Mivel kettesben utazunk, ráadásul a napi költségvetésünk magasabb a hátizsákos utazók jelentős részénél, eddig egyszer sem szálltunk meg a szándékosan a backpacker célközönségre belőtt szálláshelyeken. Párban utazva egy kétágyas szoba valami olcsó helyen alig drágább, mint két ágy a hátizsákos szállások sokágyas hálótermeiben, ahol egy rakás koszos hippivel kell osztozni a fürdőszobán is. Aki egyedül utazik, sokkal inkább hajlamos ilyen helyekre menni, hogy találkozhasson a többi hasonló cipőben járóval, akikkel aztán osztozhat a taxiköltségen és esténként berúghat közösen.
Biskekben végül mi is kénytelenek voltunk egy dormban megszállni. A Lonely Planetből kinézett első szállodában 50 dollárt kértek egy közepesen jó szobáért, ahova a világ legijesztőbb liftjével lehetett feljutni. A meleg vizet csak későbbre ígérték, a pénzt viszont előre szerették volna, amitől röhögőgörcsöt kaptunk. A második helyen egy gyengébb szobáért 35 dollárt kértek, ám mivel ez nem hivatalos szálloda volt, csak valami családi ház melléképülete, megpróbáltunk alkudni. A felvetésünkre, hogy mit szólnának egy olyan megoldáshoz, hogy két éjszakáért fizetnénk 60 dollárt, a család feje sértődötten válaszolta, hogy ez itt nem a bazár, úgyhogy megint továbbálltunk. Több ötletünk nem volt, maradt Biskek három hátizsákos helye közül az, amelyik a legjobbnak tűnt. A másikról azt hallottuk, hogy csak japánokkal van tele, a harmadikban pedig a tulaj családja olyan súlyosan alkoholista, hogy azt már a Lonely Planet is megemlíti, így viszonylag könnyű volt a Nomad’s Home nevű harmadikat választani.
Annak ellenére, hogy az idén tavasszal nyílt Nomad’s Home még egyetlen útikönyvben sincs benne, szerintünk nincs egyetlen hátizsákos turista sem most Kirgíziában, aki ne aludt volna itt vagy legalább ne hallott volna róla. Ezeknek a helyeknek az életciklusa pont ugyanolyan, mint a budapesti alternatív szórakozóhelyeké. Senki sem tudja, pontosan hogyan, de hírük és népszerűségük elképesztően gyorsan terjed szájról szájra, és kis idővel a nyitás után már alig lehet beférni. Néhány hónapig még több a jó arc, mint a rossz, aztán eléri őket a végzetük, bekerülnek minden útikönyvbe, ír róluk a Magyar Narancs, kimegy forgatni a Kultúrház, majd hirtelen mindent elárasztanak a köcsögök és a dzsuva, és akinek csak van egy kis önbecsülése a városban, soha többé be nem teszi a lábát.
Mi a Nomad’s Home-ról még a tádzsikisztáni Khorogban hallottunk először az izraeli Nizantól, aki ugyan a címre nem emlékezett pontosan, de egy később meglepően pontosnak bizonyuló térképet azért rajzolt nekünk, és el is magyarázta, hogy találjuk meg a helyet. „A régi buszpályaudvar mögött van egy kis bazár-szerűség, azon kell átmenni, a jobboldali kijárata után néhány méterrel pedig van egy kis utca balra, az elején egy nagy kupac szeméttel, ott kell elmenni a tizes számig, amelyiknek kék bejárata van.“ Szerencsére Biskekben ritkán viszik el a szemetet, a kupac még érkezésünkkor is a helyén volt, így könnyen megtaláltuk a helyet, amelyet az ég világon semmilyen jelzés vagy felirat nem segít megtalálni. Végig nem tutdtuk eldönteni, hogy az álcára az itt megszállók biztonságáért, vagy inkább a tulajdonosok előnyeösebb adóbevallásáért van szükség.
A Nomad’s Home egy családi ház mögötti kertben működik. Van egy kis épület, benne egy nagyobb szoba hat darab emeletes ággyal és egy kicsi mindössze két szimplával, de oda csak a legnagyobb mázlisták jutnak be. Van még itt egy vécé egy guggolós és egy európer csészével, valamint egy fürdőszoba melegvízzel, amiből csak a korán kelőknek és az egész nap résen lévőknek jut. A kertben van két kisebb jurta, darabonként öt-hat ággyal, akinek ezekben jut csak hely októberben, annál jobb, ha van meleg hálózsák is. Ágyneműt ugyan mindenkinek adnak, de meleg már csak a hálóteremben van, mert annak rendes nyílászárói vannak. Szerencsére nekünk mindkét biskeki tartózkodásunk alkalmával itt jutott hely. A kertben lehet teregetni, a család konyhájában lévő mosógépet bárki használhatja, a fridzsiderből pedig sör vásárolható.
Egy ágy egy éjszakára 150 somba kerül, reggelivel együtt 200-ba (Kirgíziában tartózkodásunk alatt a furcsán fluktuáló somból 32-36 ért egy amerikai dollárt). A szarrágást elképesztő szintre fejlesztő turisták közül néhány ezt is drágállotta, és folyamatosan azt tervezgette, hogy átköltözik a reggeli nélkül csak 100 somot kérő japános helyre. A kertben felszolgált reggeli közép-ázsiai mércével mérve korrekt, van tea, lekvár, kenyér és valami meleg étel, általában palacsinta vagy tükörtojás. Aludni elméletileg nagyjából éjfél és reggel hét között lehet, előtte még túl sok részeg turista beszélget ordítva a kertben, utána pedig a reggeli készülődők csapnak túl nagy zajt. Sajnos a világ tetszőlegesen kiválasztott 12 emberéből egyvalaki biztosan erősen horkol, úgyhogy aludni egy ilyen hálóteremben még füldugóval is csak szakaszosan lehet, pláne, ha valamelyik eleve horkoló turista beteg, vagy lefekvés előtt megivott egy üveg vodkát, esetleg mindkettő, ahogy azt kénytelenek voltunk megtapasztalni.
Kirgízia még messze esik a hátizsákos turisták megszokott csapásirányaitól (Thaiföld, India, Latin-Amerika), így a Nomad’s Home-ban is elég vegyes társasággal találkoztunk, akik között jó fej és értelmes arc ugyanúgy volt, mint ostoba, elviselhetetlen bunkó. És bár a helyi vendégkönyvben felsorolt, a nyitás óta itt megszállt, nagyjából 500 vendég közt mi voltunk az első magyarok, érkezésünk másnapján beállított az első magyar turista, akivel addig Közép-Ázsiában összefutottunk. Rajta kívül találkoztunk még itt:
- Pierre-el és Roberttel, a két touloni újságíróval.
- Marcóval, az Európai Parlament liberális frakciójának német munkatársával, aki három dolgot tudott Magyarországról: Disztl Péter nevét, Mohácsi Viktória cigány származását, valamint hogy soha többé nem megy Budapesten fürdőbe, mert egyszer kipróbálta, és meglepődve tapasztalta, hogy ott bizony nagydarab férfiak ujja matat egymás ánuszában.
- Antonyval, az ötvenes ausztrállal, akinek a nyolcvanas években magyar cigány barátnője volt, aki azt javasolta neki, hogy indítsanak speedbizniszt Budapesten. Antony csak kábítószerekről, kurvákról és könnyűbúvárkodásról hajlandó beszélni, más nem igazán érdekli. Egyik este a szállásra visszasétálva leszólította egy helyi konzumhölgy, akivel 400 somért el is ment egy körre. Pechére a kuplerájból távozva lekapcsolta egy nyilván lesben álló rendőr, aki három napra megtiltotta neki Biskek elhagyását. Antony ettől elég ideges lett, valamint egyébként is elég beteg volt, valami tüdőbaj-szerűséget próbált vitaminok és nagy mennyiségű vodka segítségével kikúrálni. Antonynál a világon senki nem tud hangosabban horkolni.
- A halál jó fej szlovén Bostjannal, aki teljesen részegen előadott indiai riksasofőr-paródiáival gyorsan mindenki kedvence lett. Bostjan szerint a Sziget a legjobb hely a világon, pedig ő az Andaman-szigeteken is járt.
- A szőke hawaii szörfös csávó, aki a huszonöt fokos szobában vacogva ült a hősugárzó előtt, ráadásul sídzsekiben. Ő erősen emlékeztetett Larry Clark Kids című filmjének bármelyik, tetszőlegesen kiválasztott szereplőjére, azzal a különbséggel, hogy ő a rendkívül optimista, ám elképesztően buta életszemléletével az utóbbi hét hónapban átutazott egész Ázsián, inkluzíve Afganisztánon, ahol az amerikai katonák vendégeként a helyi sztriptíz- és szexklubot is meglátogatta. További tervei közt szerepel a Kambodzsában 50 dollárért kapható, 1000 darabos Valium-dobozok Hawaiira csempészése, majd a cucc darabonként 1 dollárért értékesítése.
- A svájci biciklistával, akit épp kidobtak Tádzsikisztánból, mert nem voltak rendben a papírjai. Most még csak két éve van úton, de előtt volt egy hétéves köre is.
- Az izraeli Noammal, aki otthon kibucban él, katonaság után egy öreg szamáron bejárta egész Izraelt, és most attól fél, hogy amikor egyéves útja végén hazamegy, a katonaság olyan előnyös szerződést kínál majd neki, hogy képtelen lesz nemet mondani.
- Miguellel, a katalánnal, minden turisták legőrültebbikével. Miguel előbb Barcelonában szerzett filozófiai doktorátust, majd Izraelben tanult két évig kabbalát, amiben neki kicsit sok volt a matek, de legalább meg lehet vele jósolni a jövőt. Néhány éve egy hászid kalapban és egy esernyővel járja a muszlim világot, például Szaúd-Arábiát és Afganisztánt, bár a vallási meggyőződését nem tudtuk pontosan meghatározni, pláne, hogy az ágya fölé gondosan kirakott egy Szűz Mária-képet is. Miguelre a komplett őrülteknek kijáró, félelemmel vegyülő érdeklődéssel néz mindenki, a helyiek és turisták egyaránt, a Nomad’s Home-ot birtokló család pedig szinte sírt az örömtől, amikor kiderült, hogy másnap végre lelép. Miguel is nagyon tud horkolni, valamint beszél is álmában. Reggel pedig órákra elfoglalja a fürdőszobát.
Szórakoztató volt az összesen öt éjszaka, amit itt kellett töltenünk, de a továbbiakban is maradunk a kétágyas szobáknál vacak hotelekben. A Nomad’s Home pedig jövőre már úgyis tiszta kosz és halál ciki lesz.
