Két hónappal indulásunk előtt írtam egy bejegyzést arról, hogy az utazással kapcsolatban mitől félek a legjobban. Így másfél hónappal a hazaérkezésünk után visszaolvasva ezek nagyobbik része teljesen alaptalan volt. Az emberi természet olyan, hogy ha megéri, mindent képes megszokni. Vagy legalábbis majdnem mindent. Vegyük csak végig ezeket az indulás előtti félelmeket.

1. Mi van, ha végig hasmenésem lesz? És nem a saját tiszta vécémen kell ezt végigszenvednem, hanem egy sötét budiban, valahol Dél-Kínában.
A hasmenés nekünk csak az elején volt probléma, amíg át nem állt a szervezetünk egy másik baktériumkészletre. Kinában speciel pont semmi bajunk nem volt. Közép- Ázsiában viszont nem találkoztunk olyan utazóval, akinek nem lettek volna gyomorbántalmai és ne fogyott volna két hét alatt öt kilót. Egyébként az átállás akkor is probléma, amikor az ember hazajön. Enyhébbek a panaszok, de azért tudnánk mesélni. 

2. Mi van, ha idegesíteni fog, hogy esélyem sem lesz jó nőnek lenni hosszú hónapokon keresztül? Elég nehezen képzelem el az életet úgy, hogy három bugyi, két póló és egy szandál meríti ki az öltözködés minden örömét.
Ez egy percig sem zavart az egy év alatt. Legtöbbször szívesebben lettem volna még kevésbé nő, de sajnos akárhogy is próbálkozik az ember, európaiként még a legnagyobb férfipólóban sem tud teljesen elbújni. Az pedig nagyon meglepett, hogy mennyire kiölte belőlem az öltözködési igényeimet az elmúlt egy év. Szoktam persze tiszta ruhát felvenni, de már egyáltalán nem érdekel, ha két nap egymás után ugyanaz van rajtam.

3. Hogy fogom tudni megoldani a napi arcmosást, tonikozást, ránctalanítást, testápolást és minden olyasmit, amit itthon is túlzásba viszek, de elválaszthatatlan tőlem tízéves korom óta? Ja, és a hajam. Hogy fogom kibírni fodrász nélkül? Sajnos én minden vagyok, csak nem hippi.
Az arcápolás tényleg probléma. Főleg száraz bőrrel, mert azt muszáj krémezni. De ennyivel nagyjából ki is merült az egész szépségápolás. Kibirtam, de azt nem mondanám, hogy hazajövetelkor nem esett jól tisztességesen bevásárolni. Fodrász nélkül is van élet, bár ha frufruval indulunk el, és itt szólnék, hogy ezt semmi esetre se tegyük, akkor muszáj valami megoldást találni. Vigyünk például sok hajpántot.

4. Mi van, ha nem lesz munkám, amikor hazajövünk? Két állással és jó fizetéssel ez igenis fontos kérdés, még akkor is, ha mindenki azt mondja, hogy nem fog érdekelni a harmadik hét után.
Ez valós problémának bizonyult, és még a negyedik hónap után is voltak napok, amikor ezzel foglalkoztam. Kevés munkaadó tűri el Magyaroszágon, hogy csak úgy lelépjen az ember egy évre utazgatni. Ezért nem árt bebiztosítani magunkat, és már útközben nézelődni, hogy mit lehetne kezdeni hazajövetel után. Egyébként pedig simán lehet, hogy egyáltalán nem azt akarjuk majd hazajövetel után csinálni, mint amit előtte. Velem például ez történt. 

5. Mi van, ha ott akarok maradni? Ha egy csendes-óceáni szigeten egyszer csak rájövök, hogy engem egyáltalán nem érdekel se Budapest, se karrier, se semmi és eszemben sem lesz hazajönni?
Ez párszor felmerült, de azért nem komolyan. Mióta viszont hazajöttünk, folyamatosan visszavágyok. Ha tehetném, most indulnék megint.

6. Mi van, ha megunjuk egymást? Nehéz elképzelni, hogy hosszú hónapokig ketten leszünk összezárva. Ha annyira besokallunk, hogy csak a kedvenc filmünk, sok bor és pizza segítene, de ezekre esély sem lesz, akkor ezt hogyan fogjuk lereagálni?
Erről kérdeztek a legtöbben utólag is. Vannak, akik nem bírják hosszú távon elviselni egymást, nekünk ez nem okozott gondot. Az biztos, hogy ilyen helyzetben haragot tartani tilos, mert az egész utazás értelmetlenné válik, ha két ennyire egymásra utalt ember napokig utálja egymást. Voltak mindeféle tervek, hogy mit csinálunk majd, ha megunjuk egymást, hol válunk el és mennyi időre, de az a helyzet, hogy tizenkét hónap alatt három óránál hosszabb ideig egyszer sem voltunk egymástól távol. Az sokkal rosszabb, hogy milyen elképesztő ragaszkodás alakul ki egy ilyen év után. Ahhoz kell visszaszoktatnunk magunkat, hogy egyedül is képesek vagyunk alapvető funkciókat ellátni és adott esetben döntéseket hozni, anélkül, hogy felhívjuk a másikat percenként telefonon.

7. Mi van, ha minden óvintézkedés ellenére, mégiscsak sikerül beszerezni egy durvább betegséget?
Semmi komoly nem történt, megúsztuk egy tüszős mandulagyulladással. A betegségeknek szerintem eleve elég kicsi az esélye, ha beoltattuk magunkat és egy kicsit észnél vagyunk. Akkor már sokkal valószínűbb, hogy meghalunk valamilyen buszbalesetben. Az ellen meg úgyis szinte lehetetlen védekezni.

8. Mi van, ha történik itthon egy családtagommal/barátommal valami, én pedig több ezer kilométerre leszek Magyarországtól? Mondjuk ez most is létező para, hiszen a szüleim régóta külföldön élnek, na de legalább Európában.
Megtörtént, de túl vagyunk rajta. Azzal nyugtattam magam, hogy ha otthon lettem volna, akkor sem tudtam volna megelőzni.

9. Ha folyamatosan vásárolnék, mert hát miért pont ott nem akarnék vásárolni, akkor mi lesz? Ha minden országból hazavinnék egy kézi szövésű szonyeget, vagy valami egyéb, létfontosságú tárgyat, ami egy életre arra az országra emlékeztetne, de mégsem tehetem, mert nem cipelhetem tovább magammal még hónapokig? Vajon ezen mennyit fogunk veszekedni?
Ez a legnagyobb szívfájdalmam. Se kirgíz szőnyeg, se vietnami textil, se semmi. Egyszerűen muszáj meghúzni a határt mindjárt az elején. Nem lehet úgy utazni, hogy a hátizsák egyik felében burmai fafaragás, a másikban pedig kínai porcelán van. Abból a pénzből pedig, amibe mindezek hazaküldése került volna, inkább utaztunk.