább ad valamit a lakosságnak a kussolásért cserébe (nevezetesen pénzt), addig a mianmariaknak az elnyomáson kívül nem jut semmi. Pedig az akkori Burma a második világháború után remek lehetőségekkel startolt, és természeti kincseinek, turisztikai potenciáljának köszönhetően simán tarthatna ott, mint a ma már nagyjából ötven évvel előtte járó Thaiföld. Észak-Korea példája egyébként pont azt mutatja, hogy megéri aljas kis zsaroló, atombomba-kotyvasztónak lenni, mert legalább velük foglalkozik a világ. Mianmar viszont senkit nem érdekel, és amíg a kínaiak üzletelnek a juntával, addig nincs sok esély a változásra. Talán a világ akkor segíthetne a legtöbbet ezen a szerencsétlen országon, ha az amerikaiak megértetnék a kínaiakkal, hogy egy szabad Mianmarból ők is többet profitálhatnának anyagilag. Építhetnék ők a tengerparton a luxushoteleket, a mobiltelefon-hálózatot, meg amire még egy normális országnak szüksége lehet. Viszont az a baj, hogy valószínűleg – és ez az egyetlen dolog, amiben a tábornokoknak igaza van – Mianmar már csak ilyen diktatúrában létezhet, mint ország. Amikor az angoloktól elnyerték a függetlenséget, a bamar többség megígérte a lakosság egyharmadát kitevő kisebbségeknek, hogy ha egy évtized után nem tetszik nekik a közös lét, szabadon kiléphetnek az országból. Ebből természetesen semmi nem lett, és az évtizedes elnyomás után nyilván a kisebbség már egy szavát sem hiszi el a többségnek, és ha tényleg szabadon választhatna, azonnal leválna Mianmarról. A bamar többséggel szembeni bizalmatlanság legbiztosabb jele egyébként, hogy a kisebbségi férfiak mind meg vannak győződve, csak azért olyan béna a mianmari fociválogatott, mert a shan, karen, rakhaing, mon, kayah és még több, mint száz etnikum spílereinek beválogatását központilag tiltják.