- Tádzsikisztánban naponta átlagosan ketten összesen 60,4 amerikai dollárt költöttünk. A sok dusanbei meghívás nélkül ez kicsit több lett volna. Aki nagyon akar, megúszhatja napi húsz dollár alattból is, de akkor legyen időmilliomos, hogy soha ne kelljen kocsit bérelnie, és mindig megvárhassa a tömegközlekedést. Míg kajára napi 9 dollárt költöttünk ketten, addig utazásra 29-et, amibe az a hét is beleszámít, amikor egy hétig Dusanbeban ültünk.
- Tádzsikisztánban mindenki nagyon büszke arra, hogy tádzsik, de minél magasabb a társadalmi státusza, annál inkább oroszosan viselkedik, és annál inkább oroszul beszél.
- A tádzsik mondás szerint egy kirgiz barát, kettőre már figyelni kell, hármat meg jobb elkerülni. Az üzbégekről meg soha nem tudhatja az ember, hogy kivel vannak, és egyébként is bitorolják a két ősi tádzsik várost, Bukharát és Szamarkandot.

- Tádzsiksztánban valamivel kevesebb az aranyfog, mint Üzbegisztánban. Komplett aranyfogsort nem is nagyon láttunk, inkább csak a szájak hátsó felében csillog egy kis nemesfém.
- Szemben Üzbegisztánnal, Tádzsikisztánban nincs letiltva a blogspot.com.
- A tádzsik híradó első nyolc-kilenc híre mindig Imomali Rahmon elnök aznapi napirendjét foglalja össze. Az elnök napirendje pedig 97 százalékban szalagok átvágásából áll, kórházak, utak, színházak és miegyebek előtt. Nagyon drukkoltunk, hogy legalább egyszer viccelje el az aktust, de Rahmon az istennek sem akart egy kacsintás kíséretében látványosan mellévágni.
- Forgalomban van egy óriási enciklopédia Rahmon elnök válogatott beszédeivel és fotóival. Sajnos nem tudtuk az utóbbiak közül kedvencünket megörökíteni, úgyhogy kénytelenek leszünk a szavak erejére hagyatkozni: Rahmon elnök talpig öltönyben és nyakkendőben, megfontolt tekintetét előre szegezve sétál egy hegyszorosban, miközben mögötte egy harci helikopter lebeg. De épp enniyre jók a pingpongos és a dzsoggingolós képek is.
- Rahmon elnöknek kilenc gyereke van, és minden bizonnyal bajszos fiában látja az utódját. Elsőre a protokollos emberének gondoltuk, aki mindenhova hűségesen elkíséri, de a képeskönyvből kiderült, hogy ő az elsőszülött.
- Tádzsikisztánban véresen komolyan veszik a bürokráciát. Ha elblicceljük a helyi KGB-nél a 72 órán belüli regisztrációt, akár napi 100 dollárra is megvágnak, vagy kiraknak az országból. A szigor és a felesleges, napokig is eltartó macera eltörléséért az NGO-k, turistairodák és követségek évek óta sikertelenül lobbiznak.
-A Szovjetunió megszűnése óta Tádzsikisztánban kizárólag kétféle épület épült, nagyjából fele-fele arányban: elnöki palota és buszmegálló. Mindkettővel tele az ország, fém és plexi buszmegállókkal még a legutolsó putri előtt is találkozni.
- Tádzsikisztánban nagyon szeretnek ok nélkül megállni a sofőrök. Minden előzetes bejelentés nélkül néha-néha letérnek az útról beugrani egy rég nem látott rokonhoz vagy baráthoz. Ennek általában az a vége, hogy egy személlyel vagy ládával több lesz az autóban. Ha a sofőrök nem találják a turisták által áhított látnivalót, helyi férfiakat szólítanak le az úton, akik végül valamelyik turista ölébe ülve vezetnek el a célponthoz.

- A világ összes országa közül a tádzsikok zászlaja hasonlít a legjobban a magyarra. Ez is piros-fehér-zöld, és bár a középső sávban van valami halványbarna minta, az messziről soha nem látszik.
- Tádzsikisztánban az úttörő-mozgalom nem szűnt meg, csak átalakult. A kisgyerekek már nem piros nyakkendőt hordanak, hanem piros-fehér-zöldet.
- A menő tádzsikok a borzalmas amerikai Miller sört isszák.
- A rendes tádzsik háziasszonyok a házuk előtt az úttestre kiterítve mossák le a szőnyegeiket. Ezekre illik nem rálépni, autóval meg pláne nem áthajtani rajtuk.
- Néhány mobilcéget leszámítva Tádzsikisztánban gyakorlatilag nincsenek magánkézben lévő nagyvállalatok.
- A tádzsikok egyáltalán nem veszik komolyan a Ramadánt. Amíg mi az országban tartózkodtunk, addig szinte végig tartott a böjt, de ez senkit nem akadályozott meg abban, hogy az utcán zabálja a saslikot és öntse magába a sört. Azok a tádzsikok, akik tartják a Ramadánt, büszkén mesélik el, hogy hat-nyolc-tíz éve kezdték el a havi böjtölést.
- 2030-ban a tádzsik válogatott nyeri a röplabda-világbajnokságot. Jó, igazából nem, de ez nem a lelkesedésen fog múlni. A legrohadtabb faluban is van kifeszítve egy háló, amely fölött a napi munka után még mozogni képes lakosság ütögetheti a labdát. Az összes csapatban játszott labdajáték közül a röplabdához kell a legkevesebb infrastruktúra, hiszen háló helyett egy darab kötél is megteszi két fa közé kifeszítve, és a csapatok akárhány főből állhatnak 2 és 99 között. A röplabdát az isten is a harmadik világnak találta ki.
- Tádzsikisztánnál nincs szegényebb a volt szovjet blokk országai körül. (Bár Kubát és Észak-Koreát nehéz mérni.)
- A néhány vízierőműből nyert energián és egy kis gyapoton kívül Tádzsikisztán az ég világon semmit nem tud exportálni.
- A CIA World Factbook szerint a világ 229 országából Tádzsikisztán a 205. helyen áll az egy főre jutó GDP alapján, olyan gazdasági sikertörténetek mögött, mint Mali, Csád és Ruanda.
- A Penjikent-Dusanbe horror-buszúton általunk is megmászott Anzob-hágó alatt van egy alagút is. Ezt az irániak építették a perzsa testvériség jegyében, ám amikor kiderült, hogy Ahmedinedzsád elnök hamarosan Tádzsikisztánba érkezik, kicsit elkapkodták a dolgot, hogy az elismert holokoauszt-kutató személyesen adhassa át az iráni nép ajándékát szegény, hegyvidéki fivéreikenk. Ma az alagútban olyan magasan áll a víz, hogy befolyik az átkeléssel megpróbálkozó kocsikba, a dusanbei nyugati követségek pedig megtiltották alkalmazottaiknak, hogy betegyék a lábukat ebbe a rókalyukba.
- A tádzsik, munkaképes férfiak jelentős része katonaság után még rosszabb helyre megy: építkezésre Moszkvába. Az orosz fővárosban két-három évet húznak le, szinte egyetlen pihenőnap nélkül dolgozva, miközben tizen-tizenketten is laknak egyetlen konténerben. Az így spórolt néhány ezer dollár elég valami vacak autóra és egy menyasszonyra, amit pedig idő közben küldenek haza, az a tádzsik nemzetgazdaság egyik legfontosabb bevételi forrása.

- Tádzsikisztán jövő, remény és lehetőségek nélküli ország. Kár, mert a Szovjetunió összeomlása után évekig tartó polgárháborút követően a lakosság művelt és tehetősebb része érezhetően tettre kész, és már nem is feltétlenül a bűnözést – elsősorban a kábítószer-kereskedést – választaná életpályául. A lelkesedés, a vállalkozói kedv és a nagyívű álmok viszont együtt is kevesek egy olyan országban, amelynek semmije nincs, amire a világ maradékának szüksége lehet, így pedig őrá magára sincs nagyon szükség. A hegyek szépek, és a turizmusban tényleg van potenciál, de egyrészt az egyedül kevés egy ország felemeléséhez majd szinten tartásához, másrészt az infrastruktúra olyan alapvető elelemi hiányoznak (hotelek, amikben van áram és víz, utak, amiket túl lehet élni), amelyek eleve kizárják a pénzesebb, viszont kényelemre vágyó turisták érkezését. Az sem segít az országon, hogy három teljesen elkülönülő, egymásban nem különösebben bízó régióból áll. A mezőgazdász dél, a tőle teljesen elvágott, szuverén észak és a külön világ Pamír nem sok közösséget éreznek egymással, a közös tálban pedig annyira kevés a cseresznye, hogy folyamatosan jelen van az egymásnak esés veszélye. És akkor még nem vettük figyelembe az idegbeteg szomszédság (Afganisztán, Üzbegisztán, Kína) rossz hatását. Ha mi javasolhatnánk valamit a tádzsik népnek, akkor valamiféle önkéntes kínai gyarmati státuszt indítványoznánk, amire valószínűleg Kína is kapható lenne. Vigye el a munkaerőt meg minden mozdíthatót a nagyhatalom, cserébe pedig adjon ennivalót és áramot, és ne hagyja, hogy megint kitörjön a polgárháború. Kár, hogy a világ nem így működik, mert a tádzsikoknak tényleg jobb lenne. Aki pedig teheti, az most jöjjön ide körülnézni, mert kevés ilyen nagy szám van még ennyire érintetlenül a világban.