- Japánban ketten napi átlagban 161 dollárt költöttünk. Ez több, mint utunk során bárhol máshol, viszont továbbra is állítjuk - ahogy azt már részletesen kifejtettük -, hogy Japán egyáltalán nem olyan drága.
- Japánban az összes menő autó, a Ferrarik, Bentley-k, Porschék és társaik mind balkormányosak.
- Japánban nincsenek korcsok, szinte az összes kutya fajtiszta. Minden egzotikus fajta megtalálható, a Charles Springer spánieltől a bobtailig, legnépszerűbbek mégis a hosszúszőrű retrieverek, a pincsik és az akita-szerűségek.
- Oszakában lényegesen drágább a metró, mint Tokióban.

- Japánban minden iskolásnak kötelező az egyenruha. És az ovisoknak is, csak ők még cuki, intézményenként változó színű sapkácskát is hordanak.
- A japán kerti törpéknek nincs vágott szeme, hanem minden szempontból ugyanolyanok, mint nyugati társaik, szakállal, süveggel, satöbbivel.
- Nyugaton mindenki azt hiszi, hogy nincs menőbb japán ruhamárka az A Bathing Ape-nél. Ehhez képest Japánban gyakorlatilag senki nem hord BAPE-t.
- A japán McDonald‘s nem különbözik olyan sokban a nyugati McDonald‘s-októl, mint amennyire Ázsiában szokás. Rizs például nincs. Van viszont Ebiburger, ami rákos, Teriyaki Burger, ami logikusan Teriyaki-szószos, valamint a csodálatos MegaMac, ami egy BigMac, csak négy fasírttal. Ami viszont nagy különbség, hogy itt tényleg mindenki maga dobja ki a tálcán maradt hulladékot, a szelektálás pedig olyan komolyan van véve, hogy első körben egy külön e célra rendszeresített tartályba kell önteni a maradék jeget és folyadékokat.
- Japánban nincsenek koszos autók.
- Minden japán cipője olyan tiszta, hogy van egy olyan gyanúnk, egyetlen párat sem hajlandóak egynél többször felvenni.
- Hiába caplat az ember egy komplett napot vietnami papucsban Oszakában vagy Tokióban, a lába estig tiszta marad.
- Van egy olyan érzésünk, hogy a japánok egyszerűen orális úton reciklálják a szemetet, mert az országban hihetetlenül kevés a szemetes. Többször kellett fél órákat sétálnunk kezünkben üres kólásdobozzal és összegyűrt belépőjeggyel, mire végre találtunk egy kukát.
- Egészen megdöbbentő módon a japán bankrendszert egyáltalán nem érdeklik a külföldi bankkártyák. Ma már nem teljesen tragikus a helyzet, mert egy ideje a postai bankautomaták elfogadják a nem japán kártyákat is, de egyébként marad a Citibankok és egyéb nemzetközi cégek fiókjainak nehézkes felkutatása.
- Nem teljesen reprezentatív mintavételünk alapján a japán ember minél magasabban lakik a hegyekben, annál töpszlibb és annál csúnyább. Ennek megfelelően Közép-Honshuban egyáltalán nincsenek jó nők.

- A japán férfiak körében elképesztően népszerű a női táska. Nem a kis retikülöket hordják, hanem az egészen nagy zsákszerűeket. Érthetetlen.
- A Tokiói Hadtörténeti Múzeum szerint a Nankingi Mészárlás igazából az alábbiak szerint zajlott. Először mindenféle kibogozhatatlan csatározások voltak („confused battles“). Amint a japánok elfoglalták a várost, csapataik vezére minden katonájának térképet osztott ki, amelyen pontosan jelölve volt, hogy mely kerületekbe nem tehetik be a lábukat, valamint figyelmeztette mindannyiukat, hogy amennyiben valaki nem viselkedik császári katonához méltóan, az nagyon csúnyán meg lesz büntetve. Sajnos néhány kínai katona odáig volt képes aljasodni, hogy civilnek álcázta magát. Na, őket muszáj volt felelősségre vonni. Ennyi.
- A Tokiói Hadtörténeti Múzeum szerint Amerika egyszerűen belekényszerítette Japánt Pearl Harbour lebombázásába.
- Japánban az európai értelemben vett, igazi, csodálatos Red Bullt lehet kapni, nem a vacak ázsiai, túlcukrozott, szénsavmentes löttyöt. Viszont tragikus módon Red Bull Light itt sincs.
- Minden japán metrón van térerő, ennek ellenére mobilcsörgést egyetlen egyszer sem hallottunk, hiszen azt tilos. Mindenki csak sms-ezik és internetezik. Csörgést egyébként máshol sem lehet hallani szinte soha.
- A japán autók annyira csendesek, hogy gyalogosként egy kétszer három sávos útkereszteződésben állva is lehet suttogva beszélgetni.
- Akárcsak a világon mindenhol, a japán náciknak sem erőssége a következetesség. Egyetlen hangszórókkal felszerelt, felkelő napos lobogókkal teleaggatott, sötétített üveges furgont láttunk, ami ezeknek az elmebetegeknek a kedvelt közlekedési eszköze, és az is egy amerikai gyártmányú Chevrolet volt.
- Minden japán lánynál van egy irtózatos méretű tükör, amit szeret is előkapni mindenhol egy kis smink- és frizura-igazításra.

- Tokióban van olyan kisállat-kereskedés, ahol a kiskutyák és kismacskák mikró-szerű kis ketrecekben laknak, megvásárlásuk pedig szinte automata-rendszerben zajlik. Természetesen mindegyik direkt szupercuki.
- Japánban iható a csapvíz.
- A japán nagyvárosokban minden annyira tiszta, hogy a folyóikban halak élnek, amikre szép nagy gázlómadarak vadásznak.
- Japánban mindent gyártanak zöldtea-ízesítéssel. A fagyi és a krémtúró nagyon finom, a zöld KitKat viszont már egy kicsit bizarr.
- A világon sehol máshol nincs a tömegközlekedő közönség olyan magas arányának kezében könyv, mint Japánban. És nem is feltétlenül mind manga.
- Japánban sehol nincs büdös.
- Minél többet iszik egy japán, annál jobban felszabadul, és annál kínaiasabban viselkedik. Egy rendesen részeg japán például a legnyugodtabban beül a hátad mögé, és úgy bámulja tátott szájjal a fényképeket a laptopod monitorján, ahogy talán még egy vérbeli kínai hard seater paraszt is szégyellné.
- A világon a japán nőknek van a legszebb, legtökéletesebb arcbőre. Valószínűleg genetikailag is jók, de a szmog hiánya, az egészséges táplálkozás és a kifinomult kozmetikai ipar is sokról tehet.
- Japánban egészen megdöbbentően fejlett a virslikultúra. Az utolsó éjjelnappaliban is olyan finom, már megsütött kolbászokat és virsliket lehet kapni, hogy még a villachi pályaudvar restijének törzsközönsége is elismerően csettintene.
- A japán sör remek. A boltban árult is, a csapolt meg pláne.
- Az ingyen esernyő Japánban alap. Szállodákban, éttermekben, metrómegállókban, mindenhol van. Ha esik, szabadon elvihetőek.
- Japánban általában minden luxusmárkát visznek, mint a cukrot, a Louis Vuitton népszerűsége viszont egészen megdöbbentő. Minden második nő LV-monogramos táskát hord, és van egy érzésünk, hogy szemben Sanghajjal és Budapesttel, itt mindegyik eredeti is.
- Japánban mindenhol csak nevetségesen lassan lehet haladni. Még az autópályákon is csak százzal szabad menni, igaz, ezt állítólag mindenki megszegi. A kisebb utakon és főleg lakott területen viszont mindenki nagyon pedánsan betartja a törvényt, úgyhogy japán agglomerációkon átvezetni rendkívül frusztráló tevékenység.
- Japánban elképesztőek az autópálya-használati díjak. Négy kilométerenként nagyjából egy dollárt kell fizetni, úgyhogy egy háromszáz kilométeres autós kirándulás helyett még mindig megéri a szintén jó drága vonatutat választani. Vagy ragaszkodni az egysávos kis vackokhoz.
- A japán nagyvárosokban nem nagyon vannak dugók. A tömegközlekedés olyan jó, a japán ember pedig annyira praktikus, hogy sokan nem használják az autójukat. Vagy esetleg nincs is nekik.

- Japánban népszerű az olyan zokni, aminek öt lábujja van. Vietnami papuccsal a legszebb.
- Ha egy japán illedelmesen akar valamit átadni, két kézzel fogja meg a tárgyat, meghajol, majd feléd nyújtja. Ez különösen akkor vicces, amikor csak egy ócska műanyag tollról van szó.
- Ahogy az közismert, Japánban tényleg nagyon kicsik a lakások és nagyon kicsik az autók.
- Ha az ember Japánban lakást bérel, kezdésként nem csak a visszatérítendő kauciót kell letennie, hanem a néhány hónapnyi lakbér összegének megfelelő készpénz-ajándékot is a tulajnak.
- A mi japánul nem értő szemünknek és fülünknek úgy tűnt, hogy a japán tévéhíradók folyamatos bocsánatkérésből állnak. A középkorú, férfi bemondó homlokával szinte az előtte álló asztalt érintve hajolgat meg minden rossz hír előtt. Nyilván nagyon sajnálja, hogy ismét valami szörnyűségről kell beszámolnia. Segédje, a fiatalabb nő, még mélyebbre hajol, amikor pedig interakcióra kerül sor kettejük közt, természetesen övé a buta liba szerepe.
- Szemben Ázsia összes többi országával, Japánban nem népszerűek az agyoncukrozott ételek és italok.
- A huszadik század első felében százezernél is több japán vándorolt ki Brazíliába, ahol ma már másfél millióan vannak a leszármazottaik. A nyolcvanas-kilencvenes évek erős japán gazdasága viszont sokukat hazacsábította az őshazába. Ma 300 000 ilyen visszatelepült dekaseki él Japánban. Szinte mindegyikük vacak gyári munkát végez, a többségi japán társadalom pedig köp rájuk. A dekasekiknek köszönhetően Japán legváratlanabb pontjain lehet portugál nyelvű feliratokba és brazil éttermekbe futni.
- Mivel kevés a rendelkezésre álló, mezőgazdasági célra hasznosítható terület, Japánban egészen kicsi rizsföldekkel és zöldség-veteményesekkel találkozni. A falvakban a házak közötti négyszer három méteres területet is simán hasznosítják.

- Olyan hülyén, mint a fiatal japán nők, senki nem tud járni. Kicsiként még nem csámpásak, és a nagymamák lábai is rendesen állnak, viszont amilyen torzulásokat a 15-35 közötti generáció bemutat, olyanokat még a Monty Python Hülye Járások Minisztériumában sem találtak ki. Ragaszkodnak a magassarkú cipőhöz, mégis képtelenek járni benne. Berogyasztott térd, csámpás lábfej, medvejárás, minden van. Tényleg nagyon-nagyon vicces.
- Japánban olyan sokan vannak és olyan gazdagok a tinédzserek, hogy a csak egészen fejlett országokra jellemző módon egyes nagyvárosokban csak ott előforduló szubkultúrák alakulnak ki. Óriási, gesztenyebarna méhkas-frizurát viselő lányokat például csak Oszakában láttunk.
- A japán automata benzinkutak használatát külföldieknek nagyon nem ajánljuk. Egyetlen büdös szó nincs rajtuk angolul, a működésük pedig elsőre cseppet sem logikus. Ha nem segít nekünk egy készséges helyi, tankolni sem sikerült volna, nemhogy megkapni a visszajárót, ami direkt a gép másik felén jön ki.
- Akárcsak minden ázsiai, a japán ember is másodpercek alatt képes bárhol elaludni.
- A legjobb japán benzinkutak F1-boxutca rendszerben működnek, a benzines pisztolyok pedig scifi-szerűen a plafonról lógnak, hosszú vezetékeken. Amint begördül az ember, egyből előugrik egy alkalmazott irányítani a leparkolást. A megállás pillanatában egy másik overallos már vetődik is a tanksapka felé, még páran pedig vadul elkezdenek ablakot mosni, olajszintet és légnyomást mérni, meg amit még a kedves úrvezető parancsol. És a legjobb, hogy közben folyamatosan szinkronban ordítva felelgetnek egymásnak.
- A Japánról szóló legjobb magyar nyelvű könyvet a Badár Sándor-Horváth János páros írta, Jappán címmel. A néhány óra alatt kiolvasható kötet a két szerző 1987-es utazását meséli el a Szentes-Szibéria-Japán-Szibéria-Szentes vonalon.
- A TOEI állami vasúttársaság által működtetett tokiói metróvonalak állomásain, a tanácstalan külföldieket segítendő, időnként angolul kifogástalanul beszélő, egyenruhás metrótündérek ugranak elő a semmiből, és gyorsan elmondják, hogy mi, merre és mennyi.
- Japánban minden lakásban, minden templomban és a legtöbb szállodában is le kell venni a cipőt, valamint még egy csomó teljesen megdöbbentő helyen is.

- A japán nemzeti szerencsejáték a pacsinkó, a flipper és a félkarú rabló különösen értelmetlen keveréke. Kis fémgolyókat kell bedobálni egy gépbe, aztán szerencse esetén valamivel több golyót kiszedni belőle. A pacsinkó-termekben folyamatosan irtózatos hang- és fényorgia van, és nincs szórakoztatóbb látvány, mint a reggel tízkor nyitó pacsinkó-terem előtt fél tízkor ácsorgó, a japán társadalom aljának teljes keresztmetszetét felvonultató tömeg.
- A japán ember életébe elég egy hobbi, viszont azt halálosan komolyan űzi, legyen szó akár hegymászásról, akár bélyeggyűjtésről.
- Japánban egy doboz Marlboro 320 jen, azaz minimálisan több, mint három amerikai dollár.
- Az hagyján, hogy a japánoknál a világon senki nem tud jobban vigyázni a természeti és ember építette örökségre, de az országot járva fel lehet keresni a „Top 100 Selected Soundscapes of Japan“ hallgatnivaló-sorozatot is. Ezek olyan helyszínek, ahol valami különösen szép dolgot lehet hallgatni, madárcsicsergést, vízesés csobogását, kabócák zümmögését, szélfúvást, ilyesmiket. Kétségünk nincs azzal kapcsolatban, hogy ezek a helyszínek is szigorú védelem alatt állnak, és közelükben tilos hangosan beszélni vagy motort berregtetni.
- Sok japán szállásról délelőtt viszonylag korán ki kell csekkolni. Ez elég idegesítő. Az pedig még idegesítőbb, hogy ugyanezeken a helyeken viszont délután csak későn lehet becsekkolni.
- Japán volt az utunk során az első, és minden bizonnyal az utolsó olyan állomás, ahol láttunk jó pasikat.
- A Tokióban turistáskodó, este bulizáshoz nagyon japánosan felöltözni próbáló amerikai lányoknál már csak azok a hosszabb távon is az országban tartózkodó külföldiek viccesebbek, akik minden helyivel ragaszkodnak a japán társalgáshoz, és úgy általában is mindent elkövetnek annak érdekében, hogy roppantul japánnak tűnjenek.
- Ha egy japán beszélni kezd hozzád, egyszerűen képtelen abbahagyni, függetlenül attól, hogy egy büdös szavát sem érted. Beszél a pincér, beszél a kasszás és beszél a nyugdíjas a buszon, hiába kalimpálsz, hogy nem tudsz japánul. Társadalomtudósok ebbe biztos belemagyarázhatnák a japán társadalom elemberteleniesedését, abba meg pláne, hogy a japán automaták, liftek és vécék is folyamatosan szövegelnek. Egy szimpla parkolójegy vásárlása komplett kisregények végighallgatásával jár.
- A japán nyelv legviccesebb vonása, hogy imád szavakat átemelni máshonnan. A kedvencünk a gerende, ami japánul sípályát jelent, és természetesen a német Gelände megfelelője, csak a japánok számára kimondhatatlan L betű nélkül.

- Az, hogy idős nyugdíjasok is élhetnek aktív és élményekkel teli életet mindenki számára világos, aki kimozdul a Klauzál téri piac és a budapesti trolibuszok nyomorúsággal teli világából. Az azonban, hogy milyen öregen és mi mindent lehet csinálni, az nem Nyugat-Európában és Amerikában derül ki, hanem Japánban. Az alázattal végigdolgozott évtizedek után a japán nyugdíjasok végre elérnek a Kánaánba, amely elsősorban belföldi turizmussal van tele. Az országot járva elképesztő mennyiségű és elképesztően jó állapotban lévő idős kalandorral lehet találkozni. Nem vagyunk profik a japánok korának megsaccolásában, de meggyőződésünk, hogy nem egy bácsit és nem egy nénit láttunk jóval a kilencvenen túl is vígan masírozni parkokban, várakban és templomokban. Ami annyira nem is meglepő annak fényében, hogy a japán férfiak várható élettartama 79, a nőké pedig majdnem 86 év.
- Csúcsforgalom idején a japán metrókon utazó valamennyi férfi tényleg öltönyös, és tényleg elég lehangolóan néz ki.
- Japánban öregből egyre több van, fiatalból viszont egyre kevesebb, ami folyamatos rettegést eredményez a munkaerőpiac és a nyugdíjrendszer összeomlásától. Mivel a japánok láthatóan nem hajlandóak nyúlszerűbben szaporodni, a legegyszerűbb megoldás a bevándorlás ösztönzése, csak hát ez egy szigetországban, amely történelme során időről-időre teljesen elzárkózott a külvilágtól, olyan nagyon befogadó pedig nem volt soha, nem egyszerű dolog. A relatív kulturális hasonlóság miatt a kínaiak és a koreaiak importálása lenne a leginkább kézenfekvő, de mit ad isten, a világon pont ez a két nép gyűlöli a legjobban a japánt, és ez minden bizonnyal fordítva is igaz.
- A japán nagyvárosok sok metrószerelvényén van kizárólag nőknek fenntartott kocsi. Ezeket a tömeget tapizásra használó férfiak elkülönítésére hozták létre. Az általunk megfigyelt szinte valamennyi női kocsiban utazott egy-két férfi, viszont tapizást tényleg nem láttunk.
- Utunk során Japánban éreztük a legjobban, hogy turistaként mennyire csak a felszínt kapargatjuk. Nem csak azért, mert először itt nem volt pénzünk mindenre, hanem mert Japán jelentős része egyszerűen megközelíthetetlen külföldi számára. Bennfentes információkhoz csak bizonyos újságíró-klubokhoz tartozó újságírók juthatnak (akik természetesen mind japánok), sok tokiói kuplerájra feketén-fehéren ki van írva, hogy „only Japanese“, és ember legyen a talpán, aki be mer menni egy olyan négyszáz éves kiotói étterembe, ahol egy büdös szó nincs kiírva angolul, és a vendégek egytől egyig elegáns, középkorú japánok.